A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Mód László: Egy szentesi állattartó gazdaság számadásai (1763–1769)

hozzájárulás összegyűjtésével foglalkozott, míg utóbbi a kút felszereléseinek karbantartásáról, be- illetve kiszállításáról gondoskodott.

9 Autonóm állattartó gazdaságok a juhtartásban is kialakultak. A Tiszántúlon rokoni alapon, illetve „régi szokás" szerint szerveződtek a juhtartó társulatok. Minden gazdaság élén listás gazda állt, aki a számadást vezette. Nála tartották az ún. gazdasági evést, ősszel pedig ajuhtort. A Hajdúságban és a Nagykunságban afejősnyáj a belső, a meddőnyáj pedig a külső legelőn tartózkodott.

10 A legáltalánosabban elterjedt nyájszervező közösségnek a fejős nyájgazdaság számított azokon a vidékeken, ahol a juhokat közösen fejték. A gazdák az állatok száma vagy a próbafejéskor megállapított tejhozam alapján részesültek a haszonból (tej, sajt). Az alföldi nyájgazdaságok hatásköre egyes vidékeken a 20. században nemcsak a tejhaszonra, hanem a juhászat egészére kiterjedt.

11 A csíki falvakban a lovak és a marhák őrzésének ügyeit a communitas intézte, de az esztenák tízesek vagyis falurészek szerint szerveződtek.

12 Állattartás Szentesen a 18-19. században Szentes lakossága a 18. század derekán a többi alföldi mezőváros lakóihoz hasonlóan igen szerteágazó gazdálkodást folytatott. A szentesi határ övezetszerűen tagolódott. A településtől ny-ény-i irányban elterülő, vízjárta határrészeken ártéri gazdálkodás folyt. A magasabban fekvő, árvízmentes szinten a várost északi, keleti és déli irányban a belső legelők vették körül, amelyekre a 20. században is élő helynevek {Felsőcsordajárás, Csürhejárás stb.) utalnak. Az ebben az övezetben található jó minőségű termőföldeket a beltelkek után házutáni földekként művelték. Ezután a szántók következtek. A külső legelők hasznosítását a városi tanács irányította, gondosan ügyelve arra, hogy mindig legyen megfelelő mennyiségű takarmány a nagyszámú jószágállomány számára. A Szentestől legtávolabb fekvő határrészek jó minőségű földjeit a 18. századtól egyre növekvő mértékben fogták művelés alá. Itt alakultak ki a szállások, majd a tanyák.

13 A város az egyre növekvő állatállomány számára hatalmas legelők bérlésével próbálta meg biztosítani a takarmányt: ,Jiatára nem nagy, úgy hogy a bejáró marháknak a fejős teheneknek legeltetésre sem elegendő... Kaszáló rétje a város földin semmi sincs, hanem az arendált pusztákon. A határ házhelyekre vagy hold földekre ell osztva nincsen, mert a bé járó marha számára legeitetőnek hagyatott, de arra sem elegendő, hanem arendált pusztákon vetnek és kaszálnak, tehetsége szerint, ki többet, ki kevesebbet, de sarjút kaszálni nem lehet."

14 A szentesi tanács a többi alföldi mezővároshoz hasonlóan jelentékeny szerepet vállalt az állattartás megszervezésében.

1 Figyelemmel kísérte a jószágállományt, meghatározta a legeltetés rendjét: „...közönséges meg egyezésbül meg határoztatott: Hogy 9 Táricány-Szücs Ernő 1983.154-155., 161. 10 Dobrossy István 1974. 93-108., Ecsedi István 1931. 254-255., Fazekas Mihály 1979. 178-187., Földes László 1962. 27-79., Paládi-Kovács Attila 2001.613. 11 Szilágyi Miklós 2000. 567. 12 Paládi-Kovács Attila 1993. 303-304. 13 Filep Antal 1972.499. 14 Barta László 1979. 8. 15 Szilágyi Miklós 1995. 220-221. 51