Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Néprajz
„Az volt az igazi, amikor árultunk A csongrádi piac Szűcs Judit A néprajzi és a történeti irodalomban a vásár és a piac közül az előbbi feldolgozottabb, miközben az utóbbit, a piacot esetleg megemlítik (Balassa - Ortutay 1979, 100-109). Hogy a főbb, klasszikussá vált irodalmakat és szerzőket említsem, kivétel ez alól Bálint Sándor, ő részletesebben szól a szegedi piacról (Bálint 1977, 77-92). Kiss Lajos a Kofa fejezetben az árusok leírásával a hódmezővásárhelyi piacokról ad képet (Kiss 1981, 350-385). A téma észak-magyarországi feldolgozását Viga Gyula végezte el (Viga 1990). A Magyar Néprajzi Lexikonban a téma jelentőségének megfelelően több szócikkben szerepel, például az alku (Tárkány Szűcs 1977, 74), a kofa (Dankó 1980,237), a kofadal (Szemerkényi 1980,237), a piac (Dankó 1981, 235-238), a piactér és a piacutca (Bárth 1981, 238-239). (A lexikonban a szövegben több piac témájú képet is láthatunk.) A vásár kiemelt tárgyalásának oka, hogy a tájak közötti árucserében nagyobb szerepet játszik, illetve több írásos forrása van. A vásár összefoglaló tárgyalását Dankó Imre végezte el (Dankó 1991, 637-702). A napjainkban - különböző gyakorisággal működő - piac a települések mindennapi életében, a helyi élelmiszerek cseréjében, beszerzésében, és így a táplálkozásban továbbra is fontos szerepet tölt be. Ennek megfelelően a kirakodóvásárokon - így a minden hónap másodikvasárnapján látogatható dorozsmain - is árulnak élelmiszert (Vukov 2017). Szélesebb ívű, a vajdasági piacokkal foglalkozó, recens és történeti adatokat feldolgozó tanulmányokat Anyai nagyanyám, Nyíri Lajosné Inokai Tóth Terézia (1896-1974) emlékére, akivel 1955-59-ben, 8-12 évesen tavaszi és nyári szünetekben jártam a szentesi, Marx téri piacra. Vele kezdtem megismerni ezt az elárusító helyet. olvashatunk Silling Léda tollából (Silling 2016). Előadásom témájául napjaink csongrádi élelmiszer piacát, és a vele több-kevesebb kapcsolatot tartó más árusítási módok néhány kérdését választottam. Csongrád történetileg tanyás mezőváros, nagyközség a közép-tiszai tájon; pontosan a folyó keletre vetett kanyarulatában, a Hármas-Körös torkolatánál, Kiskunfélegyháza és Szentes között fekszik. Csongrádon - más településekhez hasonlóan - az 1945-1960 előtti heti piacon a paraszt, földműves gazdák, tanyai gazdaságok, napszámos családok kisparcellák művelésével elért terméktöbbletét árusították. A piaci értékesítés történetéhez tartozik a helyiek vidéken árulása. A gőzhajózás beindulása után kofahajók vitték az árusokat Szegedre és Szolnokra. A legközelebbi városba gyalog, majd vonattal, utóbb kerékpárral, kocsival (lovas kocsival a halat), télen szánkóval (Belsővárosból a Tisza-gáton) is hordták az árut. Az 1945, 1960 előtti általános szokás, a szentesi piacra járás megmaradt, az 1960-as évektől autóval történik. A helyi piacok közül talán a legkorábbi nevét a halászat jelentőségére utaló Halpiac utca elnevezés őrzi, mely nevet és utcát napjainkig megtartották (kis utca a Tisza gátja mellett). A piac Csongrádon is a főtéren, a főutcán volt a 20. század első felében,1 feltehetően korábban is. 1 Képeslapokon az 1903. és 1920. évben a helyi piac a város központjában, sorrendben a Zeneiskola előtt, a következő is a Szentháromság téren. (Mindkettő meghatározás ugyanaztaterületetjelenti.) Ld. Lovas 317
