A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 4. (Szeged, 2003)

Kerekes Ibolya: Egy tápairéti tanya és lakói a 20. században

Egy tápairéti tanya és lakói a 20. században KEREKES IBOLYA (Karolina Óvoda, Altalános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézet és Diákotthon, Szeged) A tanya, amelynek történetét igyekszem bemutatni, apai dédnagyapámé, Kószó Palika Ferencé volt. Reményeim szerint a tanya történetén keresztül lakóiról és a Tápairét életéről is sikerül képet adnom. Mára már csak mutatóba maradtak tanyák ezen a területen, de még sokan élnek azok közül, akik a Réten nevelődtek. Anyaggyűjtésem során családomból ilyen embereket kerestem meg. Visszaemlékezéseikre alapozom dolgozatomat.

1 Tanyák a Tápairéten A Tápairét Tápéval szemközt, a Tisza bal partján, a Tisza és a Maros által határolt területen fekszik. Északról az algyői, keletről a lelei határ övezi. A folyószabályozások előtt vízjárta terület volt. A Lebőn és Malajdokon végzett régészeti kutatások bebizonyították, hogy az őskortól kezdve élnek emberek ezen a területen.

2 A kiterjedt, gazdag vízivilág később a tápaiaknak is megélhetést biztosított: A gyűjtögetés mellett virágzott a pákászat, a vejszés rekesztő halászat, marhákat legeltettek erre, a magasabban fekvő területek bőséges szénát biztosítottak, a hatalmas gyékénytermő rétek pedig megalapozták a tápai háziipar létrejöttét és hírnevét. 1715-ben Szeged városa szerezte meg magának Tápét, 1726-ban pedig a hozzátartozó földterületeket is magához csatolta. A tápai rév jövedelme jelentős bevételt jelentett a városnak, mert 1790-ig, az első újszegedi híd megépüléséig a Makó és Arad felé tartó országút a tápai réven és a Tápairéten vezetett keresztül.

3 Az 1776-ban Ballá Antal, majd 1808-ban Vedres István által készített térképeken még jól láthatóak a Maros nagy kanyarulatai, amelyeket az 1844-es Marosszabályozáskor vágtak át. Az átvágások eredményeként a Tápéhoz tartozó földterületek egy része a folyó túlpartjára, a deszki határba került át. Az elvesztett területekért cserébe ajánlott Vetyehátat a tápaiak csak hosszas alkudozások után, 1866-ban fogadták el véglegesen. Ez lett a tápairét Pajorok nevű része. A város csereföldként (örökföldként) osztotta ki azok között, akiknek elődei Mária Terézia úrbéri rendelete nyomán 1776-ban olyan kaszálót kaptak a Maros mentén, amely a szabályozás után a túlpartra került. A Pajorokba való eljutást a város azzal segítette, hogy a tápai réven 1 Adatközlőim: id. Kószó Antal (1920), id. Kószó János (1926 - 2003) és felesége, Paronai Anna (1928), valamint édesapám, Kerekes Ferenc (1944). 2 Az első leletek 1840 táján kerültek elő Lebőről, amikor a szegedi Kárász-ház építéséhez erről az ártéri szigetről hordták a homokot. Reizner János volt az első, aki 1903-tól ásatásokat végzett Lebőn. Móra Ferenc 1927-ben és 1930-ban vezetett itt régészeti kutatásokat, amelyekről az Utazás a földalatti Magyarországon című könyvének Insula Lebő fejezetében emlékezik meg. 1950-ben, 1956-ban és 1967ben is folytatták a szegedi múzeum régészei az ásatásokat. Ezekről bővebben: Reizner János: Lebői, öthalmi és ó-bébai ásatások. Archelogiai Értesítő 24.1924. 76-79. Trogmayer Ottó 1971 31.-45. 3

Giday Kálmán 1971, 59. 4 Andrásfalvy Bertalan 1971, 327-333. 157