Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Lengyel András: Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó
Lengyel András Mutatvány az 1945 előtti magyar ellenkultúra kislexikonából - Ötvenöt címszó komplikált politikai s történeti konstellációban a legtöbbet voltak képesek megőrizni a nagy Ny hagyományaiból, azok veszélyeztetése nélkül. Anyagilag független, irodalmilag tekintélyes alkotó, s meggyőződéses humanista. Babits azonban alkatilag kevéssé volt alkalmas a napi szerkesztőségi munkára, s ezzel ő maga is tisztában volt. A Móricztól megkapott részvényeket mindjárt tovább adta Gellértnek, akivel szerkesztői szerződést is kötött. így az a furcsa helyzet állt elő, hogy Gellért lett „a Ny-részvények kétharmadának birtokosa - egyharmada Fenyő Miksáé maradt - és gyakorlatilag a Ny főszerkesztője, bár ezt a kolofon soha sem jelezte. Ő vette át Móricz feladatkörét, a szépprózai rovatot, a versrovat és a kritikák, illetve az esszék szerkesztési feladata megmaradt Babitsnak. Gellért Oszkárnak ráadásul sikerült az, ami Móricznak nem: a Ny, mint családi vállalkozás. A kiadóhivatal vezetője öccse, Gellért Hugó maradt, majd annak 1937-ben bekövetkezett halála után a fia, ifjabb Gellért Oszkár töltötte be e feladatkört." E helyzet automatikusan nívósüllyedéssel járt. Babits kvalitásai azonban, hiúsága és érzékenysége ellenére, két dolgot mindenképpen lehetővé tettek számára. Az új, a Ny úgynevezett második és harmadik nemzedékének integrálását, szerzőként való bevonását, valamint a humanitás értekeinek védelmét. Babits szerkesztői ténykedése (megtámogatva a Baumgarten Alapítvány adta befolyásolási lehetőségekkel] igya m. irodalom átalakulását segítette elő. Egy olyan, mondjuk így, „polgári” irodalom formálódását, amelyről jórészt már leváltak az irodalmilag vagy/és politikailag radikális szerzők, s amely már a m. irodalomnak csak egyik áramlata volt. (Az „urbánusok", a népiek és a szocialisták többnyire már más fórumokon hallatták szavukat, de ők azért még valamennyire kompatibilisek maradtak a Nytal.] Vas István észrevétele mindazonáltal érvényesen írta le e helyzetet: „Milyen erő és bőség tárháza még mindig a Nyugat." S Babits személyes humanizmusa kritikus pillanatokban még szimbolikus erővé tudott válni. Kései fontos műve, a Jónás könyve például, amely a Ny-ban jelent meg (1938) a kései Ny emblematikus szövege lett. Szimbolikus, hogy a rákbeteg Babits halála (1941. aug. 5.) egyben a Ny halála is lett. A szürke Gellért vagy a potenciális utódok a Ny folytatásához már nem kapták meg a lapengedélyt. (Ez az engedélymegtagadás voltaképpen a lapbetiltás egy „finom” változataként értelmezhető.) — A Ny jelentősége történeti szerepének változásai szerint alakult. Legjelentősebb periódusa mindenképpen az 1919-ig tartó időszak volt. Ekkor a modernség manifesztálódása és intézményesülése egyszerre történt meg, a nagyon heterogén és változó színvonalú m. irodalmi termésből az alapítók erőfeszítéseinek eredményeként ekkor jegecesedett ki az, amit modern m. irodalomnaklehetnevezni. Irodalomszociológiai értelemben ekkor megtörtént a már önmagukra találtak (Ignotus, Ady, Ambrus, Cholnoky Viktor, Kaffka, Schöpflin stb.), és a Ny által lehetőséghez juttatottak (pl. Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Tóth Árpád vagy éppen Móricz) közös föllépése. A Ny nagyszámú új vagy új szerepben magára találó fiatalt hozott fölszínre, s kialakultak azok a szerepkörök is, amelyek a még harcban álló modernizmus térnyeréséhez szükségesek voltak. (Nem mellékesen: megvalósult „zsidók” és nem-zsidók modernizációs irodalmi koalíciója is.) A közölt művek irodalmi (esztétikai) minősége szempontjából pedig egy nagyon gazdag, változatos színkép alakult ki, a modernizmus változatai harmonikusan illeszkedtek egymáshoz. A Ny legnagyobb teljesítménye az volt, hogy ellenkulturális intézményből szinte automatikusan „a” m. irodalom központi jelentőségű, lényegében mainstream intézménye lett. A Ny indulása (1908) és a szakaszzáró történeti törés (1918/19) között, a Ny révén a m. irodalom fősodrának jellege és minősége radikálisan megváltozott. Egy irodalmi fénykor jött létre. 1919 után a történeti feltételek jelentősen romlottak, a régi egység megbomlott (Ady, Kaffka például meghalt, Ignotus és sok társa hontalanságba kényszerült, mások, pl. Lukács György politikailag radikalizálódtak vagy, mint Kassák vagy Szabó Dezső új irányok elindítóivá váltak stb.), a Ny elveszítette gyűjtőfórum jellegét. Neve viszont emblematikussá vált, s mint ilyen egyféle klasszikus modernséget reprezentált. Közleményei irányzatilag és minőségileg is a bomlás jegyeit mutatták, s csak ellentmondásos próbálkozások 247
