A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 1. (Szeged, 1997)

Tóth Attila: Az elmékművek mint a nemzettudat és a hatalom propagandaeszközei

és itt azonnal megjelenik a hatalom manipulációja. A hősi önfeláldozás ideálképének változása ugyanezen emlékműtípuson belül is megfigyelhető (pl. a revansista törekvések szellemében felállítottakon). A hőskultusz újjáéledésének - mintegy félévszázados szünet után - éppen napjainkban az 1989/90-es rendszerváltás nyomán köztereinkre kerülő második világháborús emlékműveken észlelhetjük. Az ideálképek megteremtésében törvényszerűen jelentkezik az egész társadalmat gyökeresen megváltoztató történelmi események hatása. Ez általában új emlékmű típus megjelenésével jár. A diktatórikus állami berendezkedések jellemzője a politikai allegóriákkal érvelő emlékművek köztérre telepítésének gyakorlata. Ilyen törekvések legelőször a Horthy-rendszerben jelennek meg (irredenta emlékművek, országzászlók), de jellemző sajátossága az 1949-1956-ig tartó sztálinista Rákosi-korszaknak és a Kádár-rendszer korai szakaszának is (tanácsköztársasági és felszabadulási emlékművek). Az emlékműállításokban a fővárosé a vezető szerep, viszont a nemzeti jellegű korai emlékműállítások vidéken kezdődnek. A szegedi emlékmű-gyarapodás is fővárosi mintára alakult. A helyi társadalom és az emlékművek tematikájának alakulása között a szegedi példák sokaságában kimutatható az összefüggés. Egyes szegedi emlékművek esetében (Nemzeti Emlékcsarnok, Hősök kapuja, Horthyval kapcsolatba hozható emlékművek) a Horthy-korszakban jelét találjuk annak, hogy az országos politika részévé válnak. A vidéki nagyvárosokra általában jellemző - így Szegedre is -, hogy emlékműveik tematikája, szimbolikája besimul az uralkodó hatalmi körök általános törekvéseinek vonulatába. A korabeli Magyarország nagyvárosai között tehát Szeged kiemelt helyet kapott a köztéri propaganda területén. Ennek is köszönhetően a város ekkoriban nemcsak emlékművekkel, hanem díszítő jellegű köztéri alkotásokkal és épületdíszítőkkel is jelentős számban gyarapodott. Nem véletlenül kezdték nevezni Szegedet a „szobrok városának". Monuments as Means of Propaganda of National Consciousness and Power Attila Tóth On the basis of monuments erected in a large Hungarian town, Szeged, the study presents the way in which the existing power made use of public monuments as carriers of ideals. Secular monuments appear after the Reform Era. Spread of Hungarian consciousness and the ideal of nation was supported by the kind of monuments so widely erected all over Europe: monuments representing the nation in the form of sculptures of outstanding figures of cultural life, poets, writers, artists, and statesmen. The trend of erecting monuments had become a nation-wide movement by the time of the millennium, and, as a result, the layout of monuments peculiar to our public squares was established at the time of World War I, characterized by the creation of the array of sculptures of major historical figures as a sign of the Hungarian national ideal. A major extension of the established and by then customary symbols appearing on public squares was first seen in connection with the application of symbols on monuments of the world war. The revision of the Trianon treaty served as an overture to the manipulatory process of incorporating public monuments in everyday politics. Public monuments became an organ of political propaganda by denoting lines of force and nodes in ideology and politics. Among the large towns of contemporary Hungary, Szeged was to receive a distinguished role in the field of propaganda mediated through public squares. In particular, the given 107