B. Nagy Katalin: A székkutas-kápolnadűlői avar temető. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Monographia Archeologica 1. (Szeged, 2003)

BENDE Lívia: Temetkezési szokások a székkutas-kápolnadűlői avar kori temetőben

3. SIRFORMAK, A SIRGODRÖK MERETE, KIALAKÍTÁSA A székkutasi temető sírjainak többsége aknasír, többé-kevésbé lekerekített sarkú téglalap alakú sírgödör, tehát a legáltalánosabb avar kori sírforma. Néhány sírban, amelyek száma a temető összes sírszámához képest csekély, padkát, illetve a téglalap alakú aknákban vagy ahhoz csatlakozva, sírépítményre utaló nyomokat lehetett megfigyelni. A sírgödrök végeiben számos esetben mutatkoztak lemélyítések, amelyeket a koporsóba való temetéssel való összefüggésük alapján később tárgyalunk. A sírformák másik jellegzetes csoportját a fülkesírok alkotják, amelyek, amint azt a nevük is mutatja, összetett sírgödrök, egy többségében téglalap alakú aknából és az egyik rövid oldalon hozzá csatlakozó fülkéből állnak, amelyet tehát nem a felszínről, hanem az akna végéből mélyítettek ki (LŐRINCZY 1994, 317; BENDE 2000, 250). 3.1. Aknasírok Az 59 fülkesír kivételével a sírok túlnyomó többsége, 473 temetkezés (89%) aknasír volt vagy nagy valószínűséggel aknasírnak határozható meg. Néhány sekély mélységbe ásott sír esetében nem sikerült a sírgödröt megfigyelni, de éppen kis mélységük zárja ki a bonyolultabb sírforma lehetőségét. Altalános a téglalap alakú, párhuzamos, függőleges oldalú forma, de nem jelentős százalékban találunk még a koponya felé keskenyedő (28 eset), a lábak felé keskenyedő (26 eset) trapéz alakú, valamint ívelt oldalú, középen elkeskenyedő sírgödröket (10 eset), illetve egy-egy esetben lekerekített végű vagy teknős aljú formát. Ritka a rendkívül keskeny, lényegében a csontváz vállszélességével megegyező gödörforma is (9 eset). Ezek a formavariációk nem párosulnak tendenciózusan egyéb speciális temetkezési szokásokkal, illetve melléklettel ellátott vagy melléklet nélküli halottakat egyaránt találunk bennük. A különösen nagyméretű, nem csupán hosszú, de egyben széles sírgödrök alig jellemzőek (egyetlen kivétel a 369., öntött övgarnitúrás férfi vasalt koporsóban eltemetve), egy-egy előfordulásukat a kétoldali padka magyarázza (138., 527. sír), vagy a közös sírba temetett két halott (58., 371., 388. sír). 12 sírban figyelt meg padkát az ásató (70., 138., 187., 214., 238., 250., 299., 359., 384., 523., 527., 539. sír), de a 352. sír rajzán, a sírgödör megfigyelt vonalán kívül fakorhadék jelzi, hogy a gödör eredetileg szélesebb, feltehetően padkás lehetett. Csak 5 (6?) tartozik a késő avar korban klasszikusnak mondható típusba, ahol a padka a két hosszanti oldalon fut (70., 138., 299., 527. sír, az állatcsontok elhelyezkedése alapján valószínűleg a 238. sír, illetve feltehetően az említett 352. sír), de találunk padkát a sírgödör bal oldalán (384., 539. sír), a koponya mögött (214., 523. sír), illetve a lábak felőli végében (187. sír) is. Két esetben a sírgödör mindkét rövidebbik oldalán volt padka (250., 359. sír). Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a padkás sírok többsége esetében koporsó is valószínűsíthető a megfigyelt famaradványok, az előkerült ácskapcsok, a testhelyzet vagy a test alatti vastag betöltés alapján. Túlzónak tartjuk Wicker Erika azon megállapítását, hogy padkás (fenékpadmalyos) sír nem létezik (WICKER 1990, 15-17). Ezt a székkutasi és a számos egyéb késő avar korra vonatkozó megfigyelés önmagában is bizonyítja, nem beszélve arról, hogy miért éppen ebben a néhány, az aknasírokhoz képest mégis csak elenyésző számú esetben értelmezték félre az ásatok a koporsó melletti betöltést, miközben egyre több elemzés hangoztatja, hogy a koporsóba temetés sokkal általánosabb szokás lehetett, mint amire a sírokban megfigyelhető közvetlen jelek alapján következtethetünk (TOMKA 1979, 77, 81-82; KISS 1990, 409). A 138., 238., 250., 359., illetve 384. sírban áldozati állatokat is helyeztek a sírba, és a padkának a halott, illetve az állat egymástól való elválasztásában volt fontos, bár eltérő szerepe. Az elsőként említett három, hosszoldali padkás sírban, illetve a 250. végpadkás sírban a halott fölött keresztben a padkára fektetett deszkákra helyezték az áldozatként sírba helyezett marhák testének feldarabolt maradványait, a 359. sírban viszont a két végpadka közé préselték be a vélhetően teljes egészében meglévő, bár feldarabolt marha részeit, majd a padkákra állították — az egyébként lábakkal ellátott — koporsót. A 384., bal oldalán padkás temetkezésnél is került elő állatcsont a padkára helyezve. A 12-13 padkás sírból háromban volt övgarnitúra, ezek bronzlemezből kivágott, díszszegecsekkel ellátott véretekből, illetve együtt előforduló öntött és lemezből kivágott véretekből állnak (70., 138., 539. sír). Az említett övgarnitúrák, illetve egyéb leletek alapján, ezek a sírok a késő avar kor elejéről, a 8. század első-második negyedéből származhatnak, a később tárgyalandó fülkesírok leletanyagánál fiatalabbnak határozhatóak meg, és olyan, a közösségben fontos szereppel bíró halottakat sejthetünk bennük, ahol a halottakat, illetve koporsóikat az általánosnál jobban védték a földtől, illetve gondosan elválasztották a kísérőül szánt áldozati állatoktól. A temetkezési szokás időrendi helyzetét megerősíti, hogy a sírok a temető nagy ÉK-i tömbjében, a középső sávban, a fülkesíroktól ÉNy-ra és DK-re fekszenek, de a temető szélső sírsoraiban már nem találhatóak meg (2. térkép). Az aknasírok mélysége 40 és 220 cm között mozgott. 96 cm-es mélységnél sekélyebb sírban nem volt