Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Régészet - Oravecz Hargita: Szekeres László emlékére. Földbeásott agyatárolók a Kőrös-kultúra Ludas-Budzsák-i településen
Oravecz Hargita Földbeásott agyagtárolók a Körös kultúra Ludas-Budzsák-i településén Valamennyi tároló helyben, a gödörben készült, amelyek betöltésében gyakran találunk a készítés során keletkezett agyagdarabokat (hulladékot]. A háztartási edényekhez hasonlóan hurkatechnikával, alulról felfelé haladva készültek. Aljukon gyakran figyelhetünk meg egy szélesebb peremet , amit technikai okokból, a falak stabilan tartása végett alakítottak ki. A faluk masszív, általában 5-7 cm, néha a 10-15 cm vastagság, amit feltehetően a tárolnivaló anyag fajsúlya befolyásolt. Nem soványítottak, nem égettek ki egyet sem, csak hagyták a falakat kiszáradni (tűz hatására valószínűleg szétrepedtek volna]. Miután a faluk elérte a kellő szilárdságot, a gödörből kiásott földet visszatemették. A tárolók két részből, egy tartályból és nyílásból állnak. A tartályok felülről nézve oválisak, oldalnézeti alakjuk azonban aszerint változott, hogy a falakat mennyire húzták be, vagy emelték meg. Két változatot lehet elkülöníteni, egy alacsonyabbat, amelynek lapos, vagy domború (kupolás] teteje volt, és egy nyúltabbat, ún.”körte” alakzatot. Alul mindig szélesek, felül pedig szőkék, mint a vermek. E formának funkcionális oka volt, jól és hosszú ideig tárolni, csak ilyen alakú vermekben lehetett. A szűk nyílásaik könnyen eltömíthetőek voltak (Ikvai 1966, 363, Füzes 1984,110, Béres 1987, 28]. A tartályok nagyobb részének az űrméretét térfogatszámítások alapján becsültük meg. A legnagyobb folyékony űrtartalmú, körülbelül 451 literes tartálya a 10. tárolónak van, a legkisebbnek pedig, a 11. számúnak, mindössze 41 liter. Az átlagos tartályméret 2-300 liter körül lehetett. Befogadóképességük a tárolni való termény fajsúlyától és méretétől is függött. Nyilván a kisebb szemtermésből, így a cereáliákból többet, míg a nagyobb, darabos terményekből vagy húsfélékből természetszerűleg kevesebbet foglaltak magukba. Ezen belül a kapacitás a gabonafélék esetében a gabona típusa szerint is változhatott, attól függően, hogy mit, árpát, kölest vagy búzát kívántak tartalékolni. Búzára kiszámolva 100 literenként általában 77 kilogramm súlyt szokás figyelembe venni. Ebből a legnagyobb tartályban körülbelül 346,5, az átlagos méretűekben 154-269, 5, míg a legkisebbe csupán 28,70 kg férhetett el (Füzes 1990,197]. Mindegyik tárolónak hiányzott a nyílása, néhányat azonban az ásatási fotók alapján sikerült azonosítani, ezek kerek formájúak és 20-25 cm átmetszetűek voltak. Általában a tartályok szélén vagy keskenyebbik oldalán foglaltak helyet. Magasságuk az őshumusz és a kultúrréteg vastagságának a függvénye volt. A példaként felhozott noszai tárolók nyílásainak az átmérője 23 és 37 cm, az egyik épen maradt változat magassága pedig 28 cm volt. Hasonló funkciójuk volt, mint a vermek szűk és keskeny nyílásainak. A tartályok feltöltését, ürítését és légtelenítését szolgálták. Az eltömített és hermetikusan lezárt nyílások a biológiai funkciók beindulását gátolták, vagyis késleltették a gombák, spórák tartályon belüli elszaporodását (Füzes 1984, 114-115]. Ugyanakkor rajtuk keresztül nem volt egyszerű a tartályok tartalmához hozzájutni, ilyen célra valószínűleg külön eszközök készültek. A nyílások, ill. a szájak a tárolók legérzékenyebb részei voltak, a vermeknél külön védelemre is szorultak. Az újkori vermeknél különféle megoldásokat, nagyobb kőlapokat, földet, nádköteget, deszkatetőt alkalmaztak, amelyek a budzsáki tárolóknál is kézenfekvőnek bizonyultak (IVÁNCSICS 1960, 119-120]. A tárolókhoz fedők is tartoztak. Nagyobb méretű darabjaik a tartályok belsejéből vagy afelett kerültek elő. Anyaguk teljesen megegyező a tárolókéval, kékesszürke agyag. Keresztmetszetük ívelt, vastagságuk cca. 3-4 cm volt. Hasonlóan működtek, mint a népi tárolókhoz készített fedők, felfelé állítva levezették a csapadékvizet a nyílásról, vagy engedték szellőzni a felbontott tárolót. Míg fordított helyzetben, a nyílások szájába illeszkedve, megakadályozták a rágcsálók, a rovarok vagy a szemét verembe jutását (Iváncsics 1960,119-120]. Több tartály is tartalmaz bélelésből - zsuppolásból - származó maradványt, erre az aljukon, a falakon vagy a betöltésükben megfigyelhető szerves anyagmaradványok, 0,5-1 cm vastagságú pernyecsíkok utalnak. Bár történt mintavétel,13 de a felhasznált anyagot nem sikerült meghatározni. A zsúpbélés a vermek esetében elterjedt gyakorlat volt, használatára mindig a talaj vizesedése miatt kerítettek sort (Iváncsics 1960,121, 13 Ez kormeghatározás céljából történt. 20
