A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Dömötör János: Egy szobor története (Kallós Ede: Erkel)

Az ünnepség után nyomban Dombi Lajos cikke méltatja a szobrot rámutatva, hogy ez esetben megdőlt az „egy próféta sem kedves a maga hazájában," mert Erkel Ferenc a „zenekirály" szülővárosában kapott méltó és időtálló elismerést.

68 Az ünnepség pompájának és örömének elmúlta után nem sokat késett a kritikai észrevétel sem. A Békés július 5-i számában SCHB jelzéssel egészen a Laokoon-csoportig és Vinckelmannig visszatekintő elemzés jelent meg a szoborról. (A SCHB jelzés nyilvánvalóan Scherer Benedeket jelenti.) A cikk némiképpen a Caesar temetésén mondott Antonius-beszédre emlékezett, mert első részében elismeréssel szól a műről, a leleplezéssel kapcsolatban megállapítja: „Mindenki meg volt elégedve és méltán. " Aztán következik a még magasabb szint: „ Egyszóval egy tökéletesen sikerült létesítmény előtt állunk, melyre Gyula város mindenkor elismeréssel tekinthet. " Ezután azonban a cikk túlnyomó részében kifogások következnek, melyek a „tökéletesen sikerült alkotás" megállapítás igazát nagyon is kérdőjelezik. Két esztétikai „fogyatkozást" említ, melyek szerinte is másodrendűek, de azért kellő részletességgel elemzi azokat. Egyik a fej mérete, amelyről „megmondottuk már akkor, amikor még segíteni lehetett volna, a kritikai észrevételt" írja. Tévesen kétszeres életnagyságúnak tudja a szobrot. Utal arra is, hogy Wenckheimszobrot mindenki elismeri, de mégis megjegyzik, hogy túlságosan nagy. Az életnagyságnál nagyobb portréval kapcsolatos kritikai észrevételt Mirontól, Praxitelestől Donatellón és Michelangelón át Thornvaldsenig terjedő művészettörténeti példákkal indokolja. A fizikai törvényekre hivatkozva állapítja meg a %-os kisebbedés „optika szerinti precízen fixírozott törvényét. " Eszerint „ a szobrásznak tudnia kell, hogy egy 5 méter magasra tervezett szobornak milyen méretekkel kell bírnia. " És a lakonikus rövidségű ítélet a következő: „Jelen esetben nem tudta. " A másik észrevétel a dalt szimbolizáló fej nyitott szája, mely szerinte „határozott ízléstelenség, sőt képtelenség. " A kiált.ó száj esztétikai képtelenségét a Laokoon-csoport körüli vitával támasztja alá Winckelmann és Lessing nézetét is megidézve. Esztétikai-történeti tudását még Vergiliusszal, Goethe idézettel is alátámasztja. Végül is Schopenhauer nézetét fogadja el és hívja segítségül, mely szerint a szobrászat képtelen kiabáló embert ábrázolni. Határozott ítélete, hogy szobrászatilag márványból nem lehet éneklő embert ábrázolni. Miután mindezt elég hosszan kifejtette, nem kis meglepetésre azzal zárja sorait, hogy „mindabban, ami e szobron mint műalkotáson lényeges, nem találtunk hibákat, s így ezeknek hiányában kénytelenek voltunk másodrendű dolgokat előrántani, hogy legyen mit kritizálni. " A szoboravatás társadalmi, közéleti jelentőségét az is mutatja, hogy a Békésnek ugyanebben, tehát a július 5-i számában még egy írást ihletett meg az esemény. „A gyulai élet" című cikk némi öniróniával átitatottan azzal kezdi, hogy „Na ezen is túlestünk. " Ez után arról szól, hogy mi mindent nem tartott valószínűnek, ami megvalósult az avatás kapcsán. így nem hitte, hogy az opera művészei, a képzőművészet több jelese, a sajtó „apostolai" megjelennek az ünnepségen. Annál kevésbé gondolt erre, mert hiszen a millenniumi ünnepségek rendkívüli eseménysort kínáltak a fővárosban. A cikk befejező részében ismét felmerül a Gyula - Csaba kapcsolat problémája: „Legalább, kedves pesti hírlapíró kollegáink - merjük remélni - tudják, hogy ezután nem Csabán történik minden: lóverseny, millenáris ünnep stb., mint eddig volt. Reméljük, hogy a pesti sajtó felfedezett bennünket, mert eddig akárcsak ha Mezopotámiában laktunk volna, nálunk ép úgy nem történt semmi, ellenben Csabán minden. No lám, csak igaza van Bródy Ernőnek, ki a Magyar Hírlapban is ismerteti a Gyula - Csaba, Kőrös - Kecskemét kérdést. Még egy 68 Békés, 1896. június 28. 118