Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)
Nagy Netta: Paraszti magatartásformák, túlélési módszerek a homokhátsági falvakban a beszolgáltatás éveiben, 1945-1956 között
„Akkor az volt a szlogen a börtönökben: - Tán kend is feketén vágott disznót?" A feketevágás A sertésvágás régóta a paraszti önellátás része volt. Még kisföldű szegényparasztok is törekedtek rá, hogy évente legalább egy malacot meghizlaljanak, és így biztosítsák a háztartás minimális szintű hús- és zsírszükségletét. Módosabb gazdaságban, ahol még idegen munkaerőt is foglalkoztattak évente több hízót is vágtak. A beszolgáltatás idején a sertésvágást engedélyhez kötötték, és minden levágott sertés után meghatározott mennyiségű zsír beszolgáltatására kötelezték a termelőt. Ez volt az ún. dézsmazsír beadás, ami nem számított bele a termény- és állatbeadásba. Sertést vágni engedély nélkül legfeljebb akkor lehetett, ha kényszervágásra volt szükség. 1946 decemberében Csólyospáloson a gazdák feltűnően sok esetben hivatkoztak kényszervágásra, ezért Tóth József személyében húsvizsgálót jelöltek ki az ilyen esetek ellenőrzésére. 2 0 Az 1955. évi vágási rendelet is tiltotta a malac, süldő magánfogyasztásra történő levágását, ez alól továbbra is csak a kényszervágás jelentett kivételt, amit a begyűjtési megbízottnak előre jelenteni kellett állatorvosi igazolással alátámasztva. Kényszervágás esetén a 80 kg alatti sertésnél a beadást a begyűjtési megbízott elengedhette. Ha a vágási engedélyt kérő a zsírt nem adta be 5 napon belül, helyszíni behajtást folytattak le ellene. A takarmányra is kiterjedő beszolgáltatás miatt, rendkívül nehézkes volt a jószágtartás, főként a hizlalás. A kis súlyú sertést pedig nem érte meg levágni, mivel a beadás teljesítése után alig maradt belőle saját fogyasztásra. A parasztság helyzetét nehezítette az is, hogy a második, harmadik sertés után még több zsírt kellett beszolgáltatni, mint az első után. Ha a család kis létszámú volt, ugyancsak nagyobb beadási kötelezettség terhelte. Ha a termelőnek beadási hátraléka volt, vágási engedélyt nem kaphatott. 2 1 Ilyen körülmények között természetes reakció volt a törvény megkerülése, legtöbbször úgy, hogy a termelő sertésvágási szándékát eltitkolva nem kért vágási engedélyt a helyi tanácstól. Az engedély nélküli állatvágást nevezték feketevágásnak, ami többnyire sertés feketevágást jelentett, de sor került így juh- és borjú vágására is. Az akció végrehajtását nehezítette, hogy csakúgy, mint a vetésterületet a jószágállományt is nyilvántartották. Vagyis az erre szánt jószágot titokban kellett nevelni, nem véletlen, hogy sokszor növendékállatokat, pl. borjút, vagy alig több mint félmázsás hízót vágtak le rejtve. A kissúlyú növendékállat levágását a rendelet egyébként is tiltotta. „No, de csak sikerült néha egy-egy malacot meghizlalni titokban, olyan 70-80 kilósra, ezzel könnyen el lehetett bánni. "(F. A-né) „ Még gyerek voltam amikor ez történt, a többi gyerek játszott én meg sétálgattam az udvarban. Volt ott egy kazalba összerakott rossz szalmarakás, rajta egy lyuk, amin bebújtam, egy disznó muffantott rám, majd összeszartam magam ijedtemben, egy mangalica volt 50 centis háttal, a mamáék hizlalták ott elrejtve. Azt a disznót feketén levágták, én se szóltam senkinek hogy megugrasztott a disznó, a mama is tud" BK.MÖL XXII. 317. Csólyospálos község képviselőtestületi ülés jegyzökönyve 1946. 65/1946. kgy.sz. CSML XXIV. 613. Csongrád Megyei Begyűjtési Hivatal iratai 3. d. 1955-1956. Valamennyi járási, városi begyűjtési hivatal vezetőjének és beosztott dolgozóinak, valamennyi községi begyűjtési megbízottnak és előadónak (1955. november 30.) a 2/1955. Bgy.M.sz. rendelet (vágási rendelet) ismertetése 163
