A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Tóth Ferenc: Nepomuki Szent János kultusza Csongrád megyében

tek be. Fölállításukat gyakran maguk a hívek kezdeményezték, olykor fogadalomból egy-egy család kegyességéből keletkeztek. Szegeden Nepomuki János tiszteletére az alsóvárosi Havi Boldogasszony temp­lom egyik mellékoltárára — már a szentté avatása (1729) előtt —, 1722-ben oltárképet festteti Hautzinger József bécsi művész. A román stílusú felsővárosi Szent György templomot a 18. század közepén a minoriták újították föl, benne az egyik mellékoltárt Nepomuki Szent János tiszteletére emelték. 10 A hódmezővásárhelyi belvárosi templomban 1788-ból való a Nepomuki Szent János mellékoltár olajképe. 11 A csongrádi Nagyboldogasszony templomban a 18. század második felében a Szent tiszteltére kőoltárt emeltek, amelyet olajképpel is elláttak. A magtárrá átalakított, majd lebontott óföldeáki templomban a 18. század végén az egyik mellékoltárt róla nevezték el. 13 Az árvizek által elpusztított Oföldeák lakói Földeákon felépült templomukban is tovább ápolták Nepomuki Szent János emlékét, ezért tiszteletére az új templomban 1890. március 23-án mellékoltárt szentel­tek föl. 14 Szobrát települések központjában, útfélen, hidakon, kompok tövében, víz­járta területeken állították föl. A Tisza-part közelében, a vár alatti hajóhídnál (a mai közúti hídfő mellett) és a Boszorkány szigeten a 18. század elején már állt szobra. Ezekre Kiss István ferences barát 1766-ban írt szentföldi útinaplójában is hivatko­zik. 15 Hatalmas szobrot emeltek tiszteletére a felsővárosi sópajták közelében is. A koplalósok, fuvarosok várakozóhelye a szobor közelében volt, így lett Nepomuki Szent János Szegeden a koplalósok és a fuvarosok védőszentje is. A Víz után a téren utcát nyitottak, a szobor a város istállójába került, a Szentháromság szobor mellé. Tréfás gúnnyal mondogatták: „Krisztus is istállóban született, a szentök se szégyölhetik ott magukat. Aztán ezután olyan kűszentöket állítunk föl, akik előtt nem köll majd imádkozni." Szintén Felsővároson, a Dugonics és Kossuth utca kereszteződésénél álló öreg barokk ház sarokfulkéjében is volt egy kisebb Szent János szobor. A Palánkot körül­vevő, vízzel telt Eugenus árkon itt ívelt át gyaloghíd. Az épület lebontása után a szo­bor a múzeumba került. Korainak számít kiszombori szobra is. Az Oexel (Rónay) család Zomborra költö­zése (1781) előtt már állt a szobra a templom előtti tér Makó felőli részén. 1 A barokk stílusban átépített kiszombori templomnak és a Nepomuki Szent János szobornak artisz­tikus-szakrális légkörével téralkotó szerepe lett. Először az 1804. évi térkép tünteti föl. A 19. század elejére már megrongálódott, helyreállítása után, 1815. május 16-án Domkó Antal plébános áldotta meg. 1938-ban — a Szent István szobor fölállítása miatt — 9 Bálint Sándor 1980. 276. Horváth Ferenc 2000. 465. 10 O. Csegezi Mónika 2000. 540. 1 ' Dömötör János 2000.111. 12 Dudás Lajos 2000/a. 53. 13 Tóth Ferenc 2000/e 293. 14 Tóth Ferenc 2000/c. 105. 15 Bálint Sándor 1998. 2. 276. 16 Bálint Sándor 1980. 276. 1998. 2. 403. 17 Kiss Mária Hortensia 1940 és 1997. 104. 111. 236

Next

/
Oldalképek
Tartalom