Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2019. Új folyam 6. (Szeged, 2019)
Történettudomány - Medgyesi Konstantin: Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója
Bibó István koalíciós évekbeli demokrácia-értelmezéseinek recepciója Medgyesi Konstantin Bibó Istvánt magyar demokrácia válsága című tanulmánya a magyar politikai gondolkodás történetének egyik legeredetibb, legnagyobb hatású demokráciakoncepcióját mutatja fel. Azt gondoljuk, egyfajta előhangként, bevezetésként - nemcsak a megfogalmazás színessége miatt - érdemes idéznünk Eörsi István írót, aki 1979-ben A magyar demokrácia válsága tanulmány kapcsán foglalta össze gondolatait a Bibó-emlékkönyv számára és e helyen Bibó Istvánt „az Ady óta eltelt időszak legnagyobb magyar politikai gondolkodójának" nevezte (Eörsi 1991,300-312). Először a kommunista diktatúra hivatalos fórumain publikált - témánk szempontjából releváns - véleményeket tekintjük át. 1964-ben Orbán László kommunista ideológus és kultúrpolitikus úgy vélekedett, Bibónakaz 1945-1947-ben „az aktuális politikai kérdésekbe való beleszólás ürügyén” megfogalmazott demokrácia-állásfoglalásai azóta is, és „még hosszú ideig" - mondja Orbán - „ellenséges szemléletek hordozóinak tekinthetők” (Orbán 1962, 612). A hivatalos Kádár-korszakbeli történettudomány részéről elsőként Mód Aladár fogalmazott meg szakvéleményt Bibó koalíciós évekbeli demokrácia-felfogásáról 1965-ben. Mód szerint Bibó a kispolgári demokrácia híve volt, aki az 1945 utáni „válság” megoldását abban látta, hogy a „demokrácia súlypontja” kerüljön át a centrumba, s ezáltal a munkásosztály törekvései korlátozottabban tudjanak érvényesülni. Mód úgy vélte, ez a bibói álláspont „a reakció frontját erősítette" (Mód 1965,1-16). Marosán György, a koalíciós időszak szociáldemokrata politikusa, a későbbiekben meggyőződéses kommunistává váló közéleti szereplő 1972-ben írt visszaemlékezéseiben megemlékezett „A magyar demokrácia válságában” megfogalmazottakról is. Marosán szerint a bibói álláspont a „demokrácia erejét" csökkentette, szenvedélyesen írt arról a politikus, hogy Bibó a cikkben a demokrácia és a szocializmus értékeit „tiporta" (Marosán 1982,154-155). Tóth István történész 1972-ben publikált írásában (Tóth 1972) értekezik az általa Bibó-vitának nevezett eseménysorozatról, amelyet a szerző megfogalmazása szerint A magyar demokrácia válsága robbantott ki. Tóth úgy véli, hogy Bibó véleménye a „harmadikutas eszmei áramlatok rendszerbe foglalt első formája" (Tóth 1972, 125). A történész arról beszél, hogy Bibó István „a népi demokráciának az addigi - kommunista hegemónia alatt - megtett útjáról mondott bírálatot, miközben a közvélemény egy része negatív ítéletének bizonyos összetevő elemeit maga is elítélte” (Tóth 1972,125). Tóth „tipikusan kispolgári" (Tóth 1972,129) koncepciónak nevezi Bibó érvrendszerét, és úgy vélekedik, Bibó valójában egy radikális polgári demokratikus berendezkedés mellett áll ki. Figyelemreméltó a történész azon megállapítása, miszerint Bibó „A magyar demokrácia válságában” megfogalmazott gondolati struktúrái által „antikommunista platformra" került (Tóth 1972,125). Szabó Bálint nagyszabású, a „népi demokrácia" fogalmát a kommunista ideológia nézőpontjából értelmező, elemző kötetében - 1974-ben - szintén harmadikutasnak nevezi Bibónak a koalíciós időszakban megfogalmazott közéleti publicisztikai álláspontját, sőt„a harmadikutas koncepció legkövetkezetesebb képviselője" titulust akasztja Bibóra (Szabó 1974,157). Szabó szerint a Magyar Kommunista Párt politikáját, demokrácia-felfogását bíráló korabeli írások közül Bibóé a „legrészletesebb” (Szabó 1974, 155) - a történész arról is ír: „nem véletlen", hogy A magyar demokrácia válsága című tanulmányban kifejtett vélekedésekre az akkori kritika „élesen reagált" (Szabó 1974,158). Szabó Bálint úgy véli, az írásban Bibó „becsvágyó módon" (Szabó 1974, 177
