A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

Úgy is lett. Eltelt egy hét, elindultunk. Pista meg én szakácsok lettünk. Három nap jöttünk gyalogmenettel, mozgókonyhával. Három nap vártuk a németeket. Bejöttek a városba, a németeket külön elvitték. Mink elindultunk Rigáig gyalog. Az útban is volt közülünk, aki meghalt. Nagyon hosszú volt az út onnan Jurielftől Rigáig. Mindig rendesen megfőtt az étel. Már az első napon sokan lemaradtak, úgyhogy fele is megmaradt az ételnek. Végre megérkeztünk Rigába. Zeneszó várta a fáradtakat. Megérkeztünk, azonnal elszállásoltak bennünket. A vacsorát megkaptuk. Kaptunk szállást egy kerek, emeletes nagy úri házban. Megháltunk. Másnap reggel kaptunk kávét, onnan vonattal jöttünk hazafelé. (118) Irány Kolmkovel. Ott voltunk négy napig. Ottan átadtak a németek a magyar hadvezetőségnek. Egy harmincháromas hadnagy harmadmagával átvett bennünket. Száznégyen voltunk a hetedik hadtesthez tartozók. Az orvosi vizsga megvolt. Olyan messze volt az orvos tőlünk, attól félt, hogy kolerásak vagyunk. Felszálltunk a vonatra, elindultunk hazafelé. Mikor beértünk hazánkba, az első állomás Zemplénben volt. Kimentünk. Én is kimentem, az állomáson megittam három deci bort. Úgy elgyújtott, hogy alig bírtam felmenni a vagonba. Azután jöttünk hazafelé. Budapesten kaptunk főtt ételt. Onnan elindult a vonat, elértünk Félegyházára. Húsvét napján reggel érkeztünk, ott voltunk tíz óráig. Ottan sorakozótfújt a hornyiszt. Éppen akkor adott egy asszony egy kis húsvéti kalácsot. Futottam én is a sorba. Összeállítottak bennünket, megolvastak bennünket. Huszonhét ember hiányzott közülünk. Azt mondta a hadnagy úr: - Majd meglesznek valahol, a Földről nem mennek le! Mert a háborút a tisztek is unták. Mi nem tudtuk, hogy sok katonaszökevény van idehaza, nemcsak a Nagy-Oroszországban voltak szökevények. (119) A háborút unta a katonaság, unta a szegény nép, unta mindenki, csak az urak nem unták. Mink, akik jöttünk hadifoglyok hazafelé, mink tudtuk, hogy nálunk is kiüt a forradalom nemsokára. Félegyházáról elindult a vonat velünk. Irány Temesvár. Este volt az idő, nem tudtuk, mit akarnak velünk. Fegyveres katonák kísértek bennünket egy nagy épületbe. Ottan fogadtak bennünket. Egy őrnagy mondott beszédet, hogy mostmár az új király katonájai vagyunk. A háború tovább folytatódik, amire fel kellett esküdni, Károly királyra. Mire Temesvárra értünk, éppen fele hiányzott a társaságnak. Azután adtak egy csésze teát, egy zsemlét. Ez volt a nagy fogadás. Azután már nem fegyveres őrséggel vezettek vissza az állomásra. Ott voltunk, míg a vonat éjféltájt elindult velünk. Jól jártam egy fiatal szerb asszonnyal, kaptam tőle egy kis darab kenyeret. Onnan visszajöttünk Szegedre. Onnan sokára szabadságoltak bennünket. Hadbírósági kihallgatás után én megismertem a mi őrnagyunkat. (120) 116