A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 5. (Szeged, 2005)

Szűcs Judit. Maszlag János (1883–1966) öreg halász életrajza

megérkeztünk, egy fiatal közénk akart dobni egy kézigránátot. A csendőrök fékezték meg a támadást, azonnal, ott a helyszínen végeztek vele. Ott voltunk, míg az orosz háború ki nem ütött, akkor onnan gyalog, utazómenettel mentünk Nagy top olecre, ottan bevagonéroztak bennünket, irány Galícia, az orosz front. Ott oszt' miránk is ránk került a sor. Megkezdődött az embervadászat. Az első ütközet Kulikov és Rohatinál volt, ott volt az első lakodalom. Heves harcok voltak, sok vesztesége lett a mi csapatainknak. Rosszul ment minden, a kezdet rossz volt. Sok tiszt a mi részünkről és sok vegyes katona elveszett és megsebesült. Onnan visszavonultunk. A jaroszlói ütközet lett a második lakodalom. Ott kicsibe (múlott), hogy az egész ezred fogságba nem esett. Ezredüknek be kellett menni az erdőbe, az ellenség jobb szárnyát megtámadni, itt éjjel visszajöttünk. (75) A jaroszlói ütközet után visszavonultunk. A hadosztályunk bevonult a Semizs-libe (helyesen Przemysl) várőrségre, ott teljesítettünk szolgálatot. Többször volt kirohanásunk, nemigen járt eredménnyel. Elejiben jó volt, később fogyott az ennivaló. A hiba ott volt, hogy a jaroszlói ütközet után a visszavonuló csapatok mind felvételeztek bent a várban, holott nem lett volna szabad egyetlen csapatnak sem felvételezni. Ami később bekövetkezett: le lettünk csigázva. A századunktól két honvéd hirtelen egy napon bent a várban meghalt. Ki akart ütni a kolera a várőrség közt. Ez éppen akkor történt, mikor a felmentő csapatok a vár segítségére be bírtak jönni. A mi ezredünk le volt zárva, a többi csapatokkal nem volt szabad érintkezni. A felmentő csapatoknak egy pár nap egy része pihenőben, azután azok is elmentek a külső csapatok után. A legrosszabb kirohanásunk a karácsony és újév között volt, mikor bevonultak a csapatok. Voltak olyanok is: egész századok belevesztek a kis folyóba. Be volt fagyva, de nem bírta el az embert a jég, vékony volt. (76) Összeszámolták a maradt csapatokat, két-három századból lett egy szakasz. A krueli magaslaton volt az összpontosítás a kápolna előtt. Ott volt a hadosztályparancsnokunk, Tamási Árpád is, ott volt Kuzmanek, a várparancsnok is, mikor meglátta a megmaradt, levert csapatot, amit láttam: a hadosztályparancsnok szemeiből hullottak a könnyei: - Hol van a huszonharmadik hadosztály? Ekkor odament Kuzmanek elébe és azt mondta neki: - Tégy a várral, amit akarsz, a huszonharmadik hadosztály bevégezte a kirohanási teendőit, nincs emberanyag, azt láthatja. Ekkor aztán megszűnt a kirohanás. Azután járőrbe mentünk ki felderíteni, mit művel az ellenség a vár körül. Az orosz csapatok úgy voltak képezve, ha a járőr kiment, csapdába eresztette, azután elzárta az utat, vissza nem engedte. A járőr kiment, vagy szétverve, vagy egészben kintmaradt. Engem is így fogtak el a 227-es magaslaton, 1915. január 27-én, 9-10 óra közben. Borsos Imre tizedes volt a járőr parancsnoka, ő vissza bírt húzódni, de az elöl-élt és az (77) összeköttetést elfogták az oroszok. Én másodmagammal voltam összeköttetés, az elöljárőr három ember volt, így öten kerültünk fogságba. A tizedes visszahúzódott hetedmagával. Mikor fogságba estünk, az orosz katonák adtak egy vályogállású barna kenyeret. Kettévágták, a fele az enyém, a másik fele a társamé lett. Mint a kalácsot, úgy ettük, egykettőre elfogyott. Onnan elkísértek a tüzérségi állásokhoz. Ottan egy fiatal tiszt kihozott szintén egy 102