A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Tóth Attila: Az elmékművek mint a nemzettudat és a hatalom propagandaeszközei

A világi emlékművek megjelenése A 19. század derekán a nemzeti függetlenségi küzdelmek erővonalai mentén bontakozik ki a világi emlékműállítás igénye. A köztereket addig a Habsburg dinasztikus ideológia uralta, amely az államvallásként funkcionáló katolicizmus emlékműveinek elterjedését megengedte, viszont a nemzeti szellemű emlékmüvek felállításának gondolata a század derekáig fel sem vetődhetett. A Habsburg-ház pogányság ellen vívott harcainak és egyházhűségének sajátos emlékjeleiként jelentek meg például az „Immaculata" szobrok (Pozsony, Győr, Sopron, Esztergom, Pest, Buda, Tata, Kassa, stb.)

1 A nemzeti monumentális szobrászat tehát hazai hagyományok nélkül bontakozott ki. Előképeit a Habsburg birodalom monumentális szobrászatéban találjuk meg. Még a kiegyezést megelőzően megfigyelhetjük a nemzeti identitást kifejező emlékművek megalkotása szándékának jelentkezését. Többségük azonban csupán terv maradt. Ezek között Mednyánszky Alajos „Pantheonja" érdemel említést, mert az általa megörökítésre javasolt történelmi személyiségek megfelelően példázzák a korabeli gondolkodásmódot, s jól érzékelhető, hogy panteon terve a Habsburg birodalmi koncepció fundamentumára épült. Másrészt megtaláljuk javaslatában a később mégis megvalósuló emlékművek egész sorát. Mednyánszky panteonja részben a „nagy magyar birodalom" megteremtőiből (Szent István, Nagy Lajos, Mátyás stb.) a nyugati kereszténység terjesztőiből (Bánffy Lukács, Szelepcsényi György, Széchenyi György stb.) - és harcos védelmezőiből (Kapisztrán János, Tomori Pál, Hunyadi János) állt volna. Ezek mellett nagy teret kaptak volna a török ellen a Habsburgok oldalán magukat kitüntető nemesi hősök: Pálffy Miklós, Erdődy Péter, Zrínyi Miklós stb., valamint a humanista kultúra és felvilágosodás reprezentánsai.

2 A nemzeteszményt kifejező emlékművek tervével foglalkozott Ferenczy István, a magyar szobrászat megteremtője, első mestere is. Mátyás király emlékművének tervét dédelgette, amely történelmi emlékműszobrászatunk első nagyszabású, hazai mestertől származó alkotása lett volna. A Mátyás-emlékmű a nemzeti géniusz historizált változatának készült, sajátos elegyeként a nemzeti-dinasztikus és a nemzeti-géniusz gondolatú monumentumoknak.

3 A Mátyás-emlékmű kudarcra ítéltetett, mivel megvalósításához igen nagy anyagi felkészültség kellett volna, megvalósításához még nem érkezett el az idő.

4 Politikai értelemben különösen nem. A magyar szabadságharc elbukásával a kiegyezésig elnapolódott a nemzeti emlékműszobrászat megteremtésének ügye. A kiegyezés ténye mindenesetre teret engedett a mindaddig lappangó igénynek, hogy magyar városok terein a magyar történelem legjelentősebb alakjainak emlékmüveket állítsanak. Az új magyar államjogi képződmény - a magyar korona országai - immár saját ideológiát tükröző programokat igényelt.

5 A hazai köztéri szobrászat nyitánya ez az időszak, amely alig néhány évtized alatt benépesítette nagyvárosaink köztereit emlékművekkel, sajátosan illusztrálva a nemzettéválás, a nemzeti identitáskeresés folyamatát. A vidéki nagyvárosokban kezdődött el a folyamat, például Pécsett, Debrecenben, és Szegeden. E vidéki nagyvárosainkban eleinte a hely szellemiségét leginkább reprezentáló 1 Sinkó Katalin: A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai (Közli: Monumentumok az első háborúból с katalógus. Budapest, 1985. 8. 2 Sinkó i.m. 11. 3 Sinkó i.m. 12. 4 Magyarországi művészet története. Budapest, 1970. 352. 5 Sinkó i.m. 15. 96