Balogh Csilla – P. Fischl Klára: Felgyő, Ürmös-tanya. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monumenta Archeologica 1. (Szeged, 2010)

P. FISCHL Klára - GUBA Szilvia: A felgyői bronzkori temető és település

A felgyői bronzkori temető és település 89 A TELEPÜLÉS ÉS A TEMETŐANYAG TIPOLÓGIAI ÉRTÉKELÉSE A temető és település egyértelmű összetartozása miatt és mivel a telepleleteket jobbára nem lehetett objektumokhoz kötni, illetve az objektumok helyét és jellegét sem lehetett meghatározni — ezáltal zárt egységenként értékelni őket —, az alábbiakban közös tipológiai fejezetben értékeljük az előkerült leletanyagot. Tárolóedények A nagyméretű tárolóedények temetkezésekben betöltött funkciójuk miatt gyakran urna megnevezéssel és tipológiai besorolással szerepelnek. Mivel eredeti funkciójukat a hétköznapi életben töltötték be, a később urnaként használt tárgyakat is a tárolóedények között értékeljük. A felgyői leletanyagban két alapvető típust tudtuk megkülönböztetni.

17

0 1. típus: A legáltalánosabb típus a kihajló peremű, tölcséres nyakú (39. kép 4), éles vállvonalú, lekerekített, bikónikus haskiképzésü forma, mint pl. 8. (5. kép 1); 40. (23. kép 1); vagy a 49. urnasírból (27. kép 4) származó darabok. A nyak és a váll átmenete lehet ívelt is, mint a 3. (2. kép 2) és a 16. urnasírból (7. kép 2) előkerült daraboknál. Az éles váll ritkán bekarcolt vonalakkal, kannelurával hangsúlyozott (36. kép 6; 46. kép 6; 54. kép 2). A test alsó csonkakúpja gyakran erősen, ívesen összeszűkül (4. kép 1; 26. kép 2; 49. kép 3). Ez az elnagyolt, aszimmetrikus kiképzés megjelenik a kelebiai temető egyik urnáján is (BÓNA 1975, Taf. 60. 9). Az éles vállvonalú edényeknél vagy nagyméretű szalagfül íveli át a vállat, a nyakhajlatot, a nyakat (10. kép 1; 26. kép 6; 44. kép 2; 47. kép 9; 51. kép 6; 52. kép 7; 55. kép 5), vagy pedig kisebb fülek ülnek az edény testének felső részén, a vállán (4. kép 2; 8. kép 6; 29. kép 3; 34. kép 1; 43. kép 3; 48. kép 5) vagy esetleg a hasvonalán (15. kép 1). A felgyői anyagban szembetűnő az egyfűles variáns dominanciája, melyet különböző méretekben a kultúra teljes időszakában készítettek. A korai formáknál a fűi még a peremből indul (REMÉNYI 2002, 7. kép 2), igazán népszerű azonban a Vatya-kultúra második szakaszában lesz, s ekkor a telepek leletanyagában is megtalálhatjuk (KREITER 2005, Pl. 2. 6. 14). A típust legjobban reprezántálják a 3.; 4.; 5.; 8; 16; 40.; 51.; 54.; 62.; 66. és a 8

1 urnasír (2. kép 2-3; 3. kép 2; 5. kép 1; 7. kép 2; 23. kép 1; 28. kép 4; 32. kép 1; 36. kép 6; 39. kép 7; 43. kép 3) edényei. Az alapforma variánsainak tekinthetők a gömbösebb és a nyújtottabb tojásformájú darabok is. Az előbbit képviseli a 36. urnasir edénye (20. kép 1), az utóbbit a 24. urnasíré (12. kép 2). A nyújtottabb formáknál a legnagyobb kihasasodást az edény felső harmadában figyelhetjük meg, ez mindenképp a kései Vatya-formákra jellemző. Hasonló darabok ismertek pl. Ceglédről (TARI 1992,4. kép 3) és Izsákról is (BÓNA 1975, Taf. 77. 9). A Vatya-kultúra korai időszakának formái kevésbé díszítettek: a testen megjelenő osztóminta általában vízszintes, ujjbenyomkodásokkal tagolt borda (egy vagy két sávban) (BUTLER-SCHALK 1984, Abb. 5. 3) és a nagyrévi emlékanyagból átvett seprűdísz, bekarcolt vonaldísz. A kultúra klasszikus időszakában a bordadísz háttérbe szorul, helyette a test felső hannadán vagy a hasvonal sávjában egy vízszintes osztóminta lesz a jellemző (6. kép 2; 36. kép 2), mely leggyakrabban bekarcolt vonal, esetleg kannelura. Ebből az osztómintából függőleges sávok (13. kép 2; 28. kép 4; 49. kép 8; 50. kép 9) vagy egy pontból induló vonalakból kialakított hálóminta csüng le (3. kép 2; 8. kép 3; 9. kép 3; 32. kép 3; 53. kép 2). A vízszintes osztás alatt párhuzamos, íves vagy hálómintát alkotó vonalkötegek is tagolhatják a test alsó részét (13. kép 1; 14. kép 6; 29. kép 5; 36. kép 6; 38. kép 1; 39. kép 1; 44. kép 3; 46. kép 3; 49. kép 2; 50. kép 4; 51. kép 2; 53. kép 5). A vízszintes osztóminta bordadíszként (52. kép 5) a Koszideri időszakban jelenik meg újra, gyakorta azonban már nem ujjbenyomkodásokkal, hanem bevagdosásokkal tagolt, mint pl. a kelebiai temető egyik urnáján (BÓNA 1975, Taf. 72. 7). Több esetben a töredékeken megjelenő tagolt bordákról nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a Vatya- vagy a Maros-kultúra tárolóedényeihez tartoznak-e, hiszen a díszítőmotívum megjelenhet a Maros-kultúra hármas tagolású tárolóedényeinek alsó hannadán is (26. kép 3;

17

1 28. kép 5; 29. kép 2; 51. kép 1; 55. kép 1). Külön meg kell említenünk a 23. sír urnáját (11. kép), mely testfelépítésében emlékeztet a Maros-kultúra hánnas tagolású edényeire, a kiképzése és díszítése azonban inkább a nagyrévi kultúra utóhatásaként értelmezhető. A felgyői darabhoz hasonló, de zömökebb fonnát képvisel a kulcsi temető egyik urnája (BÓNA 1975, Taf. 2. 13), egy csonkakúpos testű és bekarcolt mintával díszített példány szintén ebből a temetőből ismert (BÓNA 1975, Taf. 9. 4). A szimmetrikusan elhelyezett fülek alól induló, bekarcolt mintakincs párhuzama a Vatya-kultúra közölt leletanyagában nem ismert. Bordadíszes párhuzama pl. Tószegről 170 A talajerrózió és a müvelés miatt sok esetben csak az in nák csonkakúpos aljának töredéke maradt meg (5. kép 3; 9. kép 7; 44. kép 4-5; 49. kép 1. 3). 171 A töredékek esetében nem egy értelmű, hogv lekerekített bikónikus hasú vatvai formához vagy pedig a Maros-kultúra hármas testfelépítésül tárolóedényéhez tartozott-e. A rekonstrukciós rajz csak az egyik feltételezhető formát mutatja.