Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Régészet
Kiss P. Attila - Keresztes Noémi Ninetta Harci ingem ki hasítja? Ki háborítja álmom?” 1980,45-46).42 A harcosok egykori védelemét biztosító fegyverek emellett egyes felfogások szerint a vas általánosan bevett bajelhárító és rontást visszaverő szerepét is megtestesítheti, mely egyúttal megóvhatta az elhunytat mindenféle ártó hiedelemlénytől, vagy magukat az élőket/eltemetőket a halott visszajárásától is (Somogyi 1982,191). 2. A pars pro toto elvvel szoros összefüggésben - gyakorta talán ettől nem is igazán különválasztva - említhető az egykori páncél amulettként, vagyis apotrópikus mellékletként történő értelmezése (Kory 2004; 393-399; Migotti 2007, 209-211). A Kárpátmedencei megfigyelésekkel kapcsolatban ezt az elképzelést igazolhatja az a tény is, hogy a langobard sírok esetében a Meroving-kor Európájához hasonlóan a több bajelhárító elemet is magába foglaló övcsüngő részeként kerülnek elő a vizsgált tárgyak (Martin 1997; Dübner-Manthey 1990,81; Christlein 1979, 73) 3. A női sírokban előforduló páncéltöredékek egyes kutatók nézete szerint az egykori elhunyt és egy hozzá szorosabban kötődő férfi összetartozásának lenyomata - Lucy szerint szerelmi ajándék - is lehet (Csallány 1960b, 17; Csallány 1972; Blaich 1997,15; Lucy 1997, 158-164). A láncpáncélt, vagy más hasonló fémből készült testet védő alkalmatosságot és annak viselését jelen korszakban is inkább az előkelőbb és anyagi téren is tehetős rétegek engedhették meg maguknak, ami egyben a női elhunytak presztízsét és az eltemető férfi hozzátartozók társadalmi rangját is kifejezhette (Glad 2009, 25).43 Az imént felsorolt és az egyes szakmunkák által is említett eshetőségek természetesen nem csak az önálló, hanem akár a kombinált és együttes értelmezés lehetőségét is megengedik. Elég csak eljátszani azzal az elméleti lehetőséggel, hogy egy egykor láncpáncélt viselő férfi egyrészt saját társadalmi rangjának és presztízsének 42 Belső-Ázsia területén 7-es szám, több megfigyelés, az egész erejétképviseli, mágia tárgykörébe sorolható. 43 A 4-5. század folyamán a római szolgálatból hazatérő germánzsoldosokhozzátartozóinaksírjaiba is bekerülnek a láncpáncél töredékei, melyek valószínűleg az eltemető presztízsétésstátuszátfejezhettékki (Blaich 1997,15]. Az egyes kora középkori törvénykönyvek páncélokra vonatkozó adatait lásd: Dröge 1981,116. kifejezéseként, valamint egyben a másvilági út biztosítására és a bajok elhárítására, egyfajta védő amulettként helyezte az elhunyt női hozzátartozó mellé drága védőfegyverének töredékét. Az egykori germán társadalom hiedelemvilágáról és azokhoz kapcsolódó babonás szokásokról nagyon kevés esetben számolnak be a kortárs írott kútfők, így ennek fényében az egyes elméletek kizárólagos értelmezési lehetőségével is érdemes kicsit óvatosabban bánni. Összefoglalás A 2000-es években közzétett új természettudományos eredmények, azaz a niederstotzingeni temetőben megjelenő fegyveres női harcosok létezésének lehetősége számos polémiát indított el a kora középkori régészeti kutatásban. A szenzációszámba menő és a modern tömeg- kultúra harcos nőalakjaival szemben támasztott igényeket beteljesítő várakozásokat azonban éppen az legújabb kutatások cáfolták meg. A saját biológiai nemük szerepkörét elhagyó személyeket, akik mítoszokban visszatérő zsánerfigurák és valószínűleg az egykori társadalmi valóság ritkaságszámba menő alakjairól lettek megformálva, egyelőre nem tudjuk a régészet eszköztárának segítségével azonosítani. A Meroving-kor Európájában a nők a kialakult társadalmi rend fenntartóinak és a folytonosság biztosítóinak számítottak, akik egyes fennmaradt jogi szabályozások szerint önvédelemből természetesen fegyvert ragadhattak. Ugyanakkor a korszak nem emlékezik meg a professzionális harcosok csoportjába tartozó képviselőikről. A Kárpát-medencéből a soros temető korszakban egyelőre közel 20 fegyvermelléklettel ellátott nő és kislány temetkezése ismert. Ezekben egy kivétellel (egy nyílhegy) az egykori láncpáncél töredékes részei kerültek elő. Hasonló jelenséget a Meroving-kor Európájában is megfigyelhetünk, ahol az egyes kutatók főként apotrópikus mellékletként értékelték a védőfegyver reliktumait. Az értelmezések köre emellett természetesen számos - akár közös (pars pro toto, személyes ajándék, apotrópikus melléklet, társadalmi 53