A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Adattár - Halasy-Nagy József: Summa vitae

ragaszkodott némi formákhoz: nem mert senkit sem egyszerűen elbocsájtani vagy nyugalomba helyezni a szolgálatból. Ezért 1947 decemberében hivatalosan megüzente nekem a gyönge jellemű Tóth Laci barátjával: adjam be nyugdíjazási kérvényemet, mert különben újból igazoló bizottság elé állít és tudhatom, mi lenne annak a vége! Üzenetét indokolni nem volt hajlandó. Erre én megundorodva és meg is elégelve a napról-napra nehezebbé váló, mert örökös megalkuvást igénylő egyetemi életet, beadtam nyugdíjazási kérelmemet s 1948. szeptember elsejére kértem a nyugdíjba helyezésemet. Ez annyit jelentett, hogy nyolc hónapig még fizetéses szabadságon voltam, s a kért időben megváltam a szegedi egyetemtől. Utánam a pedagógia, a történet és a lélektan professzorai már nem is kérhették a nyugdíjazásukat, hanem 1949-ben egy apró fecnin egyszerűen tudatták velük, hogy nyugdíjba vannak helyezve... Még az se vigasztalhatta őket, hogy ez „saját kérelmükre" történt velük, mint én velem. Sic fata tulerunt. Nyugalomban Nyugdíjazásom nem lett volna csapás, ha a régi nyugdíjtörvény rendelkezései szerint történik, amely a tényleges fizetés 90 %-át és azontúl még lakbérnyugdíjt is jelentett volna. 1948-ban azonban csak az akkori fizetés 30 %-át adta meg, s ezt azóta is alig valamivel emelte. Ma (1962) sem éri el a nyugdíjam a mai egyetemi tanári fizetés 25 %-át, vagyis az éhenhalásra sok, a megélhetésre kevés. Hogyan éltünk tehát 1948 óta, erről jobb, ha nem beszélek. Szégyeljék érte magukat azok, akik ennek okai. 1952 februárjában aztán még ezt az éhbért is megvonták tőlem, mint általában a régi régime „méltóságos népelnyomói"-tól! Ekkor fenyegette a hozzám hasonló rangú embereket is a kitelepítés veszedelme, ezért jónak láttuk, ha a különben kedves Szegedet elhagyjuk. Gyerekeinkhez közelebb kívántunk lenni, de a Debrecenben való elhelyezkedés nem sikerülvén, Hajdúszoboszlóra kerültünk. Itt közben a nyugdíjamat visszakaptam, de foglalkozást nem találtam. így élünk most szűkösen egy szobában és merenghetünk a régi időkön. Ha jobb körülmények közt kerültem volna nyugalomba, azt mondhatnám, ez csak javamra vált volna. Minden hivatalos kötelességtől menten élhetnék gondolataim teljes kiérlelésének és megírhattam volna mindazt, amire szívem vágya késztet. Ám nem csak a nyomorúság gondjai állják útját ennek, hanem a mai régime ennél sokkal kegyetlenebb intézkedése. Rám ütve az idealista filozófus bélyegét eltiltották könyveim olvasását, sőt amihez hozzáférhettek, azokat elpusztították. A fasizmus Vandáinak ítélt könyvégetését a kommunisták a könyvek zúzdába küldésével cserélték föl. Egyben megakadályozzák, hogy az én írásaim hazámban megjelenhessenek. így lett belőlem élő halott, uomo finito. Élhetek a szobám négy fala közt, de innen ki nem kiálthatok. Egy darabig ez az állapot sem akadályozhatott meg abban, hogy ne írjak. A gondolatok rákényszerítettek, s ezek az írásaim „hátrahagyott műveim" címen várnak a jobb időkre, vagy az elporladásra. Mi lesz a sorsuk? - ki tudná ma megmondani!? Néhány befejező szó az írásaimmal kapcsolatban Elég sok könyvem és cikkem jelent meg, ezek bizonyítják, hogy nem éltem tétlenül. Közöttük azonban vannak, amelyek nem belső kényszer nyomására születtek, hanem 234