A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)
Nagy Márta: A huszonötödik ének. Baka István Könyörögj érettem című versciklusáról
tónusokkal gazdagodik e motívum jelentésköre, de épp ezért bizonyos szempontból konkretizálódik is. A fa a keresztfa képzetét kelti, és azáltal, hogy az asszony szimbólumaként jelenik meg, őt tünteti fel megváltói szerepben. Ám az a tény, hogy egy ambivalens motívum társul hozzá, megszűnteti a bizonyosságot, és a látszólag egyértelmű szerep ellentmondásossá válik. Ahogy korábban már kifejlettem, a tűz egyszerre közege a kárhozatnak és a megtisztulásnak, egyszerre teremtő és pusztító elem. Jelen esetben úgy tűnik, hogy a tűz megtisztító funkciója dominál, hiszen a szakralitás mindvégig jelen van a versben, és szövegszerűen is a megtisztulás, pontosabban a megtisztítás képe idéződik fel a „szent lángok" által. De mindez nem szűnteti meg a tűz ambivalenciáját, így a leírt szavak mögött olt húzódik az alvilág képzete, ezáltal pedig a kárhozat lehetősége. Ezenkívül nem elhanyagolható tényező - főleg a versciklus tárgyát figyelembe véve -, hogy a tűz, mint a szerelmi szenvedély jelképe, a szerelmi költészet közhelyének tekinthető. Az a tény, hogy egy konvencionális elemet ilyen bonyolult motivikus struktúrában, ilyen ellentmondásos szerepben alkalmaz a költő, szintén a hagyomány sokrétű feldolgozását, át- és továbbgondolását, a dialógus viszony teremtésének igényét látszik igazolni. Ahogy fentebb már kifejtettem, a Kora-tavaszi éjszaka az előző darab záróképének továbbgondolása, vagyis a „lombok szent lángjainak" világa jelenik meg. Ilyen módon a vers első felében jelen van a tűz motívuma annak ellenére, hogy szövegszerűen nem tűnik fel. A versvégi utalás egyrészt megerősíti a tűz jelenlétét azáltal, hogy a szöveg szintjére helyezi, másrészt pedig előfordulási módja egy másik perspektívát nyit meg, mely bizonyos szempontból már a ciklus következő darabját előlegezi. A Könyörögj érettem uralkodó eleme, a tűz, nem pusztán egy képbe sűrítődik, hanem az egész versen végighúzódik, így a megjelenített szerelem természetes közegévé válik, annak egészét meghatározza. Ez a funkciója változatlan marad a Kora-tavaszi éjszaka első felében, sőt sokkal erőteljesebbé válik azáltal, hogy nincs kimondva. A vers végén ez a szerepe értékelődik át olyan módon, hogy metaforikus pozícióban fordul elő, hiszen ez a pozíció bizonyos eltávolodást jelent, másrészt pedig azáltal, hogy egyetlen képre zsugorodik a korábban totális motívum. Tovább fokozza ezt az átértékelődést az, hogy az addig domináns jelen helyét a jövő foglalja el, és mindezt a váltást egy álomjelenet előzi meg, így inkább ígéretként jelenik meg a folytatás, mint reális jövőképként. Ezt támasztja alá a következő vers is {Tó-szoknya), melyben teljesen eltűnik a tűz, és helyét az ellentétes elem, a víz veszi át, mintegy „elmossa" a korábban domináns motívumot. Ezáltal megjelenik az a szféra, mely az előző versekben már utalások formájában előtűnt. Előfordulásának módja igen figyelemre méltó: A vers címe egy metaforát alkot, mégpedig egy Baka költészetére nagyon jellemző típust, ugyanis „...részben az avantgárd, posztavangárd, részben a posztszimbolista költőkhöz kapcsolódva sokszor próbálkozik a kéttagú metafora összetett szóvá alakításával." 24 A ló-szoknya esetében is ezt a módszert alkalmazza 25 , majd a versben kibontja mint alapmetaforát. Erről a versépítési módszerről maga vall: „Én nem egymás mellé rakom a képeket, nem egy gondolatsort illusztrálok velük, hanem a versnek nemcsak képi, hanem gondolati központját is jelentő alapmetafora min24 VARGA, 1996,76. 25 Hasonlóan a cseresznyefa-boszorkány-hoz. 124
