A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

Telt-múlt az idő, a bátyám meg Pozsár János bácsi kivették az újfalusi vizet 1901. január 1-től 1906. december 31-ig, a halászati jogbérlet egyenlő arányban lett mindkettejükre. Évi 150 forint haszonbért kellett fizetni, meg a jövedelmi adót minden évben meg kellett fizetni utána. Ekkor már kellett egy állóvízi nagyháló, vagy úgynevezett gyalomháló, kellett hozzá nagybárka, kellett hozzá több varsa és így megkezdődött a halászat. Az a vízterület közös volt a sasi területtel, az egyik oldal az újfalusi oldal volt, a másik meg a sasi oldal volt. A sasi víznek a bérlője Svajger Béla volt, Sason volt neki boltja, meg egy kis kocsmája, az ő halásza volt Lambert István és társai. Itt még nagyobb lett a fiával a barátság, összeüsmerkedtünk mint igazi jó barátok. Ók a sasi oldalon laktak halászgunyhóban, mi meg az újfalusi oldalon voltunk a mi gunyhónkban, az úgynevezett Sárforgóaljában volt. Ha volt egy kis idő neki is, meg nekem is, már akkor vagy ő jött, vagy én mentem át. Meghívtam ebédre, hal főtt, át is gyütt, ettünk, volt egy kis sasi bor is hozzá. Máskor meg ő hitt át, főztek maca (24) levest. Azelőtt sosem láttam, hogy főzik a maca levest: őt-hat kiló macát a szákban felmosták, bele a bográcsba, beleaprították a vöröshagymát, sót, már főtt is a maca, sok része még úszott is a bográcsban. Erre már én is kíváncsi voltam: milyen lesz ez a maca leves. Hát megfőtt a maca, levették a bográcsot, a bográcsból leszűrték szitán keresztül egy másik edénybe, a bográcsot elmosták, ekkor aztán visszatöltötték a főtt hallevet a bográcsba, megint feltették a tűzre. Felforrt újból, ekkor aztán elővették azt a finomra vágott sárgatésztát, azt vetettek a macalevesbe. Mikor kész volt, ekkor aztán levették a bográcsot, letelepedtek körül mellé. Nekem is azt mondta Pista: - Gyere ide mellém, oszt' együnk. Ónáluk is minden ember részire volt egy kis öblös tál, de vendégnek nem volt tál, így mi ketten ettünk egy tálból Pistával. Az apja azt mondja nekem: - No, János öcsém, ettél e mán így hallevest? Mondom neki, hogy nem. Kérdezi tőlem, hogy jó-e: - Énnekem nagyon jó - mondom a Pista bácsinak. A kifőtt macát kiöntötték félreeső helyre. (25) Minden nap halásztunk, semmi baj nem volt sohasem. Mi hétfőn halásztunk a keddi piacra. Hétfőn este mán fönt voltak a kufák, két csoportban meg néha háromban is voltak. Kocsival jöttek, igencsak be voltak rúgva. Mán itták a másnapi áldomást. Nem mondom, hoztak igencsak egy liter pálinkát vagy egy kanta bort, amiért mi külön megadóztunk. Kedden halásztunk két halficsérnek, az egyik az öreg Dragonyon Mihály bácsi, a másik Fülöp Sándor bácsi volt. Az utóbbi szentesi lakos volt. Minden héten szerda reggel pakoltak. Fülöp bácsi 6 m/m (métermázsa), 60 kiló, Dragony bácsi 4-5 m/m körül vitt. A felesége volt, úgy hittak Kis Panni. Kerek arcú, alacsony asszony volt. A halár igencsak egy volt, 12 krajcár kilója, ebből a kufák három osztályba osztják: a legkisebb keszegért is megkapja a 15-16 krajcárt, a nagyobbért 2426 krajcárt is elkértek. Amikor feljöttek hozzánk a kufák, egy csapat 3 mázsa keszeget, a másik is, a harmadik is, ki többet, ki valamivel kevesebbet hozott. A halat én mértem mindig. János bácsi azt mondta: - Te méred a halat, János öcsém, a mázsához te értesz legjobban. (26) Ment is valameddig a halászat békében, de egyszer összevesztek, a két gazda nem akart összeférni, merthogy jól ment a dolguk, volt olyan hét, hogy 32-34 m/m (métermázsa) halat mértem a kufáknak, meg a két halficsérnek. Abban az időben bizony szép jövedelem volt, mert bizony a sok keszeg között csak volt eleje hal is, az is 84