A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Fodor Ferenc: Egy kiskunhalasi kertészcsalád története

kilót, amit bevittem, levitték a pincébe. Hét lakat alatt őrizték, mert akkor nem volt Halas környékén őszibarack. " Az őszibarack és a kajszibarack mellett volt még két hold Kiffer körte és egy hold szőlő is. Barackszedéskor a szomszédok és ismerősök mellett napszámosok is segítettek. (6. kép) „A barack egy csodálatos dolog, bizony volt olyan eset, amikor már mi gazdálkodtunk, volt olyan nap, hogy 30-an is szedték a barackot. Barackszedéskor a ház előtt volt az ebéd, végzéskor 50-60-an is voltak. Apósom birkát vágott, kalácsot sütöttek, kuglófot a szomszéd nénik ott a kemencébe, mindenki társadalmi munkába. Volt egy-két citeras, mindenki elhozta a hozzátartozóját, mulatság volt. " A pengő inflálódása miatt, 1945-ben és 1946-ban cserekereskedelem volt. Mivel a Schneider cég nem tudott fizetni, méteranyagot, sót, rézgálicot kaptak a barackért. „Mikor vége volt a barackszedésnek, akkor behívtak engem is meg az uramat is, bementünk egy épületbe - a számat tátottam - annyi ruhanemű volt. No, válogassanak, Irénke! Ágynemű, lepedő, ing, alsónadrág, női ruhák. Összeszámolták, hogy mennyi jár egy mázsa barackért, cseréltünk. Egy méter ruhaanyagot, egy kiló sót kaptak egy napra az emberek, meg teljes kosztot". Ezenkívül tartottak 300 törzskönyvezett tojótyúkot a góré alatti ólakban. A tojások minőségét hetenként ellenőrizték. A Schneider cégnél, majd a cég államosítása után alakult BARNEVÁL-nál értékesítették. 1956-ban korszerűsítették az öntözést is. Benzinmotoros szivattyút vettek, amelyhez a benzint a „fináncok" adták, és ellenőrizték is a felhasználását. „1959-ben azt mondták, hogy a férjem vagy alakít egy téeszt, vagy a Lajos fiunkat kitöszik a technikumból, vagy elviszik katonának. Apósom azt mondta, hogy ő ebbe nem szól bele, de a férjem azt mondta, hogy ő nem lép be a téeszbe, mert erre nagyon szögény embörök vannak, őtet agyonverik, mert itt nem lesz ennivaló, most sincsen annyi, hogy saját maga jóllakjon. Arra volt a Ládahomok, ott a világnak a legszegényebb emberei laktak. Jártak ki hozzánk agitálni. Két munkást kihelyeztek hozzánk egy hónapra, kint voltak éjjel-nappal, néha hazamentek, volt nekik egy konyha berendezve, ott laktak. A párom csapra ütött nekik egy 50 literes hordót, kenyér, szalonna. Mi dolgoztunk a 12 holdon, nem őriztük őket. Az én férjem csak nem lépett be a téeszbe. Annyira szorult a hurok, de soha nem bántották, őtet attól jobban tisztelték. Olyan nem volt, hogy az adót nem fizettük be. Méhészettel is foglakoztunk. Valamik hozott, vagy a barack, vagy a méhek, vagy a kertészet. " Az agitálás azonban nem szűnt meg. „Azt mondták: Lajos, be kell menni a pártbizottságra! Azt mondtam én is megyek az urammal. Azt mondták, nem mehetek oda. Attól féltem, hogy elviszik. Mi mentünk a motorral, ők ketten: egy elől, egy hátul. A pártbizottságon teljes sötétség volt. Azt mondták, vissza kell fordulni, arra jöjjenek, amerre mi megyünk. Megálltak a technikum előtt. Onnan kijött a Dunai Péter, ő volt a téeszelnök, a Csáki Ferenc, Tóth Balázs és a Juhász Dezső, aki a mezőgazdasági osztálynak volt a vezetője. A Kossuth utca 65. szám alatt lakik még most is a Kozó Ferenc, ő volt az Új Élet téesz elnöke. Ezt a négy embert ismerte az én férjem személyesen, kijártak hozzánk minden hónapban, kis Kómár motorokkal, tanácsot adtak, ha valamit kérdeztünk. Azt mond135