A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Juhász Antal: Cs. Sebestyén Károly munkássága

téneti jellegű összegzések, melyekben vizsgálja a bútordarab múltját kezdetleges formájától az újabbakig, a felső társadalmi osztályok hatását és a közép-európai bútorkultúrával való kapcsolatokat. A magyar parasztbútornak négy nagytáji csoportját különbözteti meg: a dunántúlit, ahol a jómódú parasztság újabb szobaberendezése mellett Göcsejben és Ormánságban még sok régiséget megőriztek, az alföldit, a felvidékit és az erdélyi magyarság bútorkultúráját, amely szerinte „színesebb, kedvesebb és hangulatosabb akármelyik más vidékénél." Úgy látja, „a szegénység inkább megtartja a régi öröklött berendezést, mint a jómódú parasztok, akik jobban utánozzák az úri rend szokásait lakásban, bútorban is." A szegedi múzeum néprajzi gyűjteménye sok hódmezővásárhelyi, makói, tótkomlósi festett parasztbútort őriz, a harmincas évek elején Sebestyén is vásárolt többet, éppen ezért feltűnő, hogy figyelme nem fordult a bútorkészítés és -festés délalföldi stílusai, műhelyei felé. Akkoriban más feladatok kötötték le figyelmét és idejét. A Népünk és Nyelvünkben megjegyzéseket fűzött Bátky „A magyar szék eredetéhez" с cikkéhez (NÉ 1931). Bátky művelődéstörténeti fejtegetéséhez adalékul használta Freisingi Ottó krónikáját, mely szerint a magyar király udvarában tárgyaló előkelők széket vittek magukkal. Másik támpontja Rogerius, aki arról tudósít, hogy ha valaki IV. Béla jelenlétében — az érsekeken, püspökökön kívül — székre merne ülni, azt a király megbünteti és székét elégeti. Bátky szerint a krónikás adalékokban gyalogszékekről van szó. Sebestyén hazai és nyugat-európai analógiákkal bizonygatja, hogy a magyar urak nem „parasztszékecskékre vagy zsámolyokra" ültek, hanem a román stíluskorszakban ismert hordozható, összecsukható székre, amelyet szolgáikkal vitettek. (II. Géza, IV. Béla és a magyar urak székei. NNy. 1934. 14-16.) Bátky nem hagyta válasz nélkül fejtegetését és a folyóiratnak ugyanazon száma Sebestyén feleletét is közreadta. K. Csilléry Klára Cs. Sebestyénnek a külföldi művelődéstörténeti irodalomra és néhány eredeti középkori bútordarabra építő következtetését tartja valószínűnek.

19 Ezt a szakmai vitájukat azért emelem ki a többi közül, mert példázza mindkét tudós széles szakirodalmi tájékozottságát és kiváló forrásismeretét. Bátky és Cs. Sebestyén viszonyához még egy adalékot szükséges fölidéznem. Időskori pályarajzában Sebestyén így emlékszik: „En Bátkyt igen nagyra becsültem, minden sor írását, ami az Ért.-ben megjelent, elolvastam, sokat tanultam tőle."

20 Csak azt nem tudta elfogadni, ha Bátky megfellebbezhetetlennek tartotta kellően nem igazolt álláspontját. Arra utal, hogy a húszas-harmincas években Bátky egyre többet foglalkozott nyelvészeti fejtegetéssel, amihez nem volt megfelelő fölkészültsége. Ehhez hozzáfűzi: „Azt hiszem, én voltam az első etnográfus, aki tárgyi néprajzi fejtegetéshez a nyelvészetet is segítségül hívtam. Csakhogy nekem ebben kitűnő szakképzett segítőtársam volt Horger Antal bátyám."

21 Való igaz, a Szegedi Alföldkutató Bizottságban a Népünk és Nyelvünk körül létesülő szellemi műhely — Horgeren kívül Cs. Sebestyén Károly: A magyar parasztbútor. NNy. 1929. 281. 19 K. Csilléry Klára 1982. 20 Cs. Sebestyén Károly: Hogyan lettem én néprajzos? EA 6372. 10. 21 Cs. Sebestyén Károly: Hogyan lettem én néprajzos? EA 6372. 21-22. 52