A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Kisebb közlemények - Sz. Szigethy Vilmos: Békefi Antal

A haláltól nagyon félt. Egymás után látván kidőlni maga körül a nálánál erősebbeket, egészségesebbeket, rettegés fogta el. Különösen mikor Kulinyi is meghalt, aki - a felesége szerint - Békefi áldozata, mert az fertőzte meg tüdőbajjal. Nagy lapot csináltunk, minden sor Kulinyi emlékére legyen. — Pista, írd meg a bevezető cikket, én képtelen vagyok! — mondta Tömörkénynek. T. egyébként is fiúi szeretettel ragaszkodva hozzá [tudniillik Kulinyihoz - L.A.], szíve minden őszinte zengését papírra tette. — Nem ez az, amit akartam, mondta B. Azért jó lesz valamelyik rovatba, írja maga Domokos. Domokos Laci is kitett magáért. Csiszolt, szép mondatokat kerekített. Ez se tetszett. Az enyém épp olyan kevésbé, mint a sajátja, amit időközben kikínlódott. — Próbálkozzék maga, Móra. Móra Ferenc is beszállította a maga cikkét. Valami mottóval kezdte, ami históriai alak szájába volt adva, amúgy saját kitalálása. Békefi alig hogy belepillantott, föllelkesült. — Ez az. Ezt akartam. Mellékelten megjegyezve egy sorát sem tudta olvasni Móra szálkás, egyforma betűinek. A türelme is hiányzott a silabizáláshoz. De akkoriban Móra volt a favorit, hát az ő írása tetszett, amivel nem mondom, hogy nem az volt egyúttal a legsikerültebb is. Mi valamennyien sokkal közelebb álltunk Kulinyihoz, régebbi kapocs fűzött össze, semhogy hideg távlatból tudtunk volna róla írni. A hatás keltéséhez pedig sokkal inkább kell ez a kiszámítottság, mint a lírai közvetlenség akadozása. Azért, persze, mindegyikünk cikke megjelent a lap nagy gyászát tudató számban. Az úgynevezett hasriportot (nevek nélkül, kitalált történet, úgy tüntetve föl, mintha diszkrét volna az újság) nem szerette. Végső kétségbeesésében, mivel semmi más témája nem volt, kéziratot pedig előre kellelt adni, Móra írt egyszer ilyet. Békefit érdekelték a részletek s így hamarosan kiderült, hogy nem igaz abból egy szó sem. — Kérem, mondta, gyakorolják más lapok ezt a sportot, (egyidőben csakugyan nagyon el volt Szegeden terjedve), nekünk nem a kenyerünk. Nem szeretem. A következő napon aztán ő maga írt nagy riportot, folytatva Móra kitalálását. * Nemi életéről csak azért teszek említést, mert ez kapcsolatos egész sorsával. Aránylag lehiggadt s egy-egy kalandjáról egész hónapig beszélt. Fiatal özvegy korában Szatymazon nyaralt, kerülve a városi port. Ott ismerte meg Barcsay Károly gyógyszerész Gizája (Gizkó), egy tizenhét éves süldő lány, aki beleszédült abba a romantikába, ami Békefit körülvette. Először is ő maga feketefürtű szép fiatalember. És ah, beteg! Csak a szerelem gyógyíthatja meg! De hozzá lehet-e férkőzni, mikor a feleségét gyászolja, aki saját élete árán hozta világra a fiát s akié minden betűvetése még most is? Barcsay Gizkó hosszú, hosszú levélben mégis bevallotta szerelmét, Békefi pedig az érdektelen fáradt, kedv nélküli emberek szokásaként igyekezett bölcs lenni. — Nem való, fiam, maga én hozzám. Felejtse el ezt a gyermekes romantikát. 166