A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Ethnographicae 1. (Szeged, 1995)

Kiss Lajos: Temetők és fejfák Hódmezővásárhelyen (Forrásközlés: Szakál Aurél)

gyászindulót húztak a zenészek, a sírnál az illető kedves nótáját vagy más alkalmi nótát. Zenészeket minden esetben muzsikaszóval temették. A vásárhelyi nép azt tartja, hogy a halott lelke visszajár lepedőben éjjel 12-1 óra között. Ma is mondják, ha a kutya csúnyán, hossszan ugat: lelket lát. Ez, és az ezzel kapcsolatos dolgok hivése a katolikusoknál erősebben él, mint a reformátusoknál. A temetőből hazajáró lelkekről, kísértetekről kisgyermekkoromban az 1880-as években még gyakran beszélgettek különösen hosszú, téli estéken, amikor szomszédok, közeli atyafiak, rokonok és ismerősök átjártak egymáshoz időtölteni. Mi gyermekek szájtátva hallgattuk a felnőttek beszédét. A szellem azért jár haza - mondták az öregek -, mert a halott kívánságát nem teljesítették, például a halott ruháját nem annak adták oda, akinek életében mondta. Az 1900-as években már nem beszéltek kísértetekről. A halottak okozta félelem azonban megmaradt. A temetőben délután, estefelé mondogatják is az asszonyok: „Sötétedik, gyerünk haza." A három református temető térképét - mely az 1884. évi mérnöki felvétel szerint mutatja azok területét - Szeremlei Sámuel a főgimnázium könyvtárának adományozta 1902-ben. E térképeken láthatjuk, hogy az Arany- és Kincsestemető XVII-XVII, a Diliinkatemető XIII táblára volt osztva akkor, és mindegyik temető egy táblájának a harmadrészén faiskola állott. E faiskolák akácfáit az egyház ültette, gondoztatta a csősszel, s ha kiszáradt, pótoltatta. Az öreg fákat kivágatta és eladta. A temető füvét elárvereztette. A temető üres területét az egyház évenként kiadja ma is egyeseknek használatra, akik búzát, kukoricát és kapásnövényeket termelnek ott, míg a sírokkal oda nem érnek. A fejfákról Az 1880-90-es években nemcsak halálesetkor gondoltak fejfakészítésre, hamarabb is foglalkoztak azzal. Azelőtt még inkább így történt az, amikor még nem voltak temetkezési intézetek, vagy ahogy Vásárhelyen mondták, koporsós boltok. Akkor is, később is előbb megcsináltatták a koporsót, kivált az özvegyasszonyok, mert az asztalos soká csinálta. A padláson állott a kémény mellett, aszalt meggyet tartottak benne, meg a finánc elől a leveles dohányt. Öregedő ember, ha kertjében nem termett valamelyik gyümölcsfa, vagy kiszáradt, kivágta vagy kivágatta. A fa törzsét, derekát azonban nem engedte kisebb darabokra elfűrészelni, az udvarban volt heverőben, épület mellett helyezték el többnyire, ott száradt esztendőről esztendőre. Mit sem tett, ha megverte az eső, az áldott nap rövidesen eltüntette róla és belőle a nedvességet. Jó beszélgetőhely volt az akkor is, ha pihenni ültek rá. Fiatalok a jelenről beszélgettek, majd a jövőről tervezgettek, az öregek a múltról emle146