Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Régészet
Litauszki Zoltán Minek nevezzelek?" Egy gyakori tárgytípus középkori temetőinkből és kincsleleteinkből egyben a leggazdagabb csoportot is jelentették (Szendrei 1888b, 5, 30-41; Uő 1889, 5-6, 118- 251).Szendrei munkásságának jelentősége, hogy a gyűrűk tudományos feldolgozását ő kezdte meg (Kiss 2002, 212], A kutatást a 20. században több neves kutató folytatta. Mindenekelőtt fontos kiemelni Hlatky Mária 1938-ban megjelent munkáját. Ez jelenleg is az egyetlen olyan összefoglaló tanulmány, amely a gyűrű történeti stílusfejlődését mutatta be a honfoglalás korától egészen az 1930-as évekig (Hlatky 1938,6], Azonban a 12/13-14. századi pecsét- és fejesgyűrűk funkcionális meghatározás és szétválasztás nélkül, csak díszítő elemek5 szerint csoportosítva szerepeltek munkájában (Hlatky 1938,23; Hatházi 2004,91]. Feltételezte, hogy a legkorábbiak az életfát és emberalakot ábrázoló - szerinte 11-12. századi - pecsétgyűrűk, melyek körül nincs körirat (Hlatky 1938, 21, 25). Ez önmagában még nem korhatározó, hiszen később is gyakran előfordulnak körirat nélküli darabok (Lovag 1974,394; Uő 1975,336). Három csoportra osztotta az Árpád-kori pecsétgyűrűket: 1. körirat nélküli, csak ornamentális vagy figurális ábrázolással; 2. ornamentális vagy figurális ábrázolás körirattal; 3. csak körirattal díszített, de ez nagyon ritka (Hlatky 1938,21). Végül arra a következtetésre jutott, hogy vannak olyan középkori gyűrűk, amelyek csak formai szempontból pecsétgyűrűk, de az ábrázolás jellege, a vésés technikája és a gyűrűfej lemezes kiképzése miatt pecsétlésre nem használhatták (Hlatky 1938, 65). Az alföldi telep- és temetőkutatás kiemelkedő egyéniségei voltak Szabó Kálmán és Széli Márta. Az általuk- Kecskemét, Szeged és Hódmezővásárhely környékén - feltárt és közölt leletanyagból nagy számban kerültek elő gyűrűk. Szintén felhívták a kutatás figyelmét arra, hogy a pecsétgyűrűk gyenge, vékony anyaguk és sekély vésetük miatt pecsétlésre nem alkalmasak (Szabó 1938, 53; Széll 1940,162; Hatházi 2004,91). Szabó Kálmán 5 Ezek a díszítő elemek a következő voltak Hlatky Mária felosztása szerint: életfát-emberalakot, állatalakot (szarvas, ló, oroszlán, kecske), Isten bárányát (Agnus Dei), madarat, növényi motívumokat, kettőskeresztet, csillagot és félholdat, ökörfejet ábrázoló gyűrűk (Hlatky 1938, 25-45, 51-62, 11. tábla 13-26, Hl. tábla 27-39, IV. tábla 42-51, V. tábla 52). szerint bizonyos gyűrűket csak egyházi ünnepélyes alkalmakkor hordták és a halottal együtt a sírba helyezték (Szabó 1938, 54). Hasonlóképp vélekedett a gyűrűk pecsétlésre való alkalmatlanságáról Parádi Nándor is, aki a Nyáregyháza-pusztapótharaszti és a 13. században elrejtett egyéb kincsleletek kapcsán foglalkozott röviden a pecsétgyűrűkkel. Azonban Parádi nem nevezte őket pecsétgyűrűnek, hanem egy teljesen új terminológiát alkotott, a vésett díszű fejesgyűrű fogalmát (Parádi 1975, 119, 149-150,153-154; Hatházi 2004,91; Uő 2005b, 198,107. jegyzet). Mindezt csak részben fogadta el Lovag Zsuzsa, aki továbbra is a pecsétgyűrű megnevezést használta, de egyes esetekben ő is egyetértett, hogy sekély vésetük miatt pecsétlésre nem alkalmasak, a véset csak díszítés (Lovag 1974, 394; Uő 1975,336; Hatházi 2004,91; Uő 2005b, 198, 107. jegyzet). Tipológiai jellegű munkájában a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Ötvösgyűjteményében található Árpád-kori pecsétgyűrűket vizsgálta (Lovag 1980, 221- 238). Felhasználta Parádi Nándor fentebb már említett, kincsleletekről szóló tanulmányát is, mert felismerte, hogy a bennük található más ékszerek datálása egy biztosabb alapot jelent a felirat nélküli gyűrűk datálásához, ami korábban kizárólag az ábrázolás stílusa alapján történt (Lovag 1980,221; Parádi 1975,119-155). A13. századon belül próbálta pontosabban keltezni a liliomos, geometrikus, emberalakos, Agnus Dei (Isten báránya), egyenlőszárú kereszt és kettőskereszt díszítésű gyűrűket (Lovag 1980, 221- 231). Elsőként figyelt fel arra, hogy a 13. század első felében általában kisebbek a pecsétlőfejek (1-1,5 cm) és a körirat sincs mindig a középső mezőtől vonalkerettel elválasztva. A13. század második felére viszont megnő a pecsétlőfejek mérete (1,6-2 cm) és gyakoribb a körirat is, de ez ritkán olvasható vagy értelmezhető (Lovag 1980, 232; Parádi 1975,153-154). Később Hatházi Gábor is Parádi Nándor terminológiáját használta és szerkezeti szempontból két csoportra osztotta a gyűrűket. Az egyik a fejjé kiszélesedő lemezkarikás, a másik a huzalkarikás típus (Hatházi 2004, 91-92; Uő 2005b, 74). 70
