A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Mód László: Egy dél-alföldi mezőváros gazdasági kapcsolatai a 18. században

vő településeken (Debrecen, Gyöngyös, Pest, Székesfehérvár ) tartott vásárok vonzáskörzetébe is beletartozott. A marhakereskedelemben a helyi görög kalmárok

93 is jelentékeny szerepet töltöttek be.

94 1766 augusztusában Gyuricza György helybeli kereskedő Soós Jánostól 67 ökröt vett, az állatokat pedig a pesti vásárban értékesítetA 18. század elején a pest-budai és a debreceni vásárok vonzáskörzete a legnagyobbnak számított az országban. A század végére Debrecen megosztott vonzásterülete délnyugat felé tolódott Csongrád megyébe egészen a Tiszáig. A debreceni vásárok számát 1747-ben leszállították négyre. (Remete Antal-, Szent György-, Nagyboldogasszony-, Dienes-nap) Bácskai Vera-Nagy Lajos 1984. 85. , Dankó Imre 1991. 694-695. 90 A gyöngyösi vásárok rendjét 1715-ben III. Károly szabta meg a korábbi privilégiumokat megerősítő új vásárszabadalmában. A sokadalmakat Gyertyaszentelő-, Orbán-, Bertalan-, és Erzsébet- napja körül tartották. Dankó Imre 1991. 699-700. 91 Pest 1694-től évi négy országos vásár tartására szerzett szabadalmat: az első József-, a második Medárd-, a harmadik János-, a negyedik pedig Lipót-napján volt. A 18. században a pesti vásárok teljesen háttérbe szorították a budai sokadalmakat, forgalmuk jelentősen megnőtt. Dankó Imre 1991. 678-679. 92 Székesfehérvár a közép-dunántúli nagytáj egyik legfontosabb vásáros helyének számított. Az évi négy országos vásárhoz a város 1757-ben 377 rajnai forintért megvásárolta az ötödik vásár tartásának a jogát. A 18. század folyamán a fehérvári országos vásárokat a húsvét előtti hatodik vasárnapon, Szent György-, Szent Iván-, Szent Bertalan- és Szent Demeter-napján tartották. A helybeli sokadalmak főleg állatforgalmukról voltak híresek. Közvetítő szerepet játszottak a kelet-nyugati kereskedelemben. A Kiskunság és a Tiszántúl állatainak többsége is itt cserélt gazdát. Lackovits Emőke-Lukács László 1987. 12., Kállay István 1971. 104. 93 A Szentesen megtelepedő görög családok a manapság Észak-Görögországban fekvő Kozániból származtak, ami a 16-17. században jelentős kereskedő város volt. Szülőhelyüket a szüntelen háborúskodás és az egyre nehezedő adóterhek miatt kényszerültek elhagyni. Magyarországra a görögöket elsősorban a kedvező értékesítési lehetőségek vonzották. A török árukat 3-5%-os vám mellett hozhatták be az országba, így nagy haszonnal folytathatták mesterségüket. Arra vonatkozólag nincs pontos adatunk, hogy a görög családok mikor jelentek meg Szentesen. A hagyomány szerint 1726-ban hagyták el hazájukat, és ezt követően telepedtek le az alföldi mezővárosokba. A Csongrád megyében élő kereskedőket számba vevő összeírás 1754-ben a városban 19 görög kalmárt talált. 1774-ben Mária Terézia a törökországi kapcsolatok megszüntetését és a hűségeskü letételét követelte meg a Magyarországon és az örökös Tartományokba letelepedni kívánó idegen kereskedőktől. Ennek köszönhetően Szentesen Haris János, Hadzsy Konstantin és Kállay György tette le az esküt, azaz nyilvánosan kijelentették, hogy az uralkodó hű alattvalói lesznek, és a török hatalomnak teljesen ellent mondanak. II. József 1781-ben kiadott Türelmi Rendelete engedélyezte számukra a szabad vallásgyakorlást. Ennek hatására a módos szentesi kereskedő családok (Gyuricza, Haris, Hadzsy, Papp) 1784-ben megalakították önálló egyházközségüket, majd 1786. december 8-án felszentelték a templomot. A görögök hamar beilleszkedtek a város gazdasági életébe. Jelentős részt vállaltak a helyi kereskedelemben. A görög családok a Károlyiaknak évi 138 forint árendát fizettek a bolti árusításért. Mód László 2001. 94 A 18. század második felében a távolsági kereskedelemben a görögökön és a zsidókon kívül a paraszt kereskedők is jelentékeny szerepet vállaltak. A kereskedőtársak tőkéjüket rendszerint közösen fektették be. E laza, gyakran csak szóbeli megegyezés alapján működő társulások tevékenységével számos per foglalkozik, mivel gyakran támadtak pénzügyi viták a tagok között. 1792-ben Szokonya István a következő panasszal fordult a városi tanácshoz: „ Az 1789. dik esztendőben eljött hozzám Kovács István, hogy aljak véle egy társaságra a kereskedésben; a' mely dologra is, én ha mind nehezen is, de csak ugyan végre osztán reá a'llottam. A' mely kereskedés oka végett is adtam mindjárt Kovács Istvánnak 316 Rh forintokat; a melyei is egyenlő akaratból vettünk jószágot és tettünk Pestre három utat. De mivel én mint öreg ember, alkalmatlannak tapasztaltam magamat lenni erre az hivatalra: tehát én meg mondottam Kovács Istvánnak hogy a kereskedésben többé társa nem leszek; hanem az én pénzemet a' mely a' kereskedésben vagyon, adja kezemhez, és igy váljunk meg békével egyma'stól." CsML SzF V. A. 102. b/2. Tan. ír. 1792. 549. 37