A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Szigeti Lajos Sándor: „Hív a halál boleróba” Zenei hangoltság Baka István műveiben

A Baka Istvánról eddig írt könyvek egyik legnagyobb hiányossága éppen az, hogy nem szólnak arról, milyen jelentősége volt Baka költészetében a zenei ihletettségnek, pedig - mint látható is - nem véletlen, hogy oly gyakori a zenei motívum költészetében. Meglepő, hogy Fried István könyve sem utal a zenére, pedig ha valaki, akkor Fried alkalmas lehetett volna e feladat elvégzésére, hiszen fiatal korában zenésznek készült és mind a mai napig nagy zeneértő. Baka teljes lírai életművének első könyvbéli méltatója: Nagy Gábor sem a jelentőségének megfelelő mértékben foglalkozik a Baka-művek és a zene kapcsolatával, de ő az első, aki észreveszi a késői Baka kötetkompozíciós szándékában a mise-parafrázis jellegzetességeit. Magam most csak két vers megközelítésével szeretnék hozzájárulni e hiányosság felszámolásához. A zene motívumának fontosságára példa lehet az első olvasáskor könnyűnek ígérkező Halál-boleró című vers, amely valójában nagyon is összetett dimenziókat mutat. A vers már címében utal arra, hogy egy régi középkori műfaj: a dance macabre hagyományára mutat vissza a szövegvilág, de annak nem szokott formáját követve, ugyanis e skeleton dance nem akármilyen haláltánc, hanem boleró. Az olvasót zeneiségével, dallamvilágával megfogó mű már címével is furcsa hatást kelt s azonnal felmerül a kérdés: miért éppen boleró? Mint tudjuk, a boleró régi spanyol népi tánc, mérsékelt, de fokozható tempójú, háromnegyedes vagy kétnegyedes ütemű, öt fő részből álló csalogatós páros. Ha csak tisztán, szűken formai szempontból vizsgáljuk is a verset, akkor is tökéletesen megfelel a maga (a címe) alkotta követelményeinek, követi ugyanis a boleró stílusát és karakterét, ezt mutatja legalábbis a vers szerkezeti és metrikai felépítése. Minden szakasz nyolc soros és a versszakokon belül is felismerhető a boleró jellemző tagolása: az első-második sor alkotta paseo refrénszeruen ismétlődik (kisebb változtatásokkal), a harmadik-negyedik sor alkotta traversias szerkezetét és funkcióját tekintve (ez a „felvonulás" része a szakaszoknak) megegyezik a hatodik-hetedik sor alkotta szegmentummal, amely szintén traversias. Az ötödik sor elkülönül a megelőzőktől és az utána következőktől, mintegy a szakaszok szimmetriatengelyeként (az első, bevezető sort így nem számítva tökéletes a szimmetria). E középső sornak megfelel a boleróban a diferencias. S végül az utolsó, a nyolcadik sor a zárás, az összegzés, a boleró finale-ja. A vers metrikai képlete is a boleró ritmusát követi, amely bár különböző variációkban él, leggyakoribb változatait egyértelműen idézi a Baka-vers. E ritmust érzékeltethetjük úgy is, ha mértékeljük a szöveget: a szakaszok első sora pherekráteszi sor ( | - u u | - u), a második, ötödik és nyolcadik sor a hexameter második trimeterjéhez hasonló, illetve annak felel meg (- и и | - и и | - u), a harmadiknegyedik és a hatodik-hetedik sor szabályos adoniszi kólón (- и u | - u). A versforma szabályos, szinte alig tér el az „absztrakt" metrikai képlettől (ahol eltér - s erre még rámutatok -, ott az eltérésnek határozott funkciója van). A boleró - mint látható - a virtus és karakter tánca, illetve zenéje. Kifejezőeszköze egyfajta jellegzetes mozgásnak hirtelen beékelt megállásokkal megtűzdelve, félbeszakadó motívumokat árnyalva. Sokan, sokféleképpen alkalmazták. Beethoven, Chopin, Ravel, Moskovski fantáziáját is megmozgatta a spanyol csalogató s ki-ki úgy interpretálta, hogy beleépítette a maga karakterét. Ezt tette Baka is, amikor bolerójának tárgyául egyúttal a dance macabre középkori hiedelemvilágát tette meg, amely szerint éjszaka (éjfélkor) a holtak kilépnek kriptájuk „ajtaján" és hajnalig táncolnak. 103