A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Szuromi Pál: Színek, formák és expressziók. A kortárs szegedi festészetről

Nem csoda így, hogy a város teátrális, ünnepi és forgatagos nyári szezonjának művészi felfedezése pontosan az ő festészetéhez kötődik. Vinkler László pályáját pedig a rendkívüli szellemi nyitottság, egyszersmind a kísérletező szenvedély jellemzi. Ugyanúgy otthonosan mozog az elméleti tudományokban, a művészeti publicisztikában és a pedagógiában, mint a grafika és a festészet tartományaiban. Amolyan univerzális egyéniség. Bár eszmei, művészi gyökerei a látványelvű, klaszszikus példákhoz, egyúttal a görög mitológiához nyúlnak vissza, ám munkásságában sorra-rendre végigjárja a modern, avantgárd kifejezés megannyi módozatát. Nonfiguratív, tasiszta korszaka például szinkronban áll az egyetemes festészet élenjáró törekvéseivel, egyúttal Korniss Dezső hasonló jellegű hazai példaadásával is. Egyébként mind grafikai, mind festészeti tevékenységében színvonalas, előremutató műveket hagyott maga mögött. Ugyanakkor Vinkler volt az a nagyhatású főiskolai mester, akitől a szegedi művészek jelentékeny hányada szakmai, szellemi indíttatást kapott. A hazai művészettörténet írás mindazonáltal nemigen respektálja e rangosabb alkotók tevékenységét. Mintha az lenne a bűnük, hogy nem tartoztak valamelyik ismertebb művésztelephez. És csak egy „végváron" küzdöttek ki a maguk igazságát. Méghozzá: egyedül, végtelen magányosan. Pedig az ő tevékenységük már feltűnően elválik a szokványosabb alföldi piktúra szellemi, formai átlagától. Mint az előbbiekből is kiderülhetett: nekik legalább annyi közük volt a Gresham, Szentendre vagy a Szocialista Képzőművészek Körének korszerű szemléletéhez, mint a délvidéki hagyományokhoz. így hát szuverén, „hídteremtő" és modern festőkkel van dolgunk. Akiknek munkásságában a helyi, nemzeti kötődés ugyanúgy megtalálható, akár a nyitottabb európai orientáció. Végül célszerű megjegyezni: a korszerű szegedi festészet alapvetésében voltaképpen az érzelmi töltésű, expresszív formanyelv dominál. * De nézzük: miként alakul a későbbiekben a Tisza-parti város festészete! Annál is inkább, mivel az előbb tárgyalt mesterek pályája jobbára átnyúlik a háború utáni évtizedekre is. Habár ezekben az időkben már közel sincs olyan perdöntő szerepük, mint a korábbi periódusban. Igaz, Vinkler László ezúttal is kivétel. Csakhogy az ötvenes, hatvanas esztendőkben egy lelkes, erőteljes művészgárda tűnik fel a szegedi piktúrában. S egyszeriben ők lesznek a fontosak, az érdemi zászlóvivők. De különben is: itt a helyi és hazai művészet egyik legelevenebb korszakában vagyunk. Zsúfolt megnyitók, eleven kritikai élet és a közönség megtisztelő érdeklődése. Másrészt pedig egy sajátságos társadalmi, kultúrpolitikai helyzetről kell tudomást vennünk. A hatvanas évek európai világában mindenesetre kiemelt helye van a baloldaliság és a demokrácia eszméinek. Nálunk is megindul a világjárás, a felszabadultabb szellemi pezsgés. A művészeti életben például zöld utat nyernek a legkülönfélébb modern, avantgárd törekvések. Ennek ellenére a kulturális termékeket még nem tekintjük árucikkeknek. Más kérdés, hogy ebben az időszakban a hazai kultúrpolitika legfőképp a népies, realista képzőművészet mellé teszi le a voksát. S vele együtt a kritika is. Innen adódik, hogy a vásárhelyi őszi tárlatoknak, egyáltalán az újrealista vásárhelyi szemléletnek feltűnő vonzereje és elismertsége lesz. Már csak azért is, mivel nem kisebb egyéniségek reprezentálják e művészetet, mint Kohán György, Németh József, Szalay Ferenc vagy Fejér Csaba. E különös „szomszédvári" pozícióban a szegedi festészet akarva - akaratlanul is választási helyzetbe került. Folytatni, gazdagítani és továbbépíteni a helyi elődök autentikus 138