A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Tóth Attila: Az elmékművek mint a nemzettudat és a hatalom propagandaeszközei

Az emlékművek mint a nemzettudat és a hatalom propaganda eszközei Emlékműkörkép Szegeden 1876-1944-ig TÓTH ATTILA (Csongrád Megyei Önkormányzat, Szeged) Az 1989/90-es rendszerváltás nyomán eltávolított politikai szobrok, emlékművek városunk központi tereit „ékítették", a Széchenyi teret, a Stefániát, a Rákóczi teret például. Nem véletlenül, hiszen jól tudták a Kádár-korszak agitátorai, hogy a mindennapi utcaképbe illesztett bronzba, márványba merevített ideológiai eszményhordozók a maguk jelképeivel ha lassan is, de biztosan beépülnek majd az emberek tudatába. Bíztak abban is, hogy reprezentatív funkciójuk révén az ideologikus emlékmüvekkel ellensúlyozni lehet köztereinken nemzeti nagyjaink emlékműveinek hegemóniáját. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az utca „néma propagátorainak" ötlete, az emlékművekkel hatni akaró agitáció a kommunizmus szüleménye lenne. Szó sincs erről. Rákosiék, Kádárék se tettek mást, mint amit elődeik, vagyis nyomot akartak hagyni köztereinken. A kommunizmus szellemiségére jellemző arculatra akarták átformálni az utcaképet. Az ötlet korábbról való. A magyar nemzettudat kialakulásával egyidős ez a törekvés. A múlt század derekától napjainkig töretlen a folyamat. Szent István és Gizella közelmúltban felállított Széchenyi téri emléke és a készülő szegedi 56-os emlékmű egyaránt része annak a szabadtéri „nemzeti panteonnak" amelynek kialakítása köztereinken a nemzeti függetlenség kialakulásával kezdődött el. Szeged különösen gazdag szoboremlékekkel gazdagította ezt a közel másfél évszázada szüntelen gyarapodó nemzeti panteont. Sőt, az ország egyetlen, kifejezetten ilyen célt szolgáló nemzeti emlékcsarnoka a Dóm tér árkádjai alatt valósult meg. * A reformkorszakig nem beszélhetünk a magyar köztereken világi jellegű köztéri szobrászatról. Szakrális tárgyúakról annál inkább. Az alföld török alóli felszabadulását, majd benépesítését követően a katolikus vallás elterjedésének területein a 17. század végétől, a 18. század elejétől jelennek meg a jellegzetes vallásos tárgyú emlékszobrok. Hazánkban német mintára terjedtek el a német nyelvterület déli tartományaiban igen népszerű szentek. Előbb a pestisjárványok szomorú emlékezetére emelt Szentháromság-emlékek, majd a kialakult Mária-kultusz nyomán a Mária-szobrok, emlékkeresztek. Ezek a köztéri vallásos emlékművek, - azaz inkább kegytárgyak - aligha tekinthetők a nemzeti karakter megnyilvánulásának, az európai katolicizmus jellegzetes emlékei. Szegeden az első világi jellegű emlékszobor felállításáig (Dugonics András 1876) 19 vallásos tárgyú köztéren felállított kegyszoborról van biztos tudomásunk, bár számuk valószínűleg több lehetett. 95