A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Mód László: Egy szentesi állattartó gazdaság számadásai (1763–1769)

ző részekből tevődött össze. A pénzbeli járandóság mellett a ruházattal való ellátás szerepelt a díjazásban. A számadó és a bojtárok évente egy egész rend ruhát kaptak. A számadásokból nem derül ki, hogy a bérezés ezen összetevője milyen viseleti darabokból állt. Egyedül a pásztorok részére vásárolt bocskor ára szerepel a kiadások között.

36 A lábbeliket a gazdaság rendszerint a helyi görög boltban vásárolta. 1768ban és 1769-ben a pénz és a ruhailletmény mellé újabb összetevő társult. A gazdaság biztosította az alkalmazásba vett pásztorok marháinak téli ellátását. A forrásokból kiderül, hogy a számadó gulyás vagyonos ember lehetett.

37 1768ban 24, 1769-ben pedig 32 marháját teleltette a gazdaság. A bojtárok természetesen sokkal kevesebb jószággal rendelkeztek. 1768-ban Veres Tóth István 4, Vátzi János 7 marhájának téli ellátást biztosította a gazdatársulás. A peres anyagból kiderül, hogy a 'számadó és a bojtárok alkalmanként Szent György-napkor jutalomban is részesültek: „...a' pásztoroknak is/: a' mint magok bizonyittyák :/hűséges szolgalattyokért minden Sz. György napkor adott a' Gazdaság, kinek egy márjást, kinek kettőt némelyiknek többetis." A pásztorok pénzbeli járandósága évente változott. A számadó gulyás 1763-ban és 1764-ben 40, 1765-ben 44, 1766-ban 45, 1767-ben és 1768-ban 30, 1769-ben pedig 31 forintot kapott. A két bojtár bérezése is ennek megfelelően alakult. Az öregbojtárnak nagyobb volt a fizetése, mint a kissebb bojtárnak. Előbbi 1763-ban 16, 1764-ben 17, 1765-ben 19, 1766-ban 20, 1767-ben 13, 1768-ban 14, 1769-ben pedig 30 forint 34 krajcárnyi éves bérezésben részesült. A kissebb bojtár 1763-ban 16, 1764-ben 4, 1765-ben 15, 1766-ban 15 forint 30 krajcárt, 1767-ben 24, 1768-ban pedig 10 forint 23 krajcárt illetve 14 forintot kapott a gazdaságtól. 1769ben bére elérte a 28 forintot. Az előbb idézett számsort alaposabban áttanulmányozva feltűnik, hogy bizonyos években a kissebb bojtár az öregbojtár fizetéséhez képest jóval kevesebb, de olyan eset is előfordult, hogy sokkal több pénzt kapott. 1764-ben ennek az oka az volt, hogy a 4 forintnyi béren kívül egy három éves üsző is szerepelt a bérben. 1767-ben azért részesülhetett nagyobb pénzdíjazásban, mivel ruhailletményt nem kapott. 1769-ben a bojtárok fizetése a többi évhez viszonyítva azért lehetett olyan magas, mivel bérük nem tartalmazta az egész rend ruhát. Érdekes, hogy 1768ban a számadások között két kissebb bojtár szerepel. Feltehetőleg az eredetileg megfogadott pásztor valami oknál fogva nem töltötte ki a szolgálati idejét, és új bojtárt kellett alkalmazni. A számadások között gyakran a közösség által felfogadott pásztorok nevei is szerepelnek. 1764-ben a számadó gulyás egy Karmazsin nevű személy, az öregbojtár pedig Szabó József volt. 1765-ben és 1766-ban számadónak Hajas Istvánt, bojtárnak pedig ismét Szabó Józsefet fogadta meg a gazdaság. 1767-ben a számadó csak a raA konvenciós pásztorok bérében a pénz már a 18. század első felében is jelen volt, szerepe az úrbérrendezést követően nőtt meg. Korábban az élelem és a ruházat tette ki a bér nagyobb részét. Paládi-Kovács Attila 1993. 311. 36 A 18. században a bocskor még minden pásztor járandóságában megtalálható, a 19. század elején kezdték pénzzel megváltani a munkáltatók. Paládi-Kovács Attila 1993. 311. 37 A számadópásztorok gyakran tehetős személyek voltak, akik tekintélyes nagyságú jószágállománnyal rendelkeztek. 1771-ben Kunmadarason az egyik számadónak körülbelül 200 juha és 4 szamara volt. Fazekas Mihály 1979. 188., Paládi-Kovács Attila 2000. 125. 55