A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Kerekes Ibolya: Egy tápairéti tanya és lakói a 20. században

Mikó mögvót a cséplés, akkó l'égyütt a hajó a Tiszán. Legyütt Tápéra. Hunnan gyütt, tudja Isten!... A zsidónak vót bérölt hajója. A komp mellett volt fölállítva, aztán mög Nagyfánál. Ottan vót lent a Tisza parton. Oda vittük le a búzát. Odaálltunk a lépcső mellé, a járda mellé. Akkó a hajóbul gyütt fő a járda az útpartra. Gyüttek az embörök, a zsákolok, oszt ahogy gyüttek, úgy adtuk nekik. Vitték befele. Akkó mán mérték. Ott vót a mázsa, ott mérte. Aztán mán dűtötte bele a hajóba, a mázsárul igyenöst. " (id. К. А.) Kifejezetten az állatok takarmányozására termesztettek a bérföldeken lucernát, zabot és kukoricát. A háborús években az állam elrendelte néhány ipari növény kötelező termesztését, így a hagyományos termények mellett megjelent a Tápairét szántóföldjein a cukorrépa, len és a kender. "Azt nem vetöttünk vóna mink, de ki vót adva, hogy mennyit köllött vetni. Ki vót írva, hogy akinek 10 lánc födje van, annak, egy láncot, vagy fél láncot. A használt terület után vót mögadva. Vethetött többet is, de mög vót adva, amennyit kötelező vót. Le köllött adni, de kifizették. Maximált áron, amit az állam mögállapított. Nem vót az rossz végtire, ki lehetött vele gyünni. Mögfelelő árat adtak. Kendört is termeltünk. Ott volt a Vajháton, az algyevi részön a kendörgyár, azt oda szerződtük. De az nem volt kötelező, azt azér' termeltük, mer' érdemös vót. Sok dolog vót vele, de magerte. " (id. Kószó János és felesége, Paronai Anna közlése) A föld megműveléséhez, a közlekedéshez, szállításhoz nélkülözhetetlenek voltak a lovak. Mellettük két-három tehenet, disznót - egy anyakocát és 8-10 hízót -, birkát és baromfiakat tartottak. „Nekünk igencsak négy lovunk vót, vagy három lovunk mög egy csikó. Két lovunk mindég mönt. Mikor voltak a bevonulások, akkor behítták, sorozták a lovakat is, a kocsit is. Bizottság gyütt, aztán össze köllött írni. Tudták, hogy kinek hány lova van, osztán akinek két lova vót, annak egyet köllött vinni. Muszáj vót. Aztán apámnak tudni köllött, hogy hogy állnak, mer' esküdt vót. Miénk vót a ló, visszaadták azt, de a katonaságnak köllött, vinni köllött a cumójukat. Akkor a lovak vitték, amikor a bevonulás vót. Oszt amikor vége vót a bevonulásnak, akkor hazagyüttek, leszereltek a lovak is. Mivel a háború alatt elvitték a lovakat, összefogtak a gazdák, a szomszédok, a rokonok - az mindegy - és a mögmaradt lovakkal együtt művelték földet. Ha az egyik mögvót, akkó a tiédet csináljuk. Mögegyöztek, segítőitek egymást. Tehén is vót. Az nagyon köllött, mer' amit elbírtuk adni, abbul éltünk mög. Nekünk két tehenünk mindég vót, de aztán vót, mikó három is. Kacsa is vót, de liba az minálunk mindég vót, mer ugye lányok vótak a háznál, oszt köllött a toll a stafírungba. Köllött a dunna, párna, derékalj. ... Télön vót afosztás. " (id. К. А.) „Nagytatáéknál arabs meg nóniusz lovak voltak mindég. Törzskönyvezett lovak voltak, csak azt tartottak. Ezeknek külön passzusa volt, amivel nyilvántartották az állatot. Amikor megszületett, azt be kellett jelenteni Tápén, a községházán. Ahogy megnőttek igára fogták őket vagy eladták. Ha fiúcsikó született, és alkalmas volt, akkor a vásárhelyi méntelepre adtuk el mindig. A szarvasmarhát, ha el akarták adni, azt vásárra vitték Szegedre vagy Makóra. " (K. F.) Ahogy gyermekeik megházasodtak, egyenlő részben 2-2 hold örökföldet kaptak hozományul. Ha kellett, a földek művelését továbbra is együtt végezték. Mielőtt a legkisebb fiú, János 1948-ban megnősült, megegyeztek abban, hogy ők lesznek az 162