Bárkányi Ildikó szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 7. (Szeged, 2011)
Nagy Netta: Paraszti magatartásformák, túlélési módszerek a homokhátsági falvakban a beszolgáltatás éveiben, 1945-1956 között
mely nemcsak az alkalomszerű nagygazda-szegényparaszt kapcsolatok működtetője, hanem a tartós, állandósult patrónus-kliens kapcsolatoké is." „ Voltak olyanok akiknek 5-6 holdjuk volt, azon megélni nem tudtak. Amikor épült Sztalinváros, elmentek oda dolgozni, hogy meg tudjanak élni. Például a Kajlinger Pista bácsi onnan hozott nekünk zsírt, mert én ekéztem a földjeit. Jobban összetartott a nép akkor, mint most. Jobban kisegítették egymást. " (V. 0.) Az 1950-es évek paraszti túlélési módszereinek alkalmazását, alkalmazhatóságát ezek a kapcsolatok nagyban meghatározták. Mivel a támadások, ellenőrzések, elszámoltatások kereszttüzében a nagygazdák álltak, érthető módon igyekeztek nem konfrontálódni a hatalommal, hiszen lelepleződés esetén sokkal súlyosabb büntetésre számíthattak, mint a „feketéző" közép- vagy szegényparasztok. Utóbbiak által alkalmazott feketevágás, feketekereskedelem, rejtegetés valamivel kisebb kockázattal járt. „ Minden gazdának volt egy szegényember ismerőse, oda vitte a gabonáját, mert a szegényebbeket nem háborgatták úgy. Régen más volt az egymás iránti tisztelet. Amelyik gazda megérdemelte, azon segített a szegényember úgy, hogy ha az a veszély volt, hogy jönnek a végrehajtók, elvitte a gazda a gabonáját a szegényember padlására, ott úgy se keresték. "(O.J.) Tömeges jelenségnek tekinthető, hogy a végrehajtástól tartó nagygazdák ingóságaikat, terményeiket ismerős szegényparasztnál rejtették el. Ezek a módszerek működésképtelenek lettek volna a bizalomra, az összetartozás tudatra, az egymásrautaltságra épülő múltban gyökerező helyi társadalmi kapcsolatok nélkül. A szolidaritásként is értelmezhető nagygazda-szegényparaszt kapcsolatok a vizsgált időszakban új tartalommal telítődtek, sok esetben dinamikusabbak lettek, és a túlélés forrásává váltak. Itt kell megemlíteni a hasonló gazdasági felszereltséggel rendelkező azonos társadalmi szinten lévő gazdák kölcsönösségre épülő kapcsolatait is, amik gazdasági síkon az ún. „közösködésben", kölcsönmunkában nyilvánultak meg. ,,Sok olyan kisgazdaság volt, ahol csak egy ló volt, azzal ugye nem lehetett szántani, nem lehetett vetni, kocsizni. A ráfos kerekű kocsit nemigen bírta egy ló húzni! Összefogtak, befogták mindkettejük lovát, és megszántották a földet először az egyiküknél, aztán a másiknál. Úgy mondják ezt, hogy „közösködtek". (K. S.) A válságos években ezek a kapcsolatok is a túlélés forrásai lehettek a bajba került gazda számára. A zaklatásoktól elsősorban a kuláklistára került gazdáknak kellett tartania. A helyi vezetés viszont mindent megtett az efféle „visszaélések" leleplezéséért. Ennek köszönhetően a paraszti önvédő akciók sokszor kudarccal végződtek. Vaspálcákkal szurkálták a kerteket, hogy rábukkanjanak az esetleg elrejtett készletekre. 1952-ben a csólyospálosi Szögi Lajost azért csukták le mert saját termésű 200 liter borát elásta, Rajczi Istvánt pedig azért, mert tengerijét más padlásán tárolta. 1 2 Gyakorlatilag viszont az említett " Hofer T. 1991. 150-153. A patrónus-kliens kapcsolat fogalmát a különböző társadalmi-gazdasági pozíciókon alapuló aszimmetrikus kapcsolatra használja a tudomány. A szolgálatok, szívességek kölcsönösségét előre kidolgozott alkuk rendszere szabályozza. A patrónus-kliens viszony sokszor a fogatot tartó gazdák és gyalogemberek tartós egymásrautaltságára épült. Az elszámolás a kézi és igás munka közt így hosszú távú volt, a segítség baráti szívesség színében tünt fel. Bővebben lásd: Fél E.-Hofer T. 2001. ^ 237-255. " BKMÖL XXIII. 716. Csólyospálos község tanácsülési jegyzőkönyve 1952. március 6. 159
