Bárkányi Ildikó - Lajkó Orsolya, F. (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2018. Új folyam 5. (Szeged, 2018)

A Móra Ferenc Múzeum kiállításai 2017-ben

A Móra Ferenc Múzeum Kiállításai 2017-ben készítettek képzőművészeti alkotásokat a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti szakközépiskola diákjai. A műveken Móra Ferencet, valaminta legendás író írásait, szereplőit dolgozták fel egyedi stílusban. A pályázatra benevezett műveket a Móra Ferenc Múzeumban mutatták be a kiállítás keretében. Láthatatlan -Elődeink tárgyai a sötétből 2017. április 28. - 2018. február 4. Kurátor: Nagyillés Anikó néprajzkutató-muzeo­lógus és Wilhelm Adél múzeumpedagógus, Móra Ferenc Múzeum A kiállítás a 19. századi paraszti világot mu­tatta be tapintható néprajzi tárgyakon keresz­tül. A tárlat különlegességét nem csak az adta, hogy a tárgyak megérinthetőek voltak, hanem az is, hogy a látók letakart szemmel, többi érzékszervükre hagyatkozva járhatták körbe a kiállítóteret. A látássérültek és látók számára is audio-narráció készült, mely segítette őket a tájékozódásban. A tárlaton az egykori paraszti világ hétköznap­jait és ünnepeit mutatták be tárgyakon keresztül. Női és férfi viseletét, házimunkához, a gyermekek életéhez, a férfiak mindennapjaihoz, a nagy ünnepekhez kapcsolódó tárgyakat érinthetett vagy szagolhatott meg a közönség. Bizonyos tárgyak kapcsán pedig kisebb feladatok is várták a látogatókat a lesötétített teremben. A „Láthatatlan - Elődeink tárgyai a sötétből” című kiállítás a Szeged Első Lions Klub támo­gatásának köszönhetően jött létre. A tárlat lét­rehozásának célja az, hogy egy egyedi kiállítást kínáljon a Móra-múzeum a vak és gyengénlátó vendégeinek, illetve cél az is, hogy a látók is megismerhessék ezt a különleges világot. A kiállításhoz készült, „A múlt érintése" című múzeumpedagógiai program elnyerte a „Múzeumpedagógiai Nívódíj 2017” kitüntetést. Varsányi Anna - Halkan 2017. okt. 6. - nov. 12. Kurátor: Varsányi Anna Varsányi Anna a Szegedi Nemzeti Színház dramaturgja, de számos jelmezt és díszletet tervezett, színdarabot írt és fordított, valamint a festészet is közel áll hozzá. A Móra Ferenc Múzeum kiállításán festményeiből mutatott be egy áttekintést. Magyarország - Ciprus: A keresztes hadjáratoktól az Európai Unióig 2017. máj. 20. - jún. 9. Kurátor: Purosz Alexandrosz (Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat) Ciprus és Magyarország kapcsolatáról ké­szült tablókiállítás. A tárlaton a keresztes had­járatoktól kezdve egészen a 2000-es évekig mutatták be a két ország történelmének közös pontjait. Kiderült például, hogy közös keresztes hadjáratot indított a két ország II. András idején, majd magyar zsoldosok is szolgálták a ciprusi királyt. A későbbi évszázadokból több híres magyar származású ciprusit is ismerünk: híres fotósokat, a Filharmonikus Zenekar megalapítóját, sőt, a ciprusi futball atyját, Künstler Józsefet. A kiállítást a Ciprusi Köztársaság magyarországi nagykövete nyitotta meg. Ritmus 2017. jún. 2. - júl. 2. Kurátor: Kiss Márta textilművész, Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium végzős, textil szakos diákjainak vizsgamunka-kiállítása. 327

Next

/
Oldalképek
Tartalom