A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

- Ismerlek. - Ki vagy te? Én nem ismerlek. Mondjad, ki vagy? - Én nem mondom meg, nézz rám! - Távoli rokonok voltunk. Egyszer megismert. Egymás nyakába borultunk és sírtunk mind a ketten. Ott voltunk négy nap. Szedtek össze pék aptájlungot (?). Én is beiratkoztam. Lettünk 50-en: 25 német, 25 magyar, így lett összeállítva. Mi onnan elmentünk a piactéri japánféle barakkba. Ott voltunk négy nap, vártuk a parancsot, mikor kell felmenni. Én voltam meg egy szegedi, Pördi nevű 5-ös honvéd. Ketten voltunk ismerősök, azután összeismerkedtünk. (81) Mikor átmentünk a japánféle barakkba - ami a piac mellett volt -, ottan voltunk egy hétig. Kijártunk a piacra nézgelődni. Árulták a búzát, egy zsák búza öt pút orosz méretben, egy rubelért lehetett venni, egy kerek túrós lepény hat kopek, a nagyobbat tíz kopekért lehetett venni. Egyszer, amint nézgelődök, odajön hozzám egy öreg orosz. Beszél hozzám, nem értem, avval megfogja a köpönyegem két sarkát, mondja, hogy fogjam össze. Megfogtam, avval öntött bele savanyú uborkát. Én csak néztem öreget. О elment, otthagyott. Én bementem a barakkba, körülfogtak, hogy: adol-e el belőle? Öt kopekért eladtam mind, lett pínzem. Azután megint kimentem, akkor ért oda egy idősebb bácsi szánkóval. Megállt, kivett a szánkóból egy kerek barnakenyeret, odatette a ló elé, avval elment dolgára. Én meg odamentem, felvettem a kenyeret, bementem a barakkba, azt is eladtam. Azután kimentem megint. Addig őgyelgek, egy rakás hó tetején ott volt egy gyönyörű szép barna sálkendő. Szétnézek, felvettem a sálkendőt, bementem a barakkba, avval megnézem, kétrét fogtam, alám terítettem, azon feküdtem sokáig. (82) Egyszer rágondoltam, eladom a sálkendőt. El is adtam tíz rubelért, holott kaptam volna érte huszonöt rubelt. Nem akartam én eladni, úgy gondoltam, hogy ha a jó Isten hazasegít, hazahozom. De nem úgy lett, ahogy elgondoltam, mindig féltem: rájönnek, akkor kikapok érte. Eljött a várva várt idő, elmentünk a városba. Lett szállásunk tűzbiztosító ügynök házában. Volt jó helyünk, onnan elmentünk a fürdőbe, onnan orvosvizitre. Új alsóruhát kaptunk, a féregtől megtisztultunk mindnyájan. Mivel az orvos is azt mondta, hogy tiszták legyünk, minden héten kétszer volt orvosvizit, szerdán és szombaton. Megkezdtük a kenyérsütést. Ötvenen voltunk, fele német volt, másik fele magyar volt az állami pékségben, sült éjjel-nappal. Ment a sütés, az orosz katonák is onnan kapták a kenyeret, a hadifoglyok is. Az állam nem fizetett semmit, nem volt kopek, nem bírtunk dohányt venni. Megkezdődött a lopás. Hat kopekért megvették a kenyeret, így bírtunk venni mahorkát. Az őrség is vitte a lisztet zsákszámra. (83) Akkor aztán bekövetkezett a nagy hiány, jöttek felülvizsgálni a pékségbe. Rosszul állt a sorsunk, féltünk mindnyájan, az orosz őrparancsnok is. Azt mondta, hogy nem ússzuk meg baj nélkül. Ekkor lejöttek a pékségbe az urak. Ki kellett takarítani a teknyőket, mindent a pékségből felhoztunk, semmi nem maradt lent, mert a pékség lent volt a földben nyolc méter mélyen. Mikor minden tiszta volt, azután vittünk lefelé mindent. A lisztet megmérték, a kovászélesztőt is. Mikor a kovászt megcsináltuk, a teknyőket kifúrták és leglombázták. Az ajtókat lezárták, leglombázták. Az őrséget máshonnan állították oda, mink meg ott voltunk az őrséggel együtt. Mikor eljött az idő, dagasztani kellett, akkor jöttek az urak és nagy vigyázattal mindent megnéztek, 104