A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Trogmayer Ottó: Lux aeterna (Sermo lugubris)

Lux aeterna (Sermo lugubris) Látjátok feleim szemeitekkel mik vagyunk? E szavakkal kezdődik az egyik legrégibb, s talán legszebb magyar nyelvemlék. Magam is így kezdeném mondataim sorát, ha patetikus, vagy bölcselkedő, esetleg oktató hangulatú beszédet szándékoznék elmondani kedves barátom tiszteletére. Ámde nem úgy folytatom, ahogy évszázadokkal ezelőtt a nádtoll pergamenre rögzítette, hanem úgy, ahogy belém villant az első gondolat, amikor a sötét hírt meghallottam. Látjátok feleim lelki szemeitekkel milyen volt Tripolszky Géza negyven évvel ezelőtt, amikor megismertem? Én látom a göndör fekete hajú, rózsás arcú fiatalembert, hallom öblös hangjának, nevetésének zengését, érzem a citromos kávé illatát az átmulatott éjszaka hajnalán, látom a szobája sarkába támasztott nagybőgőt, mellette ülök a hévízi tó lépcsőjén, lábunkat a langy vízbe lógatva, amikor együtt néztük a tavaszi napfényben fürdő lányok, asszonyok domborulatait, látom a birkanyíró asszonyok között ma már ódivatú magnetofonját igazgatva, hallom a tanítóképzőben kifinomított fülének tetsző zentai nótáit, látom a régi művésztelep asztalánál a kertben, a zsírkarikáktól szivárványos tányér fölé hajolva, látom a velebiti ásatáson, látom a szelíd Tisza partján a régi töltés lábánál, és látom a szegedi múzeum irodájában, amint Móra csókái kalandjairól mesél, most is érzem benne a háromlengyel ábrándos büszkeségét, romantikus érzékenységét, vagy akár vakmerőségét. Évtizedek messzesége összezsugorodott, minden tegnap? nem ma, mává változott, most történik. Látjátok feleim szemeitekkel? Tripolszky Géza, drága Géza barátom él, él leikeinkben, él gondolatainkban, él emlékeinkben. Él a fiatal, tettre kész, emberszerető, mosolygós, dalos, tudós kutató, író, tréfás, olykor szigorú, kedves, néha hőbörgős barát, akire mindig lehetett számítani. így, s ilyennek őrizem emlékét, s kérem önöket, hogy kövessék példámat. Őrizzék emlékét olyannak amilyen volt, temessék mélyre gyarló emberi botlásait, s emeljék magasra büszke emberi erényeit. Úgy éljen emlékezetünkben Zenta városának kiváló férfiúja, hogy méltán állíthassák példának unokáik elé. Látjátok feleim szemeitekkel, nemcsak por és hamu vagyunk, hanem a múlt ködén átvilágító lélek, akarat és tett, példának nemesedett, lelkeinkbe égett emlék. Alakod, szellemed, ne a múlt sötétjébe merüljön, hanem a jövő világosságában ragyogjon. Lux perpétua luceat tibi! Budapest-Zenta, 2002 november 9. Trogmayer Ottó 5