Bárkányi Ildikó – F. Lajkó Orsolya (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 2017., Új folyam 4. (Szeged, 2018)
Tömörkény István (1866–1917) örökében
Tömörkény István makói emlékei Forgó Géza Tömörkény Istvánt az irodalmi köztudat Szeged írójaként tartja számon, hiszen élete csaknem egészen a Tisza-parti városhoz kötötte. A ceglédi születés és gyermekkorának Makón töltött három éve ezen a tényen nem sokat változtat (Lengyel 2012, 43). Kelemen Ferenc makói tanár és hely- történész szerint „ezzel szemben az is bizonyos, hogy a Tömörkény életmű széles folyamát átívelő híd innenső pillére makói talajba épült, mert a serdülőkor mély benyomásokban gazdag három évét - 1877-1880 között - Makón töltötte” (Kelemen 1966, 7). Ortutay Gyula pedig így határozta meg a városban töltött évek szerepét: „fantáziamozdító, alakító erők, az első s meghatározó élménykomplexumot jelentik" (Ortutay 1934,26). A Péter László összeállította Gül baba zarándokai, írások Makóról címmel 1991-ben megjelent füzetecskébe hat novella került. A makói harc (Szegedi Híradó 1888), Az öreg Posonyi (Szegedi Napló 1903), Öreg búcsús (Szegedi Napló 1904), A nagy víz (Szegedi Napló 1906), A fórum (Szegedi Napló 1911, Ortutay i. m., 120, 125-126) és a Gül baba zarándokai (1916) sorain a helyi események kelnek életre. Nem került a füzetbe a Szegedi Napló 1906. január 14-ei számában megjelent Koldusdiák című visszaemlékezése, amely szintén makói kötődésű és Péter László hívta fel rá a figyelmet (Tömörkény i. m., 34). Ezek közül a Tömörkény válogatásokban és a Magyar Elektronikus Könyvtárban is, leggyakrabban A fórum, A nagy víz és az Öreg búcsús olvasható.1 Makó Csanád vármegye pezsgő életű székhelye volt. Az ide utazók a város közepére, a főtérre érkeztek, ide futott be és innen indult ki minden út. Itt volt a megyei és városi közigazgatás központja, és az úton lévők a Korona Szállóban kereshettek pihenést fáradt testüknek, éhségük és szomjuk oltására ételt és italt. 1 http://mek.oszk.hu/05300/05342/html/ (Letöltés ideje: 2017. március 18.) Az épületet eklektikus stílusban 1855-ben emelték egy régi, rossz állapotú, ún. Püspökifogadó helyére. A tervezéssel, és az építkezés lebonyolításával Koczka Ferdinánd szolnoki építőmestert bízták meg. A földszinten volt az ivószoba, kávéház és az étterem. A szálloda tizennégy vendégszobával rendelkezett. A főépület északi felében üzleteket adtak ki bérbe. A Steingassner család a nagy vendéglőt bérelte ki, és a mai Deák F. utcai részen lakott (Tóth 2004,107). Tömörkény A nagyvíz című írásában erre így emlékezett vissza: „hetvenhétben néhány esztendőre elszakadtunk az ősi várostól, mert édesapámék átmentek Makóra lakni. A nagyvendéglőt bírták bérbe a püspöki uradalomtól" (Tömörkény 1991, 23). A család éppen a „Víz, szegedi nagy árvíz után” visszatért Szegedre, hogy az Arany Oroszlán tulajdonosaként biztosítsa megélhetését (Péter 1999, 92). Juhász Gyula írótársáról készített életrajzban így fogalmazott: „A kisváros kellős közepén van a Korona, amely abban az időben olyan volt, mint valami karavánszeráj. Nagy forgalom, különféle népek jöttek ide és szálltak meg, utazók és kereskedők tanyája ez a Korona, és a Pista fiú alaposan szemügyre veheti az élet mindenféle vándorát. Úri vadászok éppen úgy megfordultak ebben a makói csárdában, mint a hallgatag bennszülött polgárok; medvetáncoltató oláhok és majomtáncoltató szavojaiak váltakozva torontáli svábokkal, belgrádi fuvarosokkal, mindenféle vásárosokkal, barárebekkel és csiszárokkal. Magyar, német, francia beszédek vegyültek itten, Görbe Sámuel presbiter és Diós-Szilágyi uram elmélkedtek a világ dolgai felől; egy leendő író számára a legjobb iskola volt.” (Idézi: Tóth 2000, 237) A nagy vendéglő pezsgő élete valóban felkeltette Tömörkény érdeklődését. Magáról az izgalmas nagyvendéglői létről pedig ezt tudhatjuk meg tőle: „Az urak az emeleti kaszinóba járván, 29
