A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Mód László: „... utazásainknak alkalmatlanságait tűréssel viselhessük...” Szentes város külkapcsolatai a passzuslevelek tükrében (1827–1830)

kategóriába sorolt családoknak valójában csak egy része számított vagyontalannak. Ide tartoztak például a telkes gazdáknál dolgozó béresek, cselédek és szolgák. 1828ban Szentesen 320 iparost vettek számba, akik közül a csizmadiák, a takácsok, a kovácsok, az asztalosok, a szabók, valamint a kerékgyártók és a molnárok voltak a legtöbben. A városban gyakorolt mesterségek képviselőinek nagy része céhekbe tömörülve tevékenykedett, a jobb módúak szántófölddel és szőlővel is rendelkeztek. Szentesen ebben az időszakban 74 nemes élt, akik nemesi jogon nem rendelkeztek birtokkal, hanem úrbéres telkeken gazdálkodtak. Földműveléssel és állattartással foglalkoztak, de voltak köztük iparosok is. A földesúri szolgáltatások tekintetében nem élveztek semmiféle kiváltságokat, érdekeik védelmét választott elöljáróra (hadnagy) bízták. Az 1820-as évek végén Szentesen a reformátusok alkották a legnépesebb vallási felekezetet 5298 fővel. Lélekszámukat tekintve őket követték a katolikusok (2499), az evangélikusok (197), a görögkeletiek (178) és a zsidók (76).

18 A lakosság külső kapcsolatai A vizsgált időszakban a szentesi lakosok összesen 1406 alkalommal kaptak úti okmányt a megyei tisztségtől vagy a városi bíróságtól, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ez a szám egyenlő lenne az utazókéval, mivel jó néhány esetben ugyanazzal a passzussal több személy is útnak indult. A rendelkezésünkre álló két teljes esztendő anyagát áttekintve azt tapasztaljuk, hogy az utazások intenzitásának havi eloszlása meglehetősen tarka képet mutat. Teljességgel érthetetlen például az, hogy amíg 1828 januárjában az úti okmányok száma alig haladta meg a tizet, addig egy évvel később több mint százhúsz passzust adott ki a hatóság a helybeli lakosok részére. Hasonló a helyzet a szeptember hónappal is, amely esetén a különbség még inkább szembetűnő. A későbbiekben látni fogjuk majd, hogy az utazások számának megnövekedése mögött a gyulai vásár áll, amit 1829 januárjában és szeptemberében a szentesiek igyekezetek tömegesen felkeresni. Némi szabályszerűséget fedezhetünk fel viszont július hónap esetén, amikor mindkét esztendőben munkavállalás, vagyis nyomtatás céljából indult útnak jó néhány helybeli. A jegyzőkönyveket áttekintve azt láthatjuk, hogy az 1820-as évek végén a szentesiek legtöbbször (187) vásárok felkeresése kapcsán folyamodtak passzusért.

19 Ezek az alkalmak sok esetben a külső kapcsolatteremtés lehetőséget hordozták magukban, miközben a vásárok látogatása során bizonyos földrajzi tájékozottságra is szert tehettek az emberek. A vizsgált időszakban a helyi lakosok több mint húsz, Szentestől kisebb-nagyobb távolságra fekvő település sokadalmait keresték fel. A legnépszerűbb, leginkább látogatott vásáros hely Mezőtúr (43)

20 és Gyula (31)

21 volt. 18 Barta László 1979. 17-20., 1981. 15., Labádi Lajos 2000. 128-130. 19 A kimutatásban szereplő települések közül ebben az esetben csak azokat vettem számba, amelyeknél a vásárlátogatás konkrétan szerepel. Éppen ezért az elemzésből kimaradnak azok a vásáros helyek, amelyek esetén csak a vásárlást tüntették fel, az alkalmat viszont nem. 20 A településen tartott vásárok nemcsak a Tiszántúl, hanem az egész ország legjelentősebb árucsere alkalmai közé tartoztak. 1466-ból maradt fenn Mezőtúr legrégebbi vásárszabadalma, amit a későbbiek folyamán átírtak és módosítottak. A túri sokadalmak, bár állatforgalmuk is jelentősnek számított, mégis elsősorban iparcikk kereskedelmükről voltak híresek. A település négy országos vásárral rendelkezett. A 56