A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Kiss Lajos: Temetők és fejfák Hódmezővásárhelyen (Forrásközlés: Szakál Aurél)

tanyáról a városba, kórházba szállításkor. Megemlítendő még az is, hogy Kardos a temetéshez két hintót tartott a gyászolók részére, de csak két lova volt a sok kocsihoz, a szükséges lovakat afiákerosoktólfogadta a temetés tartamára. 1945-ben mindez a megváltozott politikai helyzet folytán az Állami Temetkezési Vállalat tulajdona lett. Az ilyen koporsós boltok és temetkezési intézetek részére állandó asz­talosok készítették a koporsókat és állandó bognárok a fejfákat, sírke­reszteket, ők végezték a rajtuk levő szövegek vésését is. Üzletszerűen egyforma alakúak voltak ezek a fejfák. Idővel a szöveg is kevesebb lett azokon, később csak a halott nevére, korára és a halálozás idejére szorítkozott. A bolti fejfákon nem volt meg az a közvetlen és hangulatos egyszerűség, az a tisztelet és szeretet, mely a paraszti munkákat jelle­mezte, és ami a mesteremberek munkáin is mindig jelen volt. így aztán mindegyre fogyott a változó alakú, népi készítésű, eredeti fejfa. 1910-ben előbb néhány kezdetleges cement sírkő tűnt fel a temetők­ben, az első világháború után 1918 óta pedig a műkőből készült terjedt el. A boltokban, temetkezési intézetekben vett gyenge minőségű fejfa ugyanis hamar elkorhadt, kidőlt, csaknem évenként kellett újítani. Ezeket az időtálló sírköveket Kriván Mihály cég alatt a három Kriván testvér kezdte gyártani és két évtized alatt uralta a temetőket a műkő, az 1940-50-es évek óta csaknem kiszorította a fejfákat. Vásárolnak ugyan fejfát ma is> de egy éven belül a műkő hátához állítva látjuk, ahol addig áll, míg el nem pusztul. Úgy látszik, a legrégibb fejfa a lándzsa alakú kopjafa volt, a temetők legrégebbi részében voltak találhatók, név és évszám azonban már az 1890-es években sem volt kivehető rajtuk, annyira kopottak voltak (2. kép). Az Aranytemetőben lefényképezett, valószínűleg újított ép kop­jafán megmaradt a felirat is, mely 1883 évszámú. Az 1850-es és 1860-as években már deszkából való fejfákat készítettek, mint a fényképek mu­tatják, jóllehet ereszes volt a legtöbb. Evangélikus fejfák Külön kell foglalkoznom az Evangélikus temető fejfáival. Az Arany te­mető mellett húzódik keskeny csíkként az Evangélikus temető. Ebben a kis temetőben 1905-ben csak három üvegnegatívra vettünk fel fejfákat, két felvételt egy lemezre 9 . Mindössze kilenc fejfa került megörökítésre, mégpedig olyan példányok, amilyeneket nem láttunk a reformátusok nagy temetőiben. Azonkívül találtunk három téglányalakú fa emlék­táblát is, milyenek egyik temetőben sincsenek. Az evangélikus fejfák formája különféle. A 15. képen két fejfa látható. Régi lehetett mind a kettő, mert az egyik barokk vonalú széles alakját az TJMF:99L, 1006-1007. 163

Next

/
Oldalképek
Tartalom