B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)
BENDE Lívia: Temetkezési szokások a székkutas-kápolnadűlői avar kori temetőben
A fülkés női sírokban sem találunk sokkal több áldozatiállat-maradványt, de női sírból került elő az egyetlen, a halottal mégis közös sírgödörben eltemetett egész ló (129. sír), a 66. és 458. sírban részleges juh volt, utóbbiban marhavázrészekkel együtt, marha testrészei voltak még a 115. és a 398. sírban. A 134. sírban lófog került elő — a fülkében. Az 56. felnőtt sírjában részleges borjú volt, a 200. fiatal sírjában marha és juh feltehetően egész, de csak részben anatómiai rendben fekvő csontváza. A 110. gyermeksírban talán egész borjú, a 276.-ban részleges juh csontjait találjuk. Mind a női, mind a férfisírokban, de a gyermeksírokban is 5-5 esetben talált az ásató közelebbről nem meghatározható állatcsontokat a fülke szájánál vagy beljebb, helyükből és mennyiségükből ítélve azonban ezek inkább ételmellékletek. Az azonosítható ételmellékletek többsége juhkeresztcsont vagy -csigolya, a nőknél 4, a férfiaknál 11 esetben, a gyermekeknél kétszer és egyszer fiatal sírjában. A két nemnél és a gyermeksírokban összesen 6 sírban lehetett szárnyas valamely része az ételmelléklet. A kevés kísérőül adott áldozati állat kis számával, melyek között csupán egyetlen egész ló akad, jól összecseng, hogy a fülkesírok között két lószerszámos temetkezés is van (466., 541. sír), tehát a lovat nem, csupán annak jelképeként lószerszámát mellékelték az említett sírokba. A férfisírokban nem került elő öntött övgarnitúra, csak négy, lemezveretekből álló együttes (198., 396., 477., 536. sír), illetve a 350. sír betöltéséből két négyzetes lemezveret, de leggyakrabban csupán egy vagy két vascsat. Vaskések, pohárveret, vödör és eszközök: vasár és csipesz reprezentálják a férfisírok mellékleteit. Fülkesír volt az egyetlen szablyás sír, veretes öv nélkül, két vascsattal (541. sír). A női és gyermeksírok mellékletei egyszerűek, főként vascsat, néhány sírban gyöngycsüngős fülbevaló, bikonikus orsógombok, kevés gyöngy (dudoros és hurokfolyatott rátétdíszesek, köles alakú gyöngyök, egyetlen lecsapott sarkú hasáb alakú, korai típusú dinnyemagok) volt. A 398., női sír melléklete volt egy bronzlemez szíjvég fogazott szalagfonattal. A leletanyag a 7. század közepe utánra, utolsó harmadára keltezhető, de nem lehet fiatalabb a 8. század elejénél. Összességében a székkutasi fülkesírok részletesebb vizsgálata megerősíti azokat a következtetéseket, amelyeket az avar kor második feléből származó, többségében a Körös-Tisza-Maros közén csoportosuló fülkesírok elemzése és katalógusának összeállítása kapcsán korábban tettünk (BENDE 2000, 248-252), illetve valamennyi sír megismerése alapján azt mondhatjuk, hogy az avar kor második felére keltezett fülkesíroknak csak az idősebb, a 7. század utolsó harmadára - a 8. század fordulójára keltezett kronológiai horizontja van meg Székkutason, szemben a korábban szóbeli információk alapján feltételezettekkel (BENDE 2000, 25., 29. j.). Ezeknek a fülkesíroknak a leletanyaga már alig hordoz kora avar kori jellegzetességeket. Ugyanakkor a temetkezési szokások bizonyos elemeiben — amilyen a juhkeresztcsont és -csigolyák ételmellékletként adása, illetve a koponya mellé helyezett edénymelléklet — még azonosíthatóak a tiszántúli kora avar korral rokon vonások, de hogy mindezek a jellemzők már újonnan nyitott temetőkben és számos lényeges változással - - amilyen az áldozatiállatmellékletek mennyiségének csökkenése, a lószerszámos temetkezési szokás megjelenése — keveredve jelentkeznek, szemléletesen mutatják az avar korban bekövetkező korszak- és mentalitásváltás jeleit (BENDE 2000, 250-252), ahogy Szabó János Győző általános érvényűén megfogalmazta: ,,a szokás erősödése vagy elhalványulása etnikai, társadalmi változások függvénye " (SZABÓ 1981, 65). 4. A HALOTTAK SÍRBA HELYEZÉSÉNEK MÓDJA 4A. Koporsóhasználat, becsavarás A legutóbbi években általánosan elfogadott véleménnyé vált, hogy az avar korban lényegesen többször temették el a halottakat koporsóban, mint arra a ténylegesen megfigyelt nyomok utalnak (TOMKA 1979, 77, 81-82; WICKER 1990, 49 — mindkettő számos példával és részletes kutatástörténettel; KISS 1990,409; GARAM 1995, 165). A koporsó meglétének elsődleges bizonyítéka a famaradvány vagy a fold elszíneződése, illetve a koporsó lezárásához használt vaskapcsok, vasszegek előkerülése. További, de már közvetett bizonyíték lehet a vállak, karok, lábak összeszorított helyzete (korábban csak a test becsavarása bizonyítékának tekintve), illetve a változatos csont- és leletelmozdulások, amelyek csak a koporsóüregben következhettek be, amikor a temetést követően a föld egy ideig még nem érintkezett a testtel, így nem rögzíthette a csontokat és a mellékleteket (TOMKA 1979,48-52). A csontváz alatti vastag betöltés alapján (amely lehet egyforma vastagságú az egész test alatt vagy a karoktól a gerincvonal felé keskenyedő) már a koporsó többféle lehetséges típusára is következtethetünk — ládaszerű vagy vájtkoporsó (az előbbire hoz példát KISS 1990, 413^114; utóbbira friss honfoglalás kori példa:
