A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 2. (Szeged, 1999)

Adattár - Halasy-Nagy József: Summa vitae

mint azok. Amint besötétedett letette mestersége szerszámait és a műhelybe beszállingózó emberekkel még egy darabig kaszinózott, mielőtt átment volna a családjához. Kora gyerekkorom így a majorságban telt el. Gyerekpajtásaimmal jártuk az istállókat, játszottunk a nagy fészerekben, kergettük a denevéreket, s ha megfogtuk, megkínoztuk, kiszedtük a verébfészkeket és lapdáztunk a majorság körül elterülő nagy gyépségen, ahol régebben az uradalom birkanyáj ai legeltek, s noha a birkatenyésztés már ebben az időben igen összezsugorodott, az akácos gyepséget még nem szántotta fel az eke, hanem nagy területen kitűnő játszótér volt a gyerekhadnak ez a zöld füves térség. Amint azonban iskolába kerültem, lassankint elszakadtam a béresgyerekektől. Jobban érdekelt a műhely, ahol magam is fúrtam-faragtam, az esti kaszinózásokon pedig mohón nyeltem a szót, ahol a világ dolgai meglehetős naivan bár, de igen nagy változatossággal kerültek szőnyegre. Apám segédje, a nagybajszú Kozselka József, bőbeszédű tréfacsináló volt. A társaság orákuluma azonban egy Pap Gábor nevű öreg 48-as honvéd volt. Ma is emlékszem ősz szakállára, lassú, megfontolt beszédjére, ahogyan hallgatói körében vitte a szót. A faluban a maga házában lakott és apámmal a református gyülekezetben melegedett össze, ahol a vezető emberek közé tartozott. Úgy látom, ennek a barátságnak jó hatása volt az apámra, mert fölkeltette benne az ambíciót: Pap Gábortól tanult meg több mint negyven éves korában írni-olvasni és így került be az egyház presbyterei közé, amire mindig sokat tartott és tisztében híven és buzgón forgolódott. Ő kapatta rá az újságolvasásra is. Könyvet a Biblián, a Dobos János Imádságoskönyvén és az öreg Szikszay „Keresztyén Tanítások" с munkáján túl nem láttam a kezében, de beszélgetések közben különösen a világmindenség titkait és benső összefüggéseit szerette firtatni. Apám magas termetű, komoly, szikár ember volt, akit nevetni sohse láttam, mosolyogni is csak ritkán. Teljesen a munkájának élt, a házi dolgokba nem szeretett beleavatkozni, - ezt anyámra hagyta. Jó szívű, segíteni kész, de hirtelen haragú volt, s ilyenkor durva és kíméletlen tudott lenni. Minket, gyermekeit ritkán fenyített meg, de olyankor mindig nagy szükség volt az anyai védelemre, különben túl súlyos lett volna a büntetés. A családi érzés igen nagy mértékben uralkodott a lelkén. Az anyját, - akit még ismertem, - rendkívül tisztelte és igen hallgatott rá. Az öreg néninek szép háza volt a faluban, ahol özvegyként élt, mikor én emlékszem rá. Úgy van eszemben, mint sovány beteg asszony, aki alig tud járni és egy fogadott ápolónő viselt gondot rája. A fiai szorgalmasan látogatták, a menyei azonban kevésbbé, mert ezek nem szerették. Nálunk is sok családi viszály oka volt, mert az apám rendesen az anyjának adott igazat. De akkor vált csak igazán teherré az öreg néni, mikor fiai úgy határoztak, hogy kiveszik őt az ápolóné kezéből, aki állítólag mindent ellopott a házától és havonként felváltva vitték öt egyiküktől a másikhoz. Ránk minden negyedik hónapban került a sor, de ettől már előzően három hónapig rettegett az anyám. Az én életembe igen különös módon került bele az öreg néni. Egy alkalommal, mikor éppen nálunk volt, valami kis földjét adta el és a szerződés aláírásához ki kellett jönni a községi jegyzőnek. Ezért az aktusért a jegyző olyan összeget kért, ami az anyámnak igen soknak tetszett, s ő akkor elhatározta, hogy ha egy jegyző ily könnyen képes oly sok pénzt keresni (ne feledjük: az apám évi pénzilletménye a természetbeli járandóságokon kívül egy egész évre mindössze 40 azaz negyven o.e. forint volt!), belőlem törik-szakad tanult embert, értsd: jegyzőt fog nevelni és nem ad mesterségre, ami családi helyzetünknél fogva a legtermészetesebb lett volna. Egy szóval: a beteg nagyanyám és a jegyző nélkül én aligha kerültem volna magasabb iskolába, hanem ahogy a hajlamaimra visszagondolok, 208