A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

- Azonnal adok egy papírt és ereggy érte, és meg kell kezdeni a (90) kenyérsütést! Mikor megérkeztünk, adtak élelmet, főznivalót is. Kaptunk ruhát, csizmát, jó meleg nadrágot, kabátot, kesztyűt. Kaptam egy fekete medvebőr sapkát. Más nem is kapott, csak én kaptam. Hogy Szebrák Jani eljött, nem gondoltam semmit sem. Egyszer megjött Jani, hozta a papírt. Mondja a csoportvezetőnek, hogy kiért jött. Odaadja a papírt. A csoportvezető azt mondja: - Miért nem másik embert visz, ne a Maszlagot! Már akkor össze voltunk szokva Vörös Imrével, aki szintén városbéli és ezredbéli volt velem. Majdnem sírtunk mind a ketten, hogy el kell válni. Elköszöntünk egymástól, de hála Istennek, hosszú szenvedés után idehaza ismét összetalálkoztunk. Nem volt más hátra, mint elmentünk be a faluba. Mikor bementünk a pékségbe, ott volt egy pékmester, aki átvette a pékséget, mindent leltár szerint. Mikor odaértünk, Jani sem tudta, hogy kicsoda. A cimborám kérdezi, hogy kicsoda. Mondja, hogy az ő számadásában van itt minden. - Titeket várlak - mondta a lacsájnik - (tudtam), hogy nemsoká' itt lesztek. Most itt leszek veletek, hogy fogtok kenyeret sütni. Megkérdezett engem, hogy hol tanultam a kenyérsütést. (91) Mondtam, hogy katonáéknál tanultam. Hozzáfogtunk. Kovászt csináltunk, tiszta fehér lisztből. Mindent nézett, hogy csinálunk, hogy dagasztunk. О hozott egy kis cipónyi barna tésztátAzt mondja: - Evvel a barna tésztával csináltok a barna kenyérnek kovászt. Az egyik sütés lesz a fehér kenyér, a másik meg barna kenyér lesz. Ezt így kell mindig csinálni, hogy hiba ne legyen! - ránkparancsolt szigorúan. - Jól viseljétek magatokat, nem lesz semmi bajotok. Megkezdtük a kenyérsütést. A falubeli népek féltek tőlünk. Azt mondta nekik a mátyuska, hogy mink emberevők vagyunk. Minden rosszat mondott nekik a pápájuk mirólunk. Egyszer aztán odajön egy asszony. Odaköszön, a cimborám elfogadta a köszönést. Nagyot néz az asszony, hogy tud a cimborával beszélni. Mondja, hogy mit mondott nekik a mátyuska az áusztrickikről, hogy emberevők vagytok, meg vallástalanok, nem hisztek Istent. Ekkor mondja a cimbora neki: látod, milyenek vagyunk, nem kell mondani. Avval elment az asszony. Egy kevés idő múlva odajött a falu majdnem minden népe a pékség köré. Ott volt a házigazdánk is. Ekkor a cimborát ostromolták, egyre kérdez-(92)gették, hogy élünk, milyen a családi életünk odahaza hazánkban. Jani mindent elmondott nekik, hogy milyen életet élünk. Azután megismertek bennünket, hogy nem vagyunk emberevők, hanem sorsüldözöttek. El kellett hagyni otthonunkat, szeretteinket. Hogy miért, vagy kiért, mi nem vagyunk oka sorsüldözésünknek. Megértették a rejtély okát, azután megismertek bennünket. Tiszteletben tartottak bennünket. Most kedves Olvasó, írok az itteni lakókról, hogy éltek itten a népek, milyenek a szokások. Negyedik osztályos voltam az iskolában, mikor a Misurai tanító úr beszélt nekünk, hogy élnek itten a népek a kólái félszigeten, milyenek a szokások. Mikor idehoztak bennünket, eszembe jutott, a tanító úr mit mondott erről a vidékről. Halászat és vadászat a foglalkozásuk, ajtajukon nincsen závár. Ha elmegy a ház népe hazulról, behúzza az ajtót és az ajtóküszöbre odatesz egy darab fát, jelzi, hogy nincs itthon 107