Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Medgyesi Konstantin: Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója
Medgyesi Konstantin Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója mondván, rendkívül igazságtalan módon helyezte egy szintre a nyugati típusú polgári demokráciát akaró kisgazdákat és a sztálinista diktatúrát kiépíteni törekvő kommunistákat" (Papp 2011). Papp vitába száll ezekkel a kritikus hangokkal, szerinte figyelembe kell venni, hogy 1945 decemberében „nem csupán Bibó”, hanem még a magyar politikai élet „olyan remek politikusi vénával bíró tagjai" (Papp 2011), mint Kovács Imre vagy Pfeiffer Zoltán sem érezték a veszély valóságos súlyát. „Reálisan nézve a Magyar Közösség-ügy 1947 elején történt kirobbantásáig kezelhetőnek tűntek a Magyar Kommunista Párt egyeduralmi törekvései” - írja Papp István (Papp 2011), aki arra is emlékeztet: Bibó nem annak a nyugati típusú parlamentáris demokráciának volt a híve, amelynek a korabeli kisgazdák. Papp szerint Bibó mindig is kevésnek tartotta „a formális, intézményeken és eljárási technikákon alapuló liberális demokráciát, úgy vélte, ez önmagában nem elég" (Papp 2011). Balog Iván a Bibó István recepciója. Politikai átértelmezések című monográfiájában arról ír: A magyar demokrácia válsága legfontosabb tartalma, hogy Bibó szerint a társadalomnak két létállapota van: a szabadság és a félelem; vagyis nem a diktatúra, az elnyomás a szabadság ellentéte, hanem a „félelem." E megállapítás segítséget adhat annak feloldásában, hogy Bibó miért nem érzékeli a formálódó kommunista diktatúra veszélyét. „A félelem megléte vagy hiánya Bibónak a koalíciós időszakról adott értékelésében is vízválasztó. Kritikusainak igaza van: Bibó valóban tévedett, mégpedig bizony, jócskán, vaskosan tévedett ebben a három évben a Szovjetunió és a kommunista párt megítélésében. Bibó számára - furcsa, de öszszetéveszthetetlenül originális szemléletéből adódóan - voltaképpen másodlagos volt, hogy vajon tényleg lesz-e kommunista diktatúra vagy sem, hiszen ő már az ettől való félelmet is válságjelenségnek tartotta" - írja Balog Iván (Balog 2010,119-120). Standeisky Éva úgy gondolja, A magyar demokrácia válsága Bibó István „bátorságára és naivitására egyaránt példa” (Standeisky 2015, 71). Bibó bátorságát mutatja-a történész nézőpontján keresztül -, hogy „reménytelen vitába” bocsátkozott pártideológusokkal, s ezzel „kiszolgáltatta magát." Standeisky arról ír, hogy mindezt azért vállalta fel Bibó, mert megingathatatlan volt, s „eltökélten hitt a demokratikus szocializmusban" (Standeisky 2015, 71). A magyar demokrácia válsága és a koalíciós időkbeli bibói demokráciakép interpretációtörténetének ismertetésével arra törekedtünk, hogy történelmi távlatból is érzékelhető legyen, hogy milyen értelmezési keretek jelentek meg Bibó demokráciafelfogását érintően és mindezek miként változtak az utóbbi félévszázad folyamán. Célunk volt bemutatni a koalíciós időszak legfontosabb demokrácia-értelmező tanulmányáról megfogalmazott markáns utólagos véleményeket. Meggyőződésünk, hogy A magyar demokrácia válsága és a koalíciós időszak bibói demokráciakoncepciója a magyar közéleti gondolkodás kimagasló intellektuális teljesítménye, melynek a jövendőbeli hazai politikai diskurzusra vonatkoztatóan is lehet hatása. 184
