Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)

N. Szabó Magdolna: Alsóvárosi háztörténet. Fejezetek egy napsugaras ház életéből építéstől napjainkig

gangnak nevezte, ami feltörekvő, polgárosuló szóhasználatot tükröz. A „gang" a folyosó újabb kifejezésmódja. Egy szegedi mondás szerint aki „gangosan jár", az kényesen, peckesen, úriasan teszi magát. Az 1904-es első bővítés, terjeszkedés mindenképpen a gazdaság virágzására enged utalni. 1906-1907 1906-ban adták be a kérelmet újra a szín megépítésére. Ennek tervei már egészen más jelleget mutatnak az előzőhöz képest. A lakóház hátsó traktusát megtoldva, egy fordított melléképület-együttest kívántak felhúzni, ami magába foglalt egy istállót, egy kocsiszínt és az onnan nyíló paprikahasító helyiséget, szárítókamrával,

1

6 (5. kép) A szárító-hasító helyiséget a család „konzli"-nak emlegeti. E kifejezés nyomára, írott változatára azonban sehol sem bukkantam, még Bálint Sándor sem jegyzi a Szegedi Szótárban. A szárító egy ablaktalan, sötét, fűthető helyiség volt, dobkályhával. A hasító szintén, ahol jól bennrekedt a paprika csípős szaga és pora. így a munkát leginkább az udvaron végezték, és csak szükség esetén szorultak be a külön erre a célra épített melléképületbe. A szárító-hasító, szín, istálló együttese majdnem akkora volt, mint maga a lakóház. A kocsiszínen keresztül lehetett a hátsó kertbejutni. A használatba vételt csupán 1907 januárjában engedélyezték azzal a kikötéssel, hogy az építtető "köteles 3 hó alatt a kéménybe épített tetőgerendát kiváltani, az istálló szennyvizének levezetésére falazott csatornát és ürgödröt építeni".

1

7 1913 A porta 1913-ban tovább bővült. Az előkertbe az utcai falazott kerítés mellé egy búzás kamrát építtetett a tulajdonos, terménytárolás céljára. Arra hivatkozva, hogy „a szárító és istálló miatt máshol nem helyezhetem el" - írja a ház gazdája kérelmében.

18 Ebben a helyiségben tárolták hombárokban a szemes terményeket, búzát, árpát. S ahogy a leszármazottak mesélik, ide jártak be ősszel a gyerekek körtéért, mert általában a magvak közé tették be érni a gyümölcsöt. (6. kép) Ebben a korszakban volt a Szabadság téri porta a legteljesebb és leggazdagabb. Téglával kirakott járda vezetett a kocsiszínig, hatalmas eperfa bólogatott az udvaron. A dédapa közben taníttatta fiát, Vecsernyés Imrét, aki 1901-ben született. (7. kép) Érettségi után városházi tisztviselőként élte életét, tehát komoly rangú embernek számított az alsóvárosi paraszti közösségben. Nősülése után családjával a szomszédos Váradi utcában épített polgárias, városi jellegű, úgynevezett fordított házat. A két telek véggel találkozott, így az átjárás folyamatosan biztosítva volt a rokoni porták között. Vecsernyés Imre lánya, Ilona (1912-1972) maradt a Szabadság téri szülői házban és itt élt egészen haláláig, 1972-ig. Soha nem ment férjhez, történt ugyanis egyszer, hogy az első komoly udvarlója - akkor már jegyese - elszólta magát valahol, miszerint „nem a madárka kell neki, hanem a kalitka". Igen, ez a szép ház és tekintélyes porta, épp ami1

6 Csongrád Megyei Levéltár ÉTK 22764/1906 1

7 Csongrád Megyei Levéltár ÉTK 3051/1907 1

8 Csongrád Megyei Levéltár ÉTK 6331/1913 248