A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Orbán Imre: Majálisok, májusi szokások a 19. század végi és a 20. század eleji Makón

„Tessék csak vissza emlékezni arra a. felbőszült tömegre, melyet hajdan Verhovay és Nagy János kapitánykodása, szereplése idején egy most nagyon csendes hangú és előkelő úr felpálinkázott. A ki ezt a vérben forgó szemű bőszáradatot a Sóház-utcán végig hömpölyögni látta, az jól tudja azt, hogy van nálunk ördög elég, csak hogy most meghúzza magát, mert meg van győződve arról, hogy éber figyelemmel kísérik minden moccanását, és a körmére koppintanak, mihelyt nyújtogatni kezdi." A görcsök а 90-es évek végére oldódni látszottak. A Maros írta 1899-ben: „a mi úgynevezett szocialistáink nem tartoznak ama felforgatásra törekvő elemek közé, a kik először is Isten és a Haza oltárát rombolták le."

260 Már nem is akarja őket szocialistának nevezni, a mi munkásaink „gyűlés után pedig eléneklik a magyar ember imáját, a Hymnust, és csendesen ballagnak haza. (...) így aztán érthető, hogy Csanádmegyében s főkép itt Makón a május elsejével csak épen annyit gondolunk, a mennyit a tavasz legkedvesebb hónapjának első napja érdemel, s hogy úgy is múllott el, minden felvonulások és gyűlések nélkül. Nem kísért itt már a szocializmusnak egyik legkárosabb tünete sem: a felekezet nélküliség. Pár év előtt ütötte fel fejét, de a megbotránkozás, mely az új jelenséget fogadta, nyilvánvalóvá tette, hogy nem ölt itt nagyobb arányokat soha." A munkások igazuk melletti kiállásának természetesen nem volt sajtója Makón. Azért mégis átszűrődik valami, ami erre utal. A cikk írója gunyoros hangon, de megemlékezik róla: „Piros zászlóknak, piros öltözetnek, piros jelvényeknek híre, hamva sincs (...) csak a makói szocialista igehirdető Cz. Nagy Mihály gomblyukában fityeg egy meggyszínű fonnyadt orgona. Hogy még is nem afféle különleges nap volt ez, mi sem árulta el azonkívül, hogy itt-ott 5 főből álló csendőr őrsöt láttunk az utcán át vonulni, meg két szál rendőrt gyalogolt végig a Szénatéren, a hol máskor színüket sem látni."

26 A készülődés ebben az évben is fölösleges volt.

263 A másik eset 1902-ben történt. A nem engedélyezett jelképek mindig feszültséget váltottak, váltanak ki. 1902-ben még nem jutott nyugvópontra Makón a május elsejére tervezett munkásfölvonulások és munkásmajális kérdése. A „makói szocialisták"

264 kérték, hogy vezetőjük, Kocsis István honvédi házától kiindulólag engedélyezzék számukra zászlók alatt a főtéren át való menetüket a Lúdvári erdőbe, ahol beszédeket és fölolvasásokat tartanának. Cseresnyés főkapitány az engedélyt megtagadta.

265 A munkások Návay alispánhoz fordultak, de ő is elutasította kérelmüket. Ezután táviratilag kértek segítséget Széli Kálmán belügyminisztertől, mondván, ha Budapesten, Kolozsvárott és Aradon lehet fölvonulást rendezni, akkor Makón miért Nem május elsejei megmozdulásról van szó. A megállapítás más alkalommal fölmerült egyenetlenségre utal. 259 Május 1. Makón MAROS, 1897. május 2. 4-5.1. 260 Ami munkásaink. MAROS, 1899. május 4. 2-3.1. 261 Május 1. MAROS, 1898. május 1. 4.1. 262 Május 1. Makón. MAROS, 1897. május 2. 4-5.1. 263 Május elseje. MAKÓI HÍRLAP, 1897. április 29.4.1.; Rémlátás. MAKÓI HÍRLAP, 1897. május 2. 5.1. 264 Kocsis Sándor, Szalárdi Sándor és Molitorisz István jártak el az ügyben. 265 Május elseje és a szocialisták. MAKÓI HÍRLAP, 1902. április 27. 5. 1.; A szocialisták és a május elseje. MAROS, 1902. április 27. 4. 1. Az engedélyezést illetően a belügyminiszter 1899. évi 250. számú rendeletére hivatkoztak, mely május elsején minden munkásfölvonulást és -tüntetést megtilt. 273