A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographica 3. (Szeged, 2001)

Medgyesi Konstantin: „Mi nem tudunk élni a hagyma nélkül”. Adatok a Makó környéki hagymásvilág rendszerváltozás utáni társadalomrajzához

léte alá. — A mezőgazdaságból akkor sem lehetett megélni, nem éreztem biztosítottnak a jövőt. Az információk közelébe akartam jutni. Ez talán a hátsó gondolat, amiért falugazdász akartam lenni. A másik szempont — ami most szlogenként tűnne, ha mondanám - hogy segíteni akartam a parasztságnak. — Mi, falugazdászok az információ birtokában vagyunk, ezáltal hamarabb tudjuk, hogy mi várható, s így könnyebben rá tudunk kapni egy-egy lehetőségre. Ez az információs előny csak egy hetet jelent, hiszen amilyen gyorsan lehet, közlöm a gazdákkal a híreket, de ez az egy hét is sokat számíthat. Ha a saját gazdaságomat nézem, akkor ezek az információk mellett nem mehetek el, meg miért is mennék el. Nem elvtelenül, de kihasználom. 16-17 hektáron gazdálkodik — napraforgó, gyökér, búza, zab, kukorica van a földjén. Az utóbbi években már nem foglalkozik hagymatermeléssel. — Nem jut időm a hagymára, mert a hagyma munkaigényes, és ez már nem fér bele az időmbe. Edit és Feri, napszámosok a falu szélén K. Ferenc és felesége, K. Edit 5 éve laknak Marosleién. Akkor vették meg a falu szélén álló lepusztult állapotban lévő házat. A lakás belső falain nem volt vakolat sem. Azóta folyamatosan csinosítják az épületet, a ház bepucolása már kívül-belül megtörtént. Az anyagi kényszer vitte rá őket arra, hogy napszámmal foglalkozzanak. Ferenc kocsin dolgozott a söriparnál, gépkocsit vezetett, illetve rakodott is, Edit régebben libát tépett Apátfalván a tsz-nél. Nyolc általánost végeztek mindketten. Edit szeretett volna továbbtanulni, el is kezdte a szakmunkásképzőben a kereskedelmit, de nem tudta befejezni, mert édesanyja akkor maradt özvegyen, és mivel a négy testvér közül ő a legidősebb, így kénytelen volt elhelyezkedni. Feri viszont az általánost követően már nem akart az iskolapadban ülni. — A 8 általánost elvégeztem, utána megmondom őszintén, nem volt kedvem tanulni. De még ma sem bántam meg, hogy nem tanultam, mert így jobban embernek érzem magam, mint aki tanul vagy tanult. Amit rám bíznak, mindent megcsinálok. A férfi Sz. János cégénél dolgozik félállásban. Felsöprögeti az udvart, s amikor munka adódik, például az áruátvételnél, akkor ő ott van, s besegít a hagyma pakolásában. Nemcsak a napszámban foglalkoznak a hagymázással. Maguknak is raknak hagymát, általában 10 láncot, a földet bérlik. — Eleinte mentünk, ahová hívtak, most már vannak állandó helyeink. Kiválogattuk magunknak azokat a gazdákat, akik számunkra a legmegfelelőbbek, és akiknek szintén mi vagyunk a megfelelőek. Szempont a számunkra, hogy nem kezelnek le bennünket, teljes emberként elfogadnak. Akadnak ám olyanok, akik magas lóról beszélgetnek velünk, a napszámosokkal — mondja Edit. Ferinek nem tetszik, hogy „vannak, akik csak akkor köszönnek nagyokat, ami177