A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 2. (Szeged, 1998)

Fodor Ferenc: A fa és az ember a Duna–Tisza közi homokhátságon

malom, szárazmalom, olajsutú famunkáit. Épülethez való fáért általában Szegedre mentek, ahol a Tiszán és a Maroson érkező fa feldolgozásának központja volt.

48 A módosabb gazdák a múlt században a tetőt zsindellyel fedték. A zsindelyt Szegeden vásárolták. Néhány helyen még ma is látható a nád alatt megmaradt zsindely, mint például Csólyospáloson a Gémes vagy a Pintér tanyán. Az olajsutúk tetejét is zsindellyel fedték be.

49 Régen az útmenti keresztek is általában akácfából készültek. Ezek élettartama ritkán haladta meg az ötven esztendőt. Ezért pl. a félegyházi tanács már a 19. század közepén javasolta a maradandóbb kőkereszt állítását. Minden útmenti kereszthez tartozott kerítés vagy népies nevén sorompó. A kerítést kezdetben akácfából hasított lécből készítették. A négyszög alakú, kb. 110 cm magas kerítésen a homlokzati részen egyszárnyas lécajtó volt, az ún. saragja. A századforduló után a léceket már nyárfából fürészelték. Általánosnak mondható, hogy a kerítések oszlopai 120 cm magasak és 10x10 cm vastagok, a régebbiek bárdoltak, a későbbiek fürészeltek voltak. A sérült és javíthatatlan keresztet az új kereszt mögé ásták el. 1957-ben Kiskunfélegyházán „...a felsőhögyi nép azt akarta, hogy a sérült, fel nem újítható fakereszt darabjait ássák el az új kereszt elé, mivel a 'szent fa Krisztus testét hordozta'. Hosszabb tárgyalás után azonban a fiatalabbak véleménye alapján a két mázsányi keresztfát egy rászoruló szegénycsaládnak adták.

50 A fej fát sokan saját maguknak előre kifaragták. A fát tisztelték és szerették az emberek. Különösen az udvarban lévő eperfákhoz, diófákhoz ragaszkodtak. Tudták ki, mikor ültette, a fán keresztül az ősöket tisztelték. Ha a tanyára új gazda került, akit nem kötöttek ilyen érzelmek és kivágta a fákat, netán még a tanya körül is, azt megszólták. Ha a fát mégis kivágták, azt általában új holdkor tették. A hold járására a jószágok pároztatásánál is figyeltek. Erős tüz hangjára mondták: „pöröl a tüz". Az eperfa biztos időjárásjósló volt: ha az oldalából barna lé folyt, az közeli, tartós esőzést jelentett. Jelen és a jövő Az utóbbi évtizedekben e vidék kiszáradása mind nagyobb méreteket ölt. A természetes tavak vízfelülete száz év alatt a felére, a tavak száma pedig a negyedére csökkent.

51 A fokozatos kiszáradásnak a szakemberek feltételezése szerint több összetevője van: - időjárás 50 % - rétegvízkiemelés 25 % - talaj vízkitermelés 6 % - földhasználatban bekövetkezett változások (erdősültség stb.) 10 % - vízrendezés 7 % - egyéb (szénhidrogéntermelés) 2 % 18 A szegedi faipar jelentőségéről és a környékre gyakorolt szerepéről ld. Juhász A. 1962. 117-146. 19 Fodor F. 1986.75. i0 Fekete J. 1984.90. 11 Pálfai I. 1996. 28. Itt szeretnék köszönetet mondani Pálfai Imrének, a Délmagyarországi Vízügyigazgatóság igazgatójának szakmai segítségéért. ;2 Pálfai I. 1994. 120. 71