A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)
Mód László: Egy dél-alföldi mezőváros gazdasági kapcsolatai a 18. században
A város gazdasági kapcsolatai A szentesiek a faanyag (fenyőfa) nagy részét Szolnokról szerezték be. Szinte minden esztendőben jelentős mennyiségű fenyőfát szállítottak a városba, amit a településen folyó építkezésekhez használtak. 27 Az 1796/97-es számadások szerint a tanács a szolnoki Szakáts János kereskedőtől 230 szál fenyődeszkát vásárolt, amit az ún. kisebb Notariális ház kerítésének javításához használtak fel. 8 A bírói számadáskönyvekben az 1740-es években gyakran felbukkan egy Újvári nevű személy, aki Tokajban lakott és feltehetőleg fakereskedelemmel foglalkozhatott. A város több alkalommal is vásárolt fenyőszálakat tőle. 29 Kisebb mennyiségben Csongrádról 30 Komáromból 31 és Makóról 32 is hoztak fát Szentesre. Tölgyfát a Tiszahátról valamint a Körös vidékéről szállítottak a településre. 1786-ban Tóth István ment az Erdőhátra 33 fáért, ami arra utal, hogy e tájegységgel is állandó kapcsolatban álltak a szentesiek: „ Ezelőtt 5. esztendőkkel az Erdőhátra ménvén külön külön egy egy tsapatbéli fát szerzettünk olly véggel hogy mihelyest a víz megfogna áradni azonnal berakjuk s le hozzuk, melly fát minekutánna a Körösre Le szállítottunk volna úttya; az az vize nem Lévén kéntelenítettünk azon módon ottan hagyni" 3 * 1796/97-es gazdasági évről tudósító számadáskönyv szerint Nagy János tiszaháti lakostól 24 darab tölgyfát vásárolt a tanács 66 forintért. 35 A fát Szentesre rendszerint vízi úton, a Körösön és a Tiszán 37 27 A Tisza mentén a középkor folyamán fontos sóelosztó központok alakultak ki, ahonnan a folyó hátán leúsztatott sót az ország központi területei felé szállították tovább. A 18. század első felében Szolnok hídvámja a kincstár számára jelentős jövedelemforrássá vált. A szolnoki sóraktár a sókamara összes bevételének közel 1/8-át adta. A tutajoknak köszönhetően a városban jelentős fafeldolgozó üzemek jöttek létre. A Tiszán leúsztatott fa látta el a dél-hevesi síkság, a Jászság keleti és déli peremén fekvő falvakat egészen a Kecskemét, Nagykőrös vonalig. Hajdúböszörmény, Debrecen, Karcag és Mezőtúr lakossága is a folyón szállított faanyagot használta az építkezések során. Károlyi Zsigmond-Nemes Gerzson 1975. 51., Barna Gábor 1988.193., Bellon Tibor 2001. 276-277. 28 CsML SzF V. A. 102. m/4. Szentes Város Tanácsának Iratai. Bírói és községi számadások ( a továbbiakban: Bír. és Köz. Szám.) 1796/97. 29 CsML SzF V. A. 102. m/l. Bír. és Köz. Szám. 1740. 30 CsML SzF V. A. 102. m/4. Bír. és Köz. Szám. 1794/95 31 CsML SzF V. A. 102. m/l. Bír. és Köz. Szám. 1740. 32 CsML SzF V. A. 102. m/2. Bír. és Köz. Szám. 1751. 33 A forrásokban szereplő tájegység a Fekete- és a Fehér-Körös között fekvő terület lehet. Erre utal, hogy az Erdőhátról származó fát a Körösön szállították. Az erdőháti fa Békés, Békéscsaba és Gyula piacaira is eljutott. A hajóépítésre alkalmas tölgyfát a szegedi mesterek a 18. század végén innen szerezték be. Petik Ambrus 1784-ben készült munkájában is említést tesz az Erdőhátról szállított fáról: „ Más szakadások éjszaknál vannak úgy mint a Fekete-Körösből Remeteházánál kiszakadt, és a Mgos Uraság gondoskodása által, nagy költségű munkával ki ásatot, és az Erdőhátról lejövő fáknak a Fekete-Körösből, Gyulára lebocsáthatásokra alkalmassá tétetett Ér vagy Ág, melly Gyulának közepe táján, hol a Magyar város a Némettől megkülönböztetik, szakad bé a Fejér-Körösbe, és Hajós útnak neveztetik." Petik Ambrus 1961. 22., Barna Gábor 1988. 198-199. 34 CsML SzF V. A. 102. b/2. Szentes Város Tanácsának Iratai. Tanácsülési iratok (a továbbiakban.: Tan. ír.) 1791.522. 35 CsML SzF V. A. 102. m/4. Bír. és Köz. Szám. 1796/97. 36 A tiszai tutajozás mellett a Körösökön folyó faszállítás kisebb jelentőségű volt. 1755-ben a lápfát a békési hídnál vámolták. A fontosabb lerakó helyek Békésen, Békésszentandráson, Gyulán, Kunszentmártonban, Nagyváradon és Szarvason voltak. Fényes Elek a következőképp emlékezett meg a Körősök 31
