Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Régészet
Kiss P. Attila - Keresztes Noémi Ninetta Harci ingein ki hasítja? Ki háborítja álmom? álltak, azonban ezek szisztematikus felgyűjtésére és az elhunytak harcos „amazonként” történő értelmezésére szerencsés módon nem került sor. A korai antropológiai meghatározások bizonytalan vizeit elhagyva a következőkben a biztosan nőként meghatározott személyek fegyvermellékletes temetkezéseit vizsgáljuk. A fegyverek közül elsőként a nagyobb számban előforduló láncpáncéltöredékeket érdemes áttekinteni, amelyek a gepida példákhoz hasonlóan csak részleteikben kerültek a temetkezésekbe. A pannóniai temetők mellett a langobardokhoz köthető szállásterületen belül a 6. század folyamán a szokás a Cseh-medence temetőiben és az Itália felé irányuló terjeszkedés fontos állomásaként értékelhető kranji lelőhelyen is megfigyelhető.21 A láncpáncéltöredékeket tartalmazó temetkezések közül több sírt is ismerünk, melyekből nagyobb összerozsdásodott csomókban - minden esetben egy szemhez négy másik szemmel csatlakozva - került a biztosan egykor védőfegyverként meghatározható tárgy. A tamási temető 37. sírjában a 160-180 cm mélységű, lekerekített sarkú téglalap alakú padkás sírgödörben deszkakoporsóban feküdt a 10 év körüli kislány váza. Elképzelhető, hogy a sírt kirabolták, a váz bal oldalán mutatkozik bolygatás nyoma. Leletek: gömbös hasú edény, római üvegcsésze töredéke, rossz megtartású ovális alakú vascsat, egy nagyobb méretű mészkőgyöngy, egy lapos fekete üvegkorong (játék?), valamint néhány tojáshéjtöredék került elő. A mellkason szétszórva eredetileg nyaklánchoz tartozó gyöngyöket figyeltek meg (12 db), anyagukat tekintve üveg és karneol fordult elő közöttük. A bal medencecsonton pedig a jelen szempontból legérdekesebb tárgyat, vagyis a sok szemből álló amorf vas- lánctöredéket (átm.: 1,5-1,7 cm) találták meg. Egy-egy szemhez jól megfigyelhetően 3-4 másik darab csatlakozott, amely szerkezet is a klasszikus láncpáncélok felépítését idézi (3. kép 1) (Bóna - B. Horváth 2009,158.). A másik fegyveres női sír szintén a tamási temetőben került elő (Tamási-Csikólegelő 52). A sírmélység lényegesen nagyobb volt ebben 21 Luzice 76., 94. és 95. sír. Tejral et al. 2011, 274, 287-289. Kranj 277. és 291. sír. Stare 1980,116 -117. az esetben (280 cm), bár megjegyzendő, hogy a 37. temetkezéshez képest itt egy felnőtt nyugodott a sírban. Leletek: A fej mellett a sertés- és baromficsontokon kívül tojáshéj töredékek is feltűntek. A koporsón kívül egyoldalú csontfésűt, a koporsón belül a váll felett hosszú vas tűt, nyaklánchoz tartozó üveggyöngyöket (12 db), nagyobb méretű borostyángyöngyöt, egy nagyobb méretű pöttyös díszítésű üveggyöngyöt, két lila kőberakásos S-fibulát és egy ovális karikájú vascsat töredékeit találták. Előkerült még egy vésett díszítésű bronz nyéllel ellátott vaskés, valamint egy ehhez hasonló bronzfüggő is. A térd alatt gömb alakú hegyikristály öv- csüngőt találtak, amelyet négy oldalról bordás ezüstlemez fog körbe. A lábszárcsontokon két apró ovális csatkarikájú, szögletes szíjszorítójú, pajzstövises bronz cipőcsat feküdt, amelyek közül a jobb oldali mellett az apró bronz szíjvéget is megtalálták. A bokáknál a fentiekhez hasonló alakú, de nem pajzstövises vascsatok kerültek elő. A bal térd külső oldalán összesen hét kerek alakú szemből álló lánctöredék jelentkezett, ahol minden láncszemhez 2-3 másik kapcsolódik (3. kép 2), az ásatók szerint biztosan láncing része volt (Bóna - B. Horváth 1999,166.). Ellenben annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy a kérdéses láncszemek lényegesen nagyobbak, mint bármelyik másik vizsgált lánc(páncél)töredék, így láncingkénttörténő meghatározásuk bizonytalan. A szóládi 38. sírban egy olyan kislány nyugodott, aki szintén kapott egy kis láncpáncéldarabkát a túlvilágra. Sírját nem bolygatták, in situ maradt benne az S-fibula pár, a két bronz karperec, a pajzstövises csat, a gyöngyök, az övcsüngő (rajta kulcs, kés, gyöngyök), az elefántcsont és bronz karika és egy magában álló nitt is (Peters et al 2014, 348).22 A gyermek temetkezését - mely több helyi későantik jellegzetes tárgyat is magában hordozott - a Záluzí/Singen-típusba sorolható S-fibula pár alapján tudjuk keltezni a 6. század első harmadára (Peters et al 2014, 348; Brather-Walter 2009, 56).22 23 22 Sajnos ez a sír jelen pillanatban csak egy rövid előzetes közlésből és egy katalógusból ismert, így a páncélra vonatkozó további adatok (méretek, láncszemek száma, stb) még ismeretlenek (Die Langobarden 2008,323; Peters et al 2014, 347-349). 23 Az első generációval Szólád környékén megtelepedő 48