A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Kiss Lajos: Temetők és fejfák Hódmezővásárhelyen (Forrásközlés: Szakál Aurél)

Nemsokára 1765-ben ennél közelebb az uraság a Szentesi út déli oldalán levő Hattyas tó medrét mutatta ki temetkezésre (a mai Pál és Hajnal utcák között). Lucskos temetőnek hívták lapos, vízállásos fekvéséről. 1773-ben hasította ki az uradalom a Szarvas vendéglőtől északnyugatra elterülő temetőt a katolikusok részére, amit azonban alkalmatlan fekvése miatt egy másikkal cseréltek ki, az akkori Palotai utca mögött, a vásárállástól északra, az Epreskert és a város Szénáskertje szomszédságában 23331 négyzetölnyi kiterjedésben nyúlt el. Már előzőleg 1782-ben itt volt a görögkeletiek temetője. 1795-ben a görögkeletiek temetője déli oldalánál kaptak a reformátusok is új temetkezési helyet a mostani Udvarhelyi gőzmalom és Rostásházak mögött. A katolikus és református egyházak közösen tartottak csőszt rajta. Ez volt az Ó-arany temető, melyet 1827-ben bezáratni rendelt az uradalom, mert a lakosság sűrűn használta, a Hattyasi vagy Lucskos temetőt pedig kerülte. A Nagytemetőtől keletre 1806-ban adta az uradalom a káposztásföldek melletti temetőt, amelyet Újkáposztástemetőnek hívtak megkülönböztetésül a Ókáposztástemetőtől, mely alatt a Nagytemető keleti részét értették, és 1800-ig temetkeztek bele. Az ÚJ káposztástemetőt 1851-ben zárták be. A Nagytemető 1805-ben történt bezárása után a református egyház azzal a kérelemmel fordult az urasághoz, hogy adjon neki három új temetőt, egyet az Aranytemető végében, másikat a Bontahalom mellett, a harmadikat a Kistó partján. Az uradalom az Új-arany temetőt adta. Ebben a református, ágostai evangélikus, görögkeleti és legbővebben a római katolikus egyházak hívei elkülönítve foglaltattak helyet. A reformátusok a magukét egész hosszában 150, majd 100 öl szélességben kibővítették 1823-4l-ben. Később Aranytemetőnek hívták. A Bontahalom melletti temetőt az uraság csak 1824 táján engedte át az egyháznak, melynek növelésére a legelőelkülönítés alkalmával szakíttatott még 30 hold 1847-ben. Kincsestemető a neve ma is az odatemetett első halott, a közismert Kincses család egyik tagja nevéről. Az egyház meg ismételgeti az újvárosiak számára való temetőhely iránti kérelmét 1839-ben az uradalomnál, melyet Károlyi György végre meghallgatott és a Dillinkaér partján kijelöltette a szükséges területet 1841 április havában. A hívek azonban nem találták alkalmasnak, 1849-ig nem is temetkeztek bele. Diliinkatemető a neve. A régi temetők életéről még ezeket említi Szeremlei Sámuel A hódmezővásárhelyi református egyház története című munkájában: „A temetőket eleintén, sokáig korlátozás nélkül szabadon használhatták híveink. Sírokat és sírboltokat elegyesen a sorokra és térfogatra alig adva valamint díjfizetés nélkül ásatták és építették. A sírboltok díját első ízben 1855-ben 2 pengő forintra szabták és helyének kimutatását a 140