A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Kerekes Ibolya: Egy tápairéti tanya és lakói a 20. században

Párnát köllött bevinni, mög a paplant. A párnába dugtam az élelmet, amit kaptam, hogy tudjam bevinni a táborba. A szülés után még ott vótam két hétig vagy tovább, de az uramat egész idő alatt be se engedték hozzám sose. Hát miko ' gyött értem az a rendőr, hát tényleg féltem, hogy mi lösz. Itt van a csomagom, mög mindön. Osztán azt mondta, hogy „-Na, van fekete levél?" Hát ugye vittem volna be levelet is, ahogy el tudtam dugni. „-Hát akkor tessék eldugni valahova, hogy a parancsnok nehogy mögtudja!" így beszélt akkor velem, szépen. És akkor kérdözte, hogy vót látogató? Mondtam, hogy vót. ,,-S akkor a csomag? Hát mit fog mondani? Tudja, hogy milyen a parancsnok!" (Az nagyon durva vót.) És akkor azt mondtam: „-Azt fogom mondani, hogy egy hónapig dolgoztam. " Tényleg. Ha köllött, éccakás vótam a nővérrel, még szülésnél is vótam, mer olyan vótam, mint egy nővér. Kiszógáltam a betegöket. Azt mondta az orvos, hogy bennmaradok, de nem ültem benn a szobában, hanem möntem, segítöttem. És mondtam a rendőrnek, hogy én mög fogom mondani a parancsnoknak, hogy én ott annyit dogoztam, hogy ezök a kunmadarasaik hozták. Azt mondta, na jól van, de ettül ne álljak el! Mondom: ,,-Engöm úgyse fog tudni becsukni a fogdába, mer' a gyerőkkel mit csinálnak?" Annyit mondott: „-Amit mondott azt ne másítsa mög ottan! Most már fogja a csomagot, oszt gyerünk!" Egy kocsit -fiákért vagy mit - hívott oda, az vitt ki az állomásra. „Jaj -mondom-, nem bírom a csomagomat! " Mer a gyerököt is köllött fogni. No, oszt az mögfogta a csomagomat, és kivitt a kocsira. Szóval akkor olyan röndös vót, hogy annál már röndösebb nem lehetőit. A parancsnok nagyon kegyetlen vót, azt odabenn ahhoz alkalmazkodott. Mikor hazaértünk, hát nem möhettem be a „gyönyörű" sömmilyen házba, hanem be köllött mönni az irodára, a rendőrségre. Ott aztán kiborított mindönt. Litkei Pétörnek — ez volt a lágerparancsnok neve, Kunmadarasról származott - ki köllött borítani mindönt, hogy mi van benne. „-Ezt honnan hozta? Ez honnan van? Hol kapta? Látogatók vótak?" Én azt mondtam: „-Nem vótak látogatók, hanem én sokat dogoztam. Egész egy hónapig, míg a gyerök mögszületött. Ott a kunmadarasiak hozták, tűlük kaptam. " Azt mondja: „ -Ennyire jószívűek lőttek a kunmadarasiak, hogy még egy szál kolbászt is adnak?" De akkó se másítottam mög a szavamat. Kilükte. Ott mindönt kiterögetött. Akkó aztán azt mondta, hogy vigyem a gyerököt az izébe. Egyször mögint behívatott az irodára, hogy möggondoltam-é? Mög mindön. Én nem álltam el tüle, és azt mondtam, hogy úgy volt, ahogy elsőbb elmondtam. „ -Hát akkor jöjjön, oszt akkó vigye innen el a csomagját! " így aztán elvittem. Nem kaptam aztán érte fogdát. Tudtam, hogy úgyse csuk be. Hát mit csináljon a gy erőkkel? Amikor viszszavittek, a két emeletös prices közé a nagyapád csinált egy ládaszerű bölcsőt, abba vót a Jancsikánk. Úgy vót, hogy csomagot ëgy hónapban egyször lehetőit kűdeni. Mögvót, hogy nem olyan nagy csomagot, de lehetőit. Szöröncsére mi két család vótunk, így kaphattunk több csomagot is. Egyik hónapban az én testvéreim, másik hónapban a másik család küldött. Ha nem vót lezárva a láger. De vót, amikor le vót zárva, ha valami nem úgy tetszőit a parancsnoknak. Akkor hetekig, hónapokig nem kaphattunk semmit. -Enyhe tél vót. A férfiakat Tiszaigarra vitték rizsgátakat csinálni. Egész télön ástuk a vízvezető árkokat, nem jártunk be éccakára. De ott jók vótak a rendőrök. Vót olyan, hogy oda a Tóni bátyád is elmönt, hogy láthasson. Oda elmöhettek, mert az ottani rendőrök azt mögengedték. Mikor odamöntek a mi rendőreink, azt mondták az 167