Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Tömörkény István (1866–1917) örökében
Forgó Géza Tömörkény István makói emlékei a város egyetlen kávéháza a jómódú polgárság gyülekezőhelye volt. A makói népviselet tisztes fekete ruhájába öltözött gazdák, nagy tajtékpi- pájú zsidó gabonakereskedők, néha egy-egy ősz szakállú török zarándok, aki Gül baba felé való útjában pár napra megpihent, ez volt a kávéház esti képe." (Tömörkény i. m., 24) Még izgalmasabb világ volt a vendéglő udvarának „változatossága az ő különféle népeivel - fogalmazott Tömörkény, majd így folytatta - medvetáncoltatókkal, torontáli sváb parasztokkal, akik franciául beszéltek, Savoyard majmosokkal, gülbabás törökkel, a megyegyűlésekre érkező vidéki, előkelő urakkal” (Uo, 24). Valóban, Makó élénk gazdasági kapcsolatokat tartott fenn a torontáli és az Arad megyei részekkel, sőt azt is tudjuk, hogy a makói vállalkozó szellemű gazdák Fogarasig is elszeke- reztek áruikkal. Ebben az időben jelentek meg a németországi cégek, és keresték a jó minőségű mezőgazdasági terményeket. A makói hagyma meghódította a világpiacot is. A hagymakereskedelmet többségében zsidó exportőrök bonyolították le (Tóth 1969, 79). Tömörkény István a családi szobák ablakából kitekintve, vagy kilépve a nagyvendéglő ajtaján a főtérre, a makói piactérre jutott, amely körülölelte az épület. A Csanádi táj legfontosabb piaca volt „A fórum”, ahogyan nevezte novellájában. Az utakkal együtt a hírek is ide futottak be leghamarabb és itt lehetett megvitatni azokat. A föllendülő mezőgazdaságból - főleg hagyma- és búzatermelésből - jövedelemre szert tevő helyi és környékbeli parasztemberek lassan megindultak a polgárosodás útján. Véleményük volt mindenről, és azt el is mondták egymásnak. A lassan megváltozó paraszt-polgári Makó pillanatait a fiatal Tömörkény jól megfigyelte, így pl. a kor divatját: „A makói nép abban az időben tiszta fekete ünneplő ruhát viselt. Télen-nyáron ugyanazt a posztóból valót, a nyári »liszter« csak később került divatba. Öregebb gazdák subában mentek föl a fórumra, s itt-ott idősebb embereken már föltünedezett a fekete télikabát, azzal az asztrakánnak nevezett birkaprémmel a nyaka körül, amiből később európai úri divat vált. De a legény nép meg a fiatal gazdanép a subát viselni öregesnek tartotta, a télikabátot, mint a gyengülés jelét viselni restellte: ugyanazon egy szál rend ruhában állt a fórumon meleg nyáron, mint a hideg télen is. Pedig az akkor népies divat szerint a makói ruha kabátjának a szárnya csak derékig ért.” (Tömörkény i. m., 19) Tömörkény István, amikor elindult iskolájába - a református algimnáziumba -, elsétált a közelben álló Városháza előtt, amelyet szintén Koczka Ferdinánd tervezett romantikus stílusban. Építését 1854-ben kezdte, de hamarosan vitába keveredett a város vezetőivel, ezért fölbontotta szerződését. A félig kész épület majd másfél évig állt a főtéren, míg végre 1857-re elkészült. A főtér nyugati felét lezáró emeletes épület a sok földszintes ház mellett impozánsan hatott, és büszkeséggel töltötte el a helyieket. A főhomlokzat erőteljes középső részét bástyaszerű falpillérek keretezik, és lépcsőzetes oromzat zár ja. A főhomlokzat díszes öntöttvas erkélye egyenesen a Ganz vasöntődéből érkezett. Az emeleten helyezték el a hivatalokat, a földszinten pedig néhány üzletet (Tóth 2000, 228-229). Steingassner István ebbe az épületbe járt különféle engedélyekért, de sajnos ezekből az iratokból mára semmi sem maradt. Tömörkénytől sem kapunk információt édesapja hivatali dolgairól, de az épületről megemlékezik a Makói harcban, amely a legkorábbi novellája a makói témakörből. A piacra vagy éppen a városházára járók gyakran tekintettek föl az épület homlokzatára, hogy az ott elhelyezett nagyórán megtekintsék a pontos időt. El is késtek, ha ahhoz igazodtak. Nagy Dániel makói órásmester 1200 Ft-ot kért munkájáért, de nem remekelt vele. Tömörkény István emlékezete szerint: „egy szép téli reggelen ünnepélyesen fölcsattant Makón egy boltajtó. Kilenc óra volt. (A városháza órája éppen fél ötöt mutatott. Mert tudni kell, hogy az érdemes klepsidra mindig ezt az időt mutatja)” (Tömörkény i. m., 5). A szép nagyóra pontosan ugyan nem járt, ha járt egyáltalán, de szemtanúja volt számtalan makói népgyűlésnek. A dualizmuskori képviselő választások során Makó neve összeforrott Justh Gyulával, a város 48-as párti országgyűlési képviselőjével. Népgyűléseinek szónoklatait éppen az óra alatt, a díszes öntöttvas erkélyen állva tartotta meg, beszámolva Magyarország politikai helyzetéről. Választójoggal a dualizmus 30
